Románia elutasítja, elfogadhatatlannak és nyelvezetét tekintve tiszteletlennek tartja azokat a bírálatokat, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott meg pénteken Klaus Iohannis román elnökkel szemben – olvasható a román külügyminisztérium közleményében.

A román külügyminisztérium visszaszólt Szijjártónak

A dokumentum szerint a román fél meglepődve vette tudomásul a magyar diplomácia vezetőjének "teljesen indokolatlan, aránytalan, a kontextusból kiragadott reakcióját".

Szijjártó Péter Facebook-oldalán azt írta, hogy Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti új határátkelőhely létesítését a két ország között.

"Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus" – tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó szerint Klaus Iohannis "folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba", mostani döntésével "szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek".

A román külügyminisztérium közölte: Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezi a határátkelő megnyitását, hanem mert a román alkotmány szerint nemzetközi egyezmény megkötése kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, arról nem lehet törvény révén dönteni.

A román fél hangsúlyozta, hogy Iohannis döntése semmiképpen nem irányul Magyarország vagy a romániai magyarság ellen. A bukaresti külügy közleménye szerint a román fél továbbra is őszintén érdekelt az igazi jószomszédi és együttműködési viszony kiépítésében Magyarországgal, ami a két ország állampolgárainak kölcsönös érdekeit szolgálja, nemzetiségtől függetlenül.

Emlékeztetettek, hogy a törvény elfogadásához megfogalmazott kormányzati álláspont szerint Bukarestnek szándékában áll kezdeményezni "a szokásos eljárással" a határátkelő megnyitása érdekében egy egyezmény megkötését Magyarországgal a Kübekháza és Óbéb határátkelő megnyitásáról.

"A fentiek fényében a román fél valós szándékának a kontextusból való kiragadása azt mutatja, hogy a magyar fél nem kívánt megfelelően tájékozódni az alkotmányossági óvás indokairól, noha azok nyilvánosan is elérhetők" – olvasható a közleményben.

Iohannis pénteken emelt alkotmányossági óvást a bukaresti képviselőház által május végén elfogadott jogszabály ellen, amely előírja, hogy a román kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar-román-szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról.

A kihirdetésre váró törvényt a Szociáldemokrata Párt (PSD) három Temes megyei, valamint a szerb kisebbség parlamenti képviselője kezdeményezte. A jogszabály indoklása szerint a határátkelő a Románia, Magyarország és Szerbia közötti gazdasági, kulturális, oktatási együttműködést segítené, hozzájárulna a munkaerő szabad áramlásához és megkönnyítené a határok által mesterségesen elválasztott családok tagjai közötti kapcsolattartást.

A magyar-román-szerb hármas határnál a magyarországi Kübekháza és a szerbiai Rábé között már megnyílt az állandó határátkelőhely, amelyet tavaly októberben avatott fel Szijjártó Péter magyar és Ivica Dacic szerb külügyminiszter.

(MTI)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@Pegero: Kösz az észrevételt. sokat számít a véleményed! Amikor legközelebb a kórház kiürítésekhez tapsikolsz és ellenzéki képviselők autóján vizionálsz kromofágozást, majd gondolj a kis kétszínű durungodra.

Szóval diplomácia...Hát ennek a szónak úgy 10 éve nincs jelentése. Egy parádézó kis csirkefos báb ő is, aki próbál mély hangon beszélni és megfelelni 42 évesen, külügyminiszterként... Tudja ő, hogy egy homlokcsirkeszar, ezért bizonygat ilyen erőltetett mély hangon :)

Szóval két tahótól ne várd, hogy diplomácia legyen belőle..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Még a románok is lealázzák ez a csirkefost
Nyírfa
A fidesz által használt fegyverrel lőttek vissza.
Clavigo
Hát ez xar ügy,,,,,,te kis lófejű ,szarosnyelvű szóvivőcske.
SystemError
@Pegero: Kösz az észrevételt. sokat számít a véleményed! Amikor legközelebb a kórház kiürítésekhez tapsikolsz és ellenzéki képviselők autóján vizionálsz kromofágozást, majd gondolj a kis kétszínű durungodra.

Szóval diplomácia...Hát ennek a szónak úgy 10 éve nincs jelentése. Egy parádézó kis csirkefos báb ő is, aki próbál mély hangon beszélni és megfelelni 42 évesen, külügyminiszterként... Tudja ő, hogy egy homlokcsirkeszar, ezért bizonygat ilyen erőltetett mély hangon :)

Szóval két tahótól ne várd, hogy diplomácia legyen belőle..
nezelodo
A szállóigévé vált Orbán kijelentés, hogy "Jönnek az ügyvédek és elintézik oszt jónapot!", miért nem méltányolható a másik fél esetében is, és miért vitatja el a külügy-miniszterünk a jogot hogy az eljárás megfeleljen az ő jogrendjüknek is? Vagy ez a jószomszédi viszony ápolásának az illiberális módja?
Eladott Ország
"Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezné a határátkelő megnyitását, hanem mert tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak szétválasztásának elvét." A demokrácia alappillére a hatalmi ágak szétválasztása. Az általános iskolában már tanultunk mindannyian erről, csak valahogy megfeledkeztünk róla. A 3 hatalmi ág szétválasztásáról, mint a demokrácia alfájáról és omegájáról már Arisztotelész (ókori Hellas) és Cicero (ókori Roma) is írt, tehát nem ma találták ki.
Magyarországon ma ez így néz ki: A törvényhozás 2/3-át Fidesz-KDNP képviselők teszik ki, és mint láttuk és látjuk nap mint nap, erőből bármit átnyomnak. Az országos önkormányzatok kormánypárti irányítása még ezt a parlamenti 2/3-ot is meghaladja. A köztársasági elnök csak egy báb a kormány kezében, gyakorlatilag a wc papírt is aláírja, ha azt a megfelelő ember tolja az orra alá. Az igazságszolgáltatást illetően az alkotmánybíróság már a kormány zsebében van, mint ahogyan a Polt Péter vezette ügyészség is.
simmering73
Egy koki, egy saller a szúnyogcsődőrnek.
tudode
Aha!
.
Románia jogalkotása között azért van némi, nemi különbség, ahhoz képest, hogy a közjogilag érvénytelenül működő, vagy mit csináló kúrmány, függetlenül a járványtól, úgy teszi a dolgát, hogy őfélesége eldönti, hogy mit kotorjanak akár a HÁRMAS HATÁROKON, vagy bárhol, jelen esetben 2014-2020 között milliárdokat költött határátkelők létesítésére
.
1007/2016. (I. 18.) Korm. határozat
.
a 2014-2020. évek közötti határ menti közúti infrastruktúra-fejlesztésekről
.
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A16H1007.KOR&txtreferer=00000003.TXT
.
A Kormány
1. * egyetért a 2014-2020. évek közötti határ menti közúti infrastrukturális projektek indikatív listájával (a továbbiakban: indikatív lista) az 1. melléklet szerint, valamint az indikatív listán szereplő, támogatást nyert projektek előkészítésének és megvalósításának költségigényével és forrásszerkezetével a 2. melléklet szerint,
------------------------------------------
.
Sőt már át is adták
.
--- 2019.10.11. - Megnyitották a Rábé-Kübekháza határátkelőhelyet
.
www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=PBElhl3Hl7Y&feature=emb_logo
-----------------------------------------------------
.
A kialakult helyzet
,
---- FRISSÍTVE - Szijjártó Péter szerint Iohannis szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek - a Maszol.ro portálról
.
www.maszol.ro/index.php/belfold/128523-iohannis-ovast-emelt-az-obeb-kubekhaza-hataratkel-r-l-szolo-torveny-ellen
.
FRISSÍTVE: Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő a Temes megyei Óbéb és Kübekháza közötti román–magyar nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen – közölte pénteken az elnöki hivatal. FRISSÍTÉS: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek.
----------------------------------------------
.
Mintha zűr lenne a szolgálati út betartásánál, amely nálunk őféleségénél kezdődik, és fejeződik be!
.
Punktum!
Béla333
Visszaszólnak? Egy futsal miniszternek?
SystemError
@Pegero: Mint írtam kösz az észrevételt. sokat számít a véleményed! :)
ómió
Rablóékat a tények mindig is "sértették"!
namihami
Ennek a szegény hülyének (is) még meg sem szárad az előző sz@r az orrán és máris beleverik az újba.
Egy kiskutya hamarabb tanul...
Nyírfa
@Béla333: Most mondd! Ez a hála, amiért Erdélyt eltartja Orbán. Romániának már egy fillért sem kell beruházásra költeni, ott hemzsegnek a NER befektetői, felvásárolják a földeket, műemlékeket újítanak fel, templomokat és sportkomplexumokat építenek, készpénzzel támogatják a családokat, gazdaságot élénkítenek, mintha csak otthon lennének.
A román vezetés meg szépen megvárja, amíg mindennel elkészülnek, aztán államosításba kezdenek, merthogy az mégiscsak Románia. Pontosan azt fogják csinálni, amit Orbán. Már hallom, hogy Viktor kikéri magának, tiszteletet követel, és , persze mindezt a magyarok nevében, mert hivatkozási alapnak és fejős tehénnek még jók vagyunk.
Zajlik az élet, de, egyszer ez a fajta is elmúlik.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Igen! Ügyesebben, diplomatikusabban , ravaszabban. Pedig Orbán szerint nincs a magyaroknál "leleményesebb, furfangosabb " teremtménye a földnek. Ezek szerint van. :)
Nyírfa
Rossz hírem van. Ezen az oldalon bejelentkezett a vírusirtóm, ártalmatlanított egy kártevőt.
SystemError
@Eladott Ország: Én már rájöttem, hogy szeretik a tudatot, hogy ki vannak használva. Tudja ő, hogy mennyit loptak. Ha nem lopná meg Orbán őket is, akkor nem lenne ez beteg fétish nekik, hogy ki vannak használva. Szeretik! Gondolj csak bele, hogy ez mennyire népbetegség nálunk. Átszövi a magán és társas kapcsolatokat is. Orbán ezt már régen felismerte. A fogságban szocializálódott suttyót alázni kell és élvezni fogja! Még saját érdekeik ellenére is önigazolni fog, hogy miért jó, ha meglopják...:)
Gyütt Mönt
A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását. (Chomsky)
SystemError
@Pegero: Szerintem interakció hiányában ez itt most kifulladt.
ómió
@Eladott Ország: És az efftársak nem pályáztak? Vagy most lopni nem lehetett?
tudode
Egy fődiplomatának az elhangzott szöveg értelmezése nem okozna gondot, ha nem egy lejárt lemezű frakcióvezető foglalná el a bársonyhokedlit:
.
Nem a határátkelő kifogásolásáról lehetett szó, hanem a HATALMI ÁGAK SZÉTVÁLASZTÁSÁRÓL, ami/amely Hungary-ában keszekusza:
.
-- A román külügy meglepődött, és visszautasította, hogy Szijjártó Péter szélsőségesnek nevezte Iohannis elnököt
.
pestihirlap.hu/2020/06/19/a-roman-kulugy-meglepodott-es-visszautasitotta-hogy-szijjarto-peter-szelsosegesnek-nevezte-iohannis-elnokot/
.
Közölték: Iohannis nem azért emelt alkotmányossági óvást a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen, mert ellenezné a határátkelő megnyitását, hanem mert
.
tiszteletben kell tartani a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
------------------------------------------
.
Egy "legény" van szinte minden szinten!
.
Az un. hatalmi ágak őfélesége hokizsebében lapulnak, mint az a bizonyos ...!!!.
Gyütt Mönt
Adják meg a tiszteletet a magyaroknak! A románoknak NEEE!!!
Nessy
@tudode: Akinek fogalma sincs arról, hogy miről beszélnek, az válasz helyett csak személyeskedni tud! Szijjártó az egyszemélyi vezetést ismeri. És megszokta, hogy gond nélkül avatkozik bele más államok belügyeibe, néha a zsarolástól sem riadva vissza!
ómió
@Eladott Ország: És efftársi pályázatok nem voltak? Vagy most lopni nem lehetett?
tudode
@Nessy: .
Fura államot kutyult össze őfélesége azzal, hogy hálából telerakta lejárt lemezű frakcióvezetőkkel nem csak az államot, akiknek elsődleges feladata őfélesége szidolozása, "jó" hírnevének védelme!
.
Úgy emlékszem Kumin Ferencből valami londoni nagykövetet csinált, hálábú!
ómió
@Eladott Ország: Nem népmese az, hanem bolsi "mese"! Te meg a "főmesélő"! Na, jó, inkább hazudozó!
ómió
@Eladott Ország: Az efftársaid nem pályáztak? Ja, hogy csak oda szoktak, ahol lopni is lehet? Hát, akkor ez az efftársi pech!
Eladott Ország
@ómió: Az Európai Unióból Magyarországra Orbán és haverjai zsebébe ömlő ormótlan pénzhegyek helyett lassan más forrásokat kell találnia a felcsúti igazmondó juhásznak. Az EU rövidesen befejezi bőkezű adakozását a szegény sorsú Magyarország felé. Sok látszatja ugyan nem lett a napi 2 milliárd forintnak, amit hazánk kapott az EU-tól már több, mint egy évtizeden keresztül, de mondjuk a pénz sincs meg az államkasszában. Orbán azt meg mindenkinél jobban tudja, hogy ha már nem lesz pénz, amit szétoszthat saját maga és a talpnyalói között, akkor bizony a NER-nek, de Orbán Viktornak is annyi lesz. Záros időn belül ilyen vagy olyan módon egyszerű, történelmi múlttá válnak.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/92022648_680118372554954_7593084742866567168_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=a55GaWhxpLUAX8mo-wd&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=e6f0cce1e6e43c80de46d726b724a0e5&oe=5F015EAE
ómió
@Eladott Ország: Fantáziadúsabbakat kéne hazudoznod! Az EU-s pályázati pénzek nem részei az államkasszának! Azokra pályázni lehet! Uniós felügyelettel! És ez nem "uniós adakozás", hanem csatlakozási szerződés szerint járó juttatás piacunk feléjük történt megnyítása okán! Így revídiáld a sületlenségeidet!
Aki Én
@ómidióta a buta bolsi: ...valamiért nagyon fejlődésképtelen buta bolsi vagy. Hol élsz te kretén?
SystemError
@ómió: Szerencsére nemsokára közvetlen az adott vállalkozás direkt fog pályázni az EU pénzekre. Na onnantól rátok nem lesz pénz. Lehet megint felülni a fekete vonatra reggel 6-kor, aztán nyomatni a maltert
ómió
@Aki Én: Tükörbe nézvést ez volt a benyomásod, tetüfi? Akkor valszeg nem tévedtél!
Aki Én
@ómidióta a buta bolsi: ...valamiért nagyon fejlődésképtelen buta bolsi vagy. Hol élsz te kretén?
ómió
@SystemError: Álom, álom, bolsi álom? De vigyázz, mert még felébredsz!
kokopelli
@Aki Én: Az egész fideszbanda bolsi tejet szívott magába, mert már a szüleik is azok voltak! Ki az apjától,ki
az anyjától szívott!
ómió
@Aki Én: Tetves bolsiságod mai másrahazudási kvótáját ezennel teljesítetted, görényfi! És a mai Internacionálét elénekelted már?
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 19:14 A Német televízió Hannibal Lecterként mutatja be Orbán Viktort! Magyarországon nincs független Alkotmánybíróság, nincs független Főügyészség, nincs Jogállan, nincs Demokrácia...! És ami a leglényegesebb/legelszomorítóbb a bűnöző és politikai prostituált aljadék cigány és bandája választási csalással nyert!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/103921367_3854925204578329_2760390891831747164_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=s4tffWdsTlIAX8_kG2g&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=540ca6535caffbffbb19fb184009dda9&oe=5F17B172
Orbánról a holland televízió: www.youtube.com/watch?v=5cMstd_eDF4&feature=youtu.be
Eladott Ország
@Pegero: Nos akkor íme a Kanadai Hírlap egyik cikke, mely kicsit odébb van mint Kolozsvár ( a földrajzi hovatartozást csak a fideszes segghülyék miatt írtam le). Úgy látom te is egy szinten vagy a többi beíró fideszes bégető birkákkal. " Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. A rendszerváltozás után néhány évvel mondta ezt Kövér László, akkor, amikor még a fidesz magát liberális baloldali pártként határozta meg, és amikor az akkor még a Kövér által kiadóként jegyzett Magyar Narancs Cápaszem című gúnyos kiadvánnyal „köszöntötte” a katolikus egyházfő magyarországi látogatását."
kanadaihirlap.com/2014/01/13/kommunista-kutyabol-nem-lesz-demokratikus-szalonna/
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/100745833_169368041209662_9081989444411588608_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=M0I6t0NeQskAX9iYyUA&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=7c23c36854a83a3cc80acd610110dc9a&oe=5F1104FC

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.