Mintegy 5000 napközis Erzsébet-tábor lesz a nyáron, amelyeken csaknem 80 ezer gyermek vehet részt – mondta Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke szombat este az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, idén a koronavírus-járvány miatt az ottalvós táborok elmaradnak, viszont a napközis táborok létszámát megnövelték, így minden eddiginél több gyermek vehet részt ezeken júliusban és augusztusban.

Hozzátette, a táborok magas számára az is egy magyarázat, hogy az idén csak 20 fős táborokat engedélyeztek. Ugyanakkor szigorúbb higiéniai szabályokat vezettek be, amelyek betartását ellenőrzik.

Elmondta azt is, a táborokat az iskolák szervezik, amihez az alapítvány a hátteret és a forrást biztosítja.

Szülők, figyelem! 5000 napközis Erzsébet-tábor lesz nyáron, így fognak működni

A táborok tematikusak lesznek, "gyermekmegőrzőt" az alapítvány nem támogat, fontos kritérium, hogy legalább egy kirándulást is szervezzenek a táborokban egy hét alatt.

Hornyák Tibor a zánkai tábor felújításával kapcsolatban elmondta, hogy a 180 hektár területű létesítmény minden épületét renoválják, megnövelik a befogadóképességet, így már 3400 gyermeket fogadhat majd a munkálatok után. Homokkal borított Balaton part, színházterem, sportcsarnok és szabadtéri játékok várják majd Zánkán a gyerekeket – részletezte az elnök.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És a vírus majd figyelembe fogja venni Viktorunk bölcs útmutatásait és napközben gondosan elkerüli a gyerekeket. Lesz egy olyan mutáns is, amelyik csak 19 óra után vagy az alvó gyerekre lesz veszélyes.
A fideszes ész határtalan.
verőce21
Nagyon sok nyári táborban vettem részt iskoláskoromban, most így visszagondolva, szinte semmilyen kellemes emlékem nem maradt belőle. Csak a kényelmetlenség, kosz, piszok, fertő, hőség és erőltetett programok...
Egyedül az esték voltak benne kellemesek, tábortűz, gitározás...csillagvizsgálat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.