Emberölés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 51 éves mohácsi férfi ellen.

Agyonütötte az anyját a bajai férfi, majd egy pécsi panzióban húzta meg magát

A rendőrségre 2019. augusztus 13-án este érkezett bejelentés arról, hogy egy mohácsi asszony nem jelent meg az ismerősével megbeszélt találkozón, s ez korábban sosem fordult elő – eleveníti fel a bűbcselekmény előzményeit a police.hu.

A rendőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a nő lakásába, ahol az egyik szobában megtalálták az asszony holttestét.

A helyszíni szemle során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. Az orvosszakértői vélemény szerint a nő halálát az okozta, hogy egy tompa eszközzel ütést mértek a fejére.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd másnap délután egy pécsi panzióban elfogták a feltételezett elkövetőt, a sértett fiát.

Előállították a rendőr-főkapitányságra, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.