Újabb fejlemények az ügyben.

Még több baljós jel az Index környékéről: kitették az igazgatótanácsból a főszerkesztőt

Hétfő délelőtt rendkívüli állománygyűlést tartottak az Index.hu óbudai szerkesztőségében, tudta meg a 444.

A céget tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László itt tájékoztatta az újságírókat az elmúlt napok eseményei nyomán kialakult helyzetről. Bodolain és a szerkesztőség tagjain kívül még Pusztay András vezérigazgató volt jelen.

Az ülésre azután került sor, hogy a szerkesztőség egységesen tiltakozott a cég igazgatósága elé került javaslat miatt, ami átalakította volna a lap működését, és lényegében külső cégekbe szervezte volna ki a rovatokat. Át is állították az Index függetlenségét jelző mutatót a szabadindex.eu oldalon.

A javaslatot Gerényi Gábor vitte be az igazgatóság elé, az Index pénzügyeit a háttérből irányító Vaszily Miklós javaslatára. Gerényi Gábor régi motoros az internetes lappiacon, jelenleg az azonnali.hu társtulajdonosa, aki részt vett az Index alapításának folyamatában, de nyolc éve nincs köze az újsághoz.

A rendkívüli állománygyűlésen Bodolai csillapítani próbálta a feszültségeket, és közölte, hogy Gerényi tervét nem tárgyalja végül az igazgatóság, és a továbbiakban már nem vesz részt tanácsadóként az igazgatóság ülésein.

Bodolai még a szerkesztőségi gyűlés előtt elmondta a 444-nek, hogy már a csütörtöki igazgatósági ülés után, pénteken beszélt arról Gerényivel, hogy jelenléte feszültséget szül, ezért megszüntetik vele az együttműködést. Csakhogy közben az asztalon van egy igazgatósági határozat arról, hogy a koncepciót az elhangzott tervek mentén ki kell dolgozni, és ezáltal a szerkesztőség fenyegetve érzi függetlenségét.

Bodolai bejelentette azt is, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát megszünteti, mert belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé. A főszerkesztői posztról nem mentette fel. Az biztos, hogy ezzel az igazgatóság átalakul. Más konkrétum a gyűlésen nem hangzott el, de a jelek szerint elképzelhető, hogy távozik Pusztay András vezérigazgató is.

Pusztay az állományülésen elmondta, hogy olyan igazgatósági határozat született múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani. A kérdésre, hogy emiatt távozik-e, az ülésen nem adott egyértelmű választ. Pusztay hétfőn nem akart még nyilatkozni az ügyben.

A feszültség ezzel együtt is valamennyit enyhült a gyűlés végére. Az újságírók közül többen például amellett érveltek, hogy maradjon együtt az egyébként láthatóan feszült munkakapcsolatban álló Pusztay-Bodolai-Dull hármas, ugyanis úgy érzékelik, bármilyen változás csak rontana a jelenlegi helyzeten. A jelenlévők abban maradtak, hogy a szerkesztőség vezetése kidolgozza, hogy milyen garanciák mellett állítanák vissza a függetlenségi barométert.

Forrás: 444

Kép: szabadindex.eu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
És még mindig képes zt mondani a Kormány: " Magyarországon baloldali-liberális média túlsúly van"
Aki Én
Béla Sándor Lakatos a fészbuk esze! Pedig pont neked lenne szükséged valós hírekre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.