Újabb részletek Kozso áramlopási ügyében.

Ámokfutóként viselkedett teázójában a lopással vádolt Kozso – rappelt a nyomozó előtt

Magánnyomozót is foglalkoztatott az Elektromos Művek (Elmű) Kozso, azaz Kocsor Zsolt (55) áramlopási ügyében! A volt zsarut, H. T.-t szerdán a bíróságon is meghallgatták: azt mesélte, szerinte a zenész nem volt őszinte, amikor leszerelték a Zöld Teknős Barlangjában megbabrált fogyasztásmérőket. Mint azt a Blikk elsőként megírta, négy éve Kozso egyik volt alkalmazottja és barátja tett feljelentést, majd áramlopás ügyében indult eljárás a zenész ellen.

– Mivel kiemelt közszereplőről van szó, rendőri múltam miatt küldtek oda kezelni a helyzetet, ha valamilyen incidens lenne. De nem volt, viszont többször el kellett magyarázni Kozsónak, miért vagyunk ott. Felfogta, de úgy viselkedett, mint valami szellemi fogyatékos. Rappelt nekünk, majd elmondta, hogy ő többször meghalt már

– magyarázta a bíróságon a magánnyomozó, aki Kozso védőjének azon kérdésére, hogy őszintének látta-e a zenész reakcióját, nemmel felelt.

A vádirat szerint a teaházban 1,7 millió forint értékben loptak áramot, a kárt a mai napig nem térítették meg, így a tartozás azóta egy követeléskezelő cég hatáskörébe került. A bíróságon tanúként meghallgatott egykori alkalmazott, T. K. állítja, Kozso mindenen spórolni akart, neki pedig tilos volt beengednie a szórakozóhelyre a közművek embereit.

– Főpincér és üzletvezető voltam Kozsónál három hónapig. Nem volt hajlandó egy 50 ezer forintos nyomtatót sem venni – pedig tellett volna rá –, ami megnehezítette a számlázást

– vallotta a korábbi főpincér.

– A mérőórák ügyét Kozso kezelte, minket soha nem engedett oda, ahogy mi sem engedhettünk oda senkit. Kellett lennie áramfogyasztásnak, mert rengeteg díszkivilágítás volt, négy-öt hűtő, hét-nyolc forraló üzemelt.

A korábbi alkalmazott a bíróság előtt állította, a teázó fűtése is okozott galibát, amely az egész háznak kellemetlenséget jelentett.

– A teaház első szintjén voltak a fűtéscsövek, de Kozso nem engedte be a gázművek embereit sem, ezért a házban napokig nem volt fűtés azon a télen

– emlékezett vissza a férfi.

– Később beengedtem a gázszolgáltató ellenőreit, akik leszerelték a mérőórát. Ezen pattant ki közöttünk Kozsóval a végső vita, amit követően eljöttem a teázóból. Az utódom pedig feljelentette őt.

Évi hatezer szabálytalan áramvételezési ügyben vizsgálódik az Elmű, a gyanút névtelenül is be lehet jelenteni. A perben tanúskodó mérésügyi technikus a bíróságon elmondta, a szolgáltatóhoz hetekkel korábban érkezett lakossági bejelentés alapján vonultak ki Kozso egykori teaházához.

– Azért szerelték le és vizsgálták be a fogyasztásmérőt, mert ránézésre is hamis volt a rajta lévő plomba, a hivatalosan felszerelt 3 darab 25 amperes kismegszakítót pedig 50-esekre cserélte valaki, hogy bírja a hálózat a sok fogyasztást

– magyarázta a szakember.

Forrás: Blikk

Kép: FEM3

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
Az élet igazságtalansága.Benedek Tibor meghalt,ez a szemétbánya még él.Remélem már nem sokáig.
jesz
Azt hiszi a lopáshoz van esze...a trombitás is megbukott, pedig ő normálisabb...ez a faszi nem százas, nehéz lesz a bíró dolga...pláne ha jó ügyvédre telik, akkor akár megússza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.