A válság közvetlen kezelésére csaknem 1400 milliárd forintot költött az állam – mondta el Varga Mihály a Magyar Nemzetnek.

A pénzügyminiszter arról is tájékoztatta a lapot, hogy a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatására gazdaságvédelmi operatív törzs alakul.

Az újság szombati számában megjelent interjúban a miniszter emlékeztett arra, hogy az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel. Egyik részét munkahelyek megóvására, másik részét beruházások támogatására fordították. Varga Mihály megjegyezte: az összegben nincs még benne az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége, vagy a hitelmoratórium hatása.

A járvány következtében kialakult válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére összességében 9000 milliárd forintot – a bruttó hazai termék 20 százalékának megfelelő összeget fordít a kormány – jelezte a pénzügyminiszter, aki szerint

Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyek a legeredményesebben védekeztek a járvánnyal szemben.

Elmondása szerint a 2021. évi gazdaságvédelmi alap 2500 milliárd forintos lesz, az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap pedig 3000 milliárd forintot tartalmaz. Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a kormány hozzáfogott a kórházi struktúra átalakításához. Tarthatatlannak nevezte, hogy a kórházak az utóbbi időben újra és újra tartozásokat halmoztak fel, ez álláspontja szerint alapvetően torzította az egészségügyi beszállítók piacát. Az egészségügyi beruházások tervek között szereplő támogatása ezen a helyzeten is változtathat – jelezte.

Operatív törzset hoz létre a kormány

A miniszter beszélt a 13. havi nyugdíj visszaállításáról is

Varga Mihály megerősíítette, hogy ez négy lépcsőben történik, és első lépcsője jövő februárban esedékes. A jövő évi első részlet összeségében 77 milliárd forintot jelent majd. A számítások alapján jövőre csökken az államadósság és 3 százalék alatti hiány mellett 4,8 százalék lesz a gazdasági növekedés, így az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre 53 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben.

Összesen így 130 milliárdos pluszjuttatással számolhatnak a nyugdíjasok jövőre.

A miniszter rögzítette, hogy az idén zsugorodni fog a gazdaság nagyjából 3 százalékkal, a költségvetési hiány akár a 3,8 százalékot is meghaladhatja, az államadósság pedig újra a GDP 70 százaléka fölé kúszhat. Ebben a helyzetben elsősorban a munkahelyek megtartására, a gazdaság stabilizálására összpontosít a kormány – szögezte le, megjegyezve, hogy az egy számjegyű szja-ról a kormány nem tett le, a hosszú távú tervek között szerepel.

A hazai vállalkozások helyzetének javítását ugyanakkor már most érdemben szolgálni fogja, hogy

létrehozzák a gazdaságvédelmi operatív törzset, amelynek feladata lesz, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek megnehezítik a hétköznapi ügymenetet a vállalkozásoknál.

A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt, már a jövő héten megtarthatja első ülését.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata néven emlegetett adónem átalakításával kapcsolatban Varga Mihály megfontolandónak tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetését, és arról tájékoztatott, hogy a Pénzügyminisztérium és a kamara szakemberei megkezdték a közös munkát. Az esetleges szabályváltozások legkorábban jövőre léphetnek hatályba.

A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre válaszolva

a miniszter tarthatatlannak nevezte a helyzetet, és úgy vélte, megoldásához kizárólag a politikai akarat hiányzik.

Rámutatott: pontosan tudható, hogy a fővárosnak 180 milliárd forintos állampapír-megtakarítása van, vagyis nyilvánvalóan nem pénzkérdés a felújítás. Ráadásul a kormány is jelezte, hogy 6 plusz 1 milliárd forinttal hozzájárul a költségekhez – emlékeztetett Varga Mihály.

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Tamás

(magyarnemzet.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Szóval gazdasági törzs lesz. Akkor megint minden nap lesz egy színjáték amin eljátszák, hogy tájékoztatnak. itt már gondolom nem nyunyókáról, meg ecetben fürdetett zöldségekről fogunk hallani. Majd elmondják, hogy akik hetente egyszer tudnak húsos ételt enni azok hogy osszák be két hétre, mert az ÁSZ elnöke megmondta, hogy spórolni kell az embereknek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Mert nincsen élet operatív törzs nélkül.
Qqberci
Operett-törzseket az operett-kormánynak...
human
Szóval gazdasági törzs lesz. Akkor megint minden nap lesz egy színjáték amin eljátszák, hogy tájékoztatnak. itt már gondolom nem nyunyókáról, meg ecetben fürdetett zöldségekről fogunk hallani. Majd elmondják, hogy akik hetente egyszer tudnak húsos ételt enni azok hogy osszák be két hétre, mert az ÁSZ elnöke megmondta, hogy spórolni kell az embereknek.
csak úgy....
ezek állandóan operálnak! remélem nem titkolnak el mindent a hozzátartozók (nép) elöl,hogy még idöben tudjanak gyászruhát venni...
Józsipapa
ÉS EZEKBŐL A NAGY ÖSSZEGEKBŐL
MENNYIT LOPTATOK EL ???!!!
( 480 és 904 milliárdból )
tudode
Átfutva a cikken, mintha arról nem nyilatkozott volna őfélesége főkönyvelője, hogy
.
------ Újfajta operatív törzs kezd működni, a gazdaságvédelmi
.
444.hu/2020/06/20/ujfajta-operativ-torzs-kezd-mukodni-a-gazdasagvedelmi
..
Az interjúban Varga még olyanokról beszélt, hogy
• A járvány elleni védekezési alap 633 milliárd forintjából eddig 480 milliárdot költöttek el eszközbeszerzésre és járványkórház-építésre.
• A gazdaságvédelmi alap 923 milliárdjából 904-et költöttek el.
• Megpróbálják önellátóvá tenni az országot a legfontosabb egészségügyi felszerelésekből.
• Az egészségügy átalakítását a belügyminiszter és az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője dolgozza ki.
.
Erre az un. GOP-ra sem kerülhetett volna sor, ha nem a közjogilag érvénytelen őfőméltósága kutyulta volna össze az államigazgatást, hogy egy, a származásának megfelelő szakmai minisztérium felügyelheti az államot!!!
balos
Amikor az impotencia átveszi a hatalmat akkor ilyen állatságok születnek!Opera törzs egészen-seggügyben,gazdagodási törzs a lábunkon állóknak!
simmering73
Gombamód kezdenek szaporodnak az operatív törzsek Mária országában.
Eladott Ország
Szóval kissé még szédülök a győzelem édes mámorától, Európa legsikeresebb védekezése ugyanis nálam annyira ledobta az ékszíjat, hogy még hetek múlva is tátott szájjal fogom hallgatni a rengeteg hőstettet, ami a birodalmi médiából árad a nap 24 órájában. Egy doboz Kavintont megszégyenítő memóriával emlékszem arra a parlamenti felszólalásra, amelyiken minden idők legfelsőbb kipcsakja beböfögte, hogy azért nem kötelező a maszk viselése, mert nincs elég. Viszont lehet varcikálni otthon, sufniból előkotorni a rozsdás varrógépet, vagy szőni, fonni, horgolni, matyómintás hímzéssel népművészkedni. Mindeközben toporzékolós kipcsákó és ügyletes anyagbeszerző felépített egy szép nagy hidat. Ne parázzunk, nem a munka világába, az a Flóri szakterülete, hanem egy rendes légihidat, amelyiken szép nagy vasmadarak elkezdték szállítani kínai testvéreinktől a sok-sok millió maszkot. És nem hagyták abba, szállítják folyamatosan. Hiába magyarázta országos nyunyóka minduntalan, hogy ezek a maszkok vírus ellen nagyjából annyit érnek, mint szobakerékpáron a csengő, ezt nem lehet leállítani, csak hozza és hozza, már megtömte velük a Kárpát-medencét, moldáviai magyarokat, vatikáni magyarokat, macedón magyarokat, mindenkit. Na és persze ezekkel együtt végre megérkeztek a várva várt horkolás gátlók, enyhe túlzással akár lélegeztető gépnek is nevezhetjük, igen nagy szükség volt rájuk, azt hiszem, nem kell külön ecsetelni, hogy hány asszony életét keseríti meg párja borzalmas horkolása. Na, ez mostantól megszűnik, éljen a családi béke, le a családon belüli erőszakkal! A világraszóló siker viszont egyértelműen a megfelelő számú üres kórházi ágyak biztosítása volt. Nyugodtan abba lehet fejezni a kulisszák mögötti sutyurát, mert borzasztóan akadályozza a járvány elleni védekezést, tessék tudomásul venni, a miniszter, soha nem adott ki parancsot kórházi ágyak kiürítésére. Hithű keresztény és nemzeti érzelmű ember soha nem hazudik. Márpedig ő pont az, ezt ő mondta a saját szájával.
tudode
Meglepő, vagy a világ legtermészetesebb dolga a lóvé szabad áramlása!!!
.
Azt írja az újság, hogy
.
--- Már a zimbabwei egészségügyi miniszter is rács mögött a magyarországi vonatkozású botrány miatt
pestihirlap.hu/2020/06/20/mar-a-zimbabwei-egeszsegugyi-miniszter-is-racs-mogott-a-magyarorszagi-vonatkozasu-botrany-miatt/
.
Túlárazott COVID-védőeszközök ügye miatt már a zimbabwei egészségügyi minisztert is őrizetbe vették. A botrány akkor pattant ki, amikor egy Magyarországon bejegyzett cég számlájára rengeteg pénz érkezett Zimbabwéből. Mindeközben az ország gazdasága romokban.
-------------------------
.
Ejha!
ómió
És valahogy a gazdaság se mindegy neki...? Még ilyet...!
Sámannus
@simmering73: Valóban ahogy gombáztam tegnap is találtam ilyen törzseket, szerintem mérgezőek is lehetnek, ha sokat fogyasztunk belőlük:DD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.