A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás miatt indított eljárást egy nyíregyház lakos és négy társa ellen, akik egy 30 éves hajdúhadházi vállalkozóval szembeni pénzkövetelésnek próbáltak erőszakkal érvényt szerezni.

A rendőrség honlapja szerint az ügy adatai alapján az öt férfi 2020. június 19-én délelőtt Siófok belvárosában autójukkal a sértett útját elállták,

majd a járműből kiszállva egyikük azonnali fizetésre szólította fel korábbi üzleti partnerét.

A számon kért adós tartozását vitatni kezdte, mire a vele szemben állók közül többen is támadólag léptek fel, ütni és rúgni kezdték, valamint autóját is megrongálták.

Siófok: utcán vertek meg egy vállalkozót, mert szerintük tartozott nekik

A támadás elől először a gépkocsi utasterének hátsó részében próbált menedéket keresni, majd onnan kimászva egy közeli lakóingatlan udvarára menekült.

A bejelentést követően a rendőrök az öt feltételezett elkövetőt elfogták.

A nyomozók a 21 és 33 év közötti támadókat csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(police.hu)

(Fotó: police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
Némelyiknél szép szóval nem megy . Ki tudja hanyadik alvállalkozó is lehetett , mint a király elé a méz . Ahány kézen keresztül megy mind belenyal .
jesz
a szeviép tartozások, a máig nem rendezett M0-ás északi hídon felhalmozott tartozásokat is így kellett volna behajtani?...és még számtalan...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.