Több pénzt kér az MSZP.

Ellenzék: luxusberuházások helyett több pénzt a Lánchídra

A fővárosi MSZP a Lánchíd felújításához legalább 10 milliárd forint biztosítását várja el a kormánytól – mondta Zugló polgármestere a szocialista főpolgármester-helyettessel és több MSZP-s budapesti politikussal közös sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) a Lánchídnál tartott, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ez az összeg "a fideszes haverok árajánlatai alapján" szükségesnek látszik. A Lánchíd megépítésére utalva a XIV. kerületi polgármester felidézte: Széchenyi István, a legnagyobb magyar a magánvagyonából gyarapította a köz vagyonát. "Ezzel szemben Orbán Viktor egy fordított Széchenyi, aki a köz vagyonából gyarapítja a magánvagyonát" – hangoztatta a szocialista politikus. Horváth Csaba hozzátette: abban a jövő évi költségvetésben mintegy 200 milliárd forintos szolidaritást várnak el az önkormányzatoktól, amelyben "83 milliárd forint jut a haverok szállodáira". Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a Budapesttel szembeni "revansvágyát és bosszúhadjáratát". Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elkeserítőnek nevezte, hogy a kormány és a Fidesz "politikai játszmák színterévé teszi a fővárost", a Lánchidat és a tavalyi önkormányzati választásokat. Kijelentette: sajnálatos, hogy veszélybe került a Lánchíd felújítása és az is, hogy a Fidesz "minden idők legnagyobb és legdrágább" tűzijátékát tervezi akkor, amikor a koronavírus-járvány gazdasági és szociális következményei "magyar családok tíz- és százezreit sodorták veszélybe". Ezért – folytatta Molnár Zsolt – az MSZP kezdeményezést indít, amelynek keretében jövő héttől a főváros közterein a budapestiek "egy-egy kupak elhelyezésével" dönthetnek arról, hogy a kormány luxusberuházásait vagy a Lánchíd felújítását támogatják. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azt szorgalmazta, hogy a Lánchíd felújítása legyen az ország közös ügye. "Legyen szimbóluma a párbeszédnek, legyen egy remény hídja egy normálisabb Magyarországnak" – mondta. Puchner Gábor, a XIII. kerület MSZP-s alpolgármestere sürgette, hogy az az Orbán-kormány vegye komolyan a Lánchíd felújítását.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón megerősítette, hogy a kormány – a korábbi megállapodásnak megfelelően – 6 plusz 1 milliárd forintot biztosít a Lánchíd felújításához.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Shikari: 12:36 Na, ilyen őszinte sem voltál még soha. Nem is csodálom, hogy tele lett a púpod a tolvaj fidesz rezsimmel. Gondolom ez is betett neked:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magyarorszag_a_legszegenyebb_eu-orszagok_kozott_elhuztak_a_szomszedaink.708375.html
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Vannak furcsaságok, vagy mik! A komáromi Duna-hid fele 117 milliárdból épülget 2017 óta, az un. magyar állam koordinálásával, a Lánc-híd a főváros gondja akkor is, ha szakad a húr
.
www.google.com/search?q=Cs%C3%BAszik+a+kom%C3%A1romi+Duna-hid+%C3%A1tad%C3%A1sa&oq=Cs%C3%BAszik+a+kom%C3%A1romi+Duna-hid+%C3%A1tad%C3%A1sa+&aqs=chrome..69i57.11107j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Valahol a logika hiánycikk ----- szinte minden szinten ----!
.
tudode
@tudode: .
a Komárnót Komárommal összekötő Duna-híd 117 millió euróból épülget
..
----- A koronavírus miatt csúszhat a komáromi új híd átadása
.
www.bumm.sk/regio/2020/04/07/a-koronavirus-miatt-csuszhat-a-komaromi-uj-hid-atadasa
.
Ha jól számolom a 117 millió euró az "csak" durván 50 milliárd körül lehet, váltakozó euróval számolva!
.
Aki Én
www.napi.hu/magyar_gazdasag/pulzus-lanchid-budapest-karacsony-tarlos-kormany.708226.html

,,A Lánchíd felújításának kérdése legalább egy évtizede napirenden van. Egy 2011 őszén elvégzett vizsgálat megállapította, hogy ki kell cserélni a híd pályaelemét, javítani kell a korrodált acélszerkezeteket, a nem megfelelően működő hídsarukat, valamint meg kell szüntetni a láncszerkezet szorulásait."
Aki Én
@Shikari: 12:36 Na, ilyen őszinte sem voltál még soha. Nem is csodálom, hogy tele lett a púpod a tolvaj fidesz rezsimmel. Gondolom ez is betett neked:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magyarorszag_a_legszegenyebb_eu-orszagok_kozott_elhuztak_a_szomszedaink.708375.html
rokker33
@Shikari: Tapió Pista miért nem újította fel,ha már 2010 es megválasztása után is romos állapotban volt?? Oké ott volt a 4 metró amit bekelett fejezni és a hármas metrót is felújították ,de 9 év alatt még csak most jöttek rá,hogy rögtön azonnal elkell kezdeni a felújítást ???Ez kicsit nevetséges...
ómió
Tarlósnak elég lett volna a 6+1 milliárd? Efftársilag már kevés? Ne tapsoljátok el, efftársak!
szegfue
@Shikari: 13:00 Ja és 9 év nem volt elegendő idő egy "uj beszerzés" kihirdetésére... O.V. is megmondta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem amit csinál... na most Tarlós ez ügyben nem csinált semmit, csak mondta, hogy uj beszerzést akar inditani... Egyébként nem tünt még fel, hogy Karácsony Gergely nem a Te és O.V. bosszantására lett főpolgármester, hanem a budapestiek szavazták meg?!
csak úgy....
@Shikari: a tarlós fakockázott és nyalt..
Qqberci
A Szépművészeti Múzeumot 15 milliárdért újítottak fel, de nem lett tökéletes, beázik:
propeller.hu/itthon/3546859-mi-15-000-milliobol-felujitottak-most-beazott-szabad
Akkor most a Lánchídra miért is nincs pénz?...
Aki Én
@Shikari: Azért jó veled beszélgetni, mert melletted bárki zseninek képzelheti magát. De akkor lássuk a tényeket, te elmebeteg hazudozó.
@ómidióta: 6 millió, mi? Te tényleg ennyire buta vagy, vagy csak szarsz a tényekre?

,,A Lánchíd felújításának kérdése legalább egy évtizede napirenden van. Egy 2011 őszén elvégzett vizsgálat megállapította, hogy ki kell cserélni a híd pályaelemét, javítani kell a korrodált acélszerkezeteket, a nem megfelelően működő hídsarukat, valamint meg kell szüntetni a láncszerkezet szorulásait.
A Budapesti Közlekedési Központ 2013-ban ki is írt egy tendert a híd és az alagút felújításának tervezésére. A nyertesnek 2014-re el kellett volna készülnie a tervekkel, a munka pedig 2-3 évig tartott volna az akkori elképzelések szerint. A malmok azonban lassan őröltek és az engedélyezési, valamint kiviteli tervek 2017 elejére készültek el.

Akkor még úgy volt, hogy a munkálatok 2017 nyarán elkezdődhetnek és a 22,3 milliárd forintos rekonstrukció 2019 végén fejeződhet be. Később a Városháza pontosított és inkább 2020 tavaszi átadást prognosztizált.

Ekkor robbant a bomba, hogy a felújítás - amelybe bevonták volna a pesti oldal villamos alagútját -, nem 2,5, hanem 6 évig tartana. Lapunk szúra ki, hogy Budapest 2018-as költségvetésében már szétválasztották a munkafolyamatokat: magát a Lánchidat 2018 és 2021 között újították volna 11,1 milliárdos összköltséggel, az alagutat 2021-től 2024-ig 5,7 milliárdból, a Széchenyi István téri villamos-alagutat pedig 2018 és 2020-között 5,2 milliárdért."
Aki Én
@Shikari: ...a lényeg az, te elmerozzant hazaáruló, hogy mire Geri jött, már át kellett volna adni a felújított hidat. Ha nem lennétek ekkora hazaáruló bűnözők, már ne is lenne téma a híd.
csak úgy....
444.hu/2020/06/19/gigantikus-csodaszarvas-kerul-a-postapalotaba

van itt pénz csak nem a lánchídra! egy csini csoda szar vas meg má nagyon köllött...
szegfue
@Shikari: 13:21 Tudom, hogy nem AKAROD megérteni! 9 évig Tarlós "pénzt szerzett"?! Azért akart uj pályázatot inditani, mert drága ajánlatokat kapott -- irtad Te... vagyis a szerzett pénz nem volt elég a Lánchid felujitásához már az ő idejében sem, de most Karácsonytól követelik a munka azonnali megkezdését... ugy, hogy már Tarlós is soknak találta az összeget még annak idején. Én sem kezdek bele még egy tisztasági festésbe sem, ha eleve tudom, hogy a felére sincs pénzem. Ugyhogy inkább Karácsony se csináljon ebben az ügyben addig semmit sem, amig nincs meg rá a pénz!
rokker33
@Shikari: Van olyan érzésem hogy nem is akart foglalkozni vele , csak húzta az időt! Ha újra Ő lett volna a főpolgi, akkor se lett volna belőle semmi! Gondolom hogy túl nagy falatnak ígérkezett és már nem tudta volna Demszkire és az ellenzékre fogni mint a 4-es metrónál! Abban az időben több évig nem mondott mást csak Demszkit szidta !!
Eladott Ország
A hídépítő Széchenyi gróf egyik kortársának néhány verse gyakran jut eszembe mostanában. A nép nevében, Dicsőséges nagyurak, Akasszátok fel a királyokat… Nem tudom elképzelni, hogy egy írni és olvasni képes ember nem látja azt, hogy a Lánchíd felújítására nincs a magyar kormánynak mondjuk 10-20 milliárd forintja. UGYANAKKOR, azaz MOST van 20 milliárdja irodabútorokra a kormányzati szervek részére, az augusztus 20-ai tűzijátékra akad vagy 1-10 milliárd, attól függően, mit számolunk bele, a „nemzeti konzultáció”-ra is van jó pár milliárd (nem tudjuk, mennyibe kerül majd, de a 2017-es állítólag 7,2 milliárd Ft-ba került), s akkor még nem soroltam a határon túli futballra, rendezvények, pártok, sajtótermékek, gazdák támogatására számolatlanul küldött és küldendő milliárdokat, nem beszélve a tatabányai, 6 ezres befogadóképességű „tartalék” sportcsarnok(!) 24 milliárdjáról vagy a kisvárdai 4 ezer(!) fő befogadására képes sportcsarnok 3,2 milliárdjáról. Az MNB is épp most vett 667 millió Ft-ért két „szobrot”. Ahol ilyesmikre ennyi pénz van, ott ne akadna a Lánchídra?
Eladott Ország
Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse ...
youtu.be/5UxjWISWslg
Eladott Ország
@Shikari: tegnap:, 19:21 ♦ "asszem" Bizony először kivitelezői árajánlatotokat kell kérni. A kormány által felkínált 6 milliárdból bizony még a szánk sem ér össze, mivel a kivitelezési munka költsége 20-30 milliárdra tehető. Ha a fedezet meg nem áll rendelkezésre a munkálatokat sem szabad elkezdeni, és nem azt kell a fidesznek pofáznia, hogy szerencsétlenkednek. Tahó Pityunak 9 év állt rendelkezésére, de csak egy rozsdás, balesetveszélyes metrót tudott összehozni, mely nyáron szaunaként üzemel, mindezt olyan áron, hogy újat lehetett volna érte venni, klimatizálva.
ómió
"Több pénzt" az efftársaknak! Nekik Istené is kevés!
silber13
@Shikari: Nem érzed, hogy ezzel az állandó " lesz még elszámoltatás "című vonyítozásoddal finoan is szólva, röhejes vagy!?:-))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.