Egy közösségi oldalon 19 évesnek hazudva magát férkőzött egy 14 éves lány bizalmába a gyanú szerint az a 31 éves férfi, akit a szentendrei rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.

Gyermekpornó miatt is nyomoznak a közösségi oldalon fiatal lányokra vadászó 34 éves férfi ellen

Egy népszerű közösségi oldalon előzetes ismeretség nélkül követett be 2020. június elején egy 14 éves lányt a magát alig nagykorúnak feltüntető férfi, majd egyre bensőségesebb beszélgetések zajlottak közöttük – olvasható a police.hu oldalon.

Intim fotókat és videókat kért a lánytól, egy részüket meg is kapta.

Miután kiderült, a lány szülei töröltették a férfi profilját, ám nem sokkal később más néven regisztrálva ismét felvette a kapcsolatot a lánnyal. Találkozót beszéltek meg, ami csak azért nem jött össze, mert a szülőknek újfent a fülébe jutott a megújított online kapcsolat. Gyermekük helyett ők jelentek meg a megbeszélt helyen, próbálták visszatartani, de a lebuktatott férfi elmenekült. A szülők értesítették a rendőrséget.

A szentendrei nyomozók még aznap azonosították a ragadozót, B. Jánost fővárosi tartózkodási helyéről állították elő 2020. június 18-án. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen panaszt ugyan nem tett, de vallomást sem. Az azóta letartóztatott férfival szemben gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.