Vályi-Nagy István az M1-en beszélt erről.

Így védekezhet a lakosság a vírus második hulláma ellen a szakértő szerint

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma "talán nem lesz elkerülhető", ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. Ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan fog alakulni a járvány.

A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek "valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan" a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett "keringő vírusfertőzésük" volt.

Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek.

Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült, a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre.

Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.

Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
M1...mint hiteles hírforrás... :))) Vályi tatának a Comedy Centrálon nagyobb hitele lett volna... :))
Peller Anikó
@Pálinkafőző Rézüst: Melyik mondatot nem értetted?
Oposit
Na most ami itt le van írva, az nem lakossági védekezés, hanem kórházi szintű beavatkozás, ami emberkísérleti szakaszban van úgy tűnik. Vagy a cikk címe nem jó, vagy a Ványi nem jót mondott el.
kokopelli
...Igen a megelőzésben és nem a kivédésében! Elémennek a "pandemia"-nak,vagy a határon lepik meg vírusokat?
Lehet,hogy egy fideszes sorfal a határon elintézné ?Esetleg a drága kerítést le kellene ponyvázni? ...EU-s lóvéből?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.