Iratismertetéssel, majd zárt tárgyaláson tanúk és szakértők meghallgatásával kezdődött meg a borsodnádasdi emberölés vádlottjának másodfokú tárgyalása pénteken a Debreceni Ítélőtáblán – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Másodfokon tárgyalják a borsodnádasdi emberölés ügyét

Fórizs Ildikó jelezte: a Balla Lajos vezette tanács arról is döntött, hogy a másodfokú eljárás július 2-án Borsodnádasdon, helyszíni tárgyaláson folytatódik.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű 24 éves vádlottat.

A fiatal férfi Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a szándékos emberölés minősítésének megállapításáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így került az ügy a debreceni táblabíróságra.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. szeptember 2-án egy baráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd mellett található tónál,

ahol alkoholt fogyasztott, és elszívott néhány szál kábítószeres, "herbálos" cigarettát is.

A fiatal férfi és a tizenhét éves lány ismerték egymást, baráti viszonyban álltak. Napközben telefonon megbeszélték, hogy este találkoznak a templom melletti erdei ösvénynél. A lány el is ment a találkozóra, de ott összevesztek, majd elváltak egymástól. A vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol megtalálta az ájult lányt, akiről azt hitte, hogy halott. Ezután levetkőztette a lányt, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta egy vízaknához, amelynek levette a vasfedelét, és bedobta a testet. Az ekkor még életben lévő lány halálát vízbefulladás okozta.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat. Az első fokon eljáró törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így hanyagságával okozta a halálát.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
" A lány el is ment a találkozóra, de ott összevesztek, majd elváltak egymástól. A vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol megtalálta az ájult lányt, akiről azt hitte, hogy halott. Ezután levetkőztette a lányt, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta egy vízaknához, amelynek levette a vasfedelét, és bedobta a testet. Az ekkor még életben lévő lány halálát vízbefulladás okozta."
Kérdéseim:
- mitől ájult el a lány? A veszekedéstől? Nem valószínű...
- ez egy elmebeteg, aki egy ájult embert nem tud megkülönböztetni egy halottól? Az ájult még lélegzik...
- ha csak simán veszekedtek, miért ment vissza a tetthelyre? Hisz akkor a lány már hazament volna...
- és akit halottnak hiszünk, azt levetkőztetjük?! Miért vetkőztette le?!
- Honnan tudta, hogy ott egy vízakna, ahova eltüntetheti a halottat?! Vagy ahol megölheti...
- soha nem gondolt rá, hogy micsoda kínhalált osztott áldozatának?!
jesz
@vacsi: Ha a másodfok ezt a harmatos büntetést helybenhagyja, akkor kurvanagy baj van a bírók fejében...
...ezt a faszit legalább tíz évig guggoltatnám fegyház fokozatban a lány kínhaláláért, aztán még öt év, hogy legyen ideje töprengeni a további életén...(persze jogerősen)...ez most azt hiszi, hogy megúszta...

Félek, hogy valami faszszopó felmenteti...
vacsi
@jesz: Ha az elsőfokú büntetést helybenhagyják, akkor nem csak a bírók fejében van nagyon nagy baj...
nezelodo
Egy normális ember, ha ájultat talál, megpróbál segíteni, mentőt hív, és nem eltünteti, miután levetkőzteti! Nehogy már az a kötélrevaló legyen a végén az áldozat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.