A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, és mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence nekiment Budapestnek a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart a nemzeti konzultáció harmadik kérdéséről, amely az idősotthonok járványügyi védelmének megerősítéséről kéri ki az állampolgárok véleményét, a minisztériumban 2020. június 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Rétvári Bence kiemelte: Magyarország összességében jól és eredményesen védekezett a járvány ellen, hiszen időben meghozta a korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egymillió lakosra vetített elhunytak számában a magyarországi adat jobb, mint a török, a finn, a román vagy az osztrák.

Ugyanakkor az is látható, hogy ha egy főváros, mint például Budapest, nem hoz meg időben bizonyos intézkedéseket, késlekedik, kerüli a problémás helyzeteket, akkor annak súlyos következményei vannak. Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak

- emelte ki, hozzátéve, az európai fővárosi rangsorban csupán öt főváros fertőzöttsége volt rosszabb.

Az államtitkár azt mondta, hogy ezek mögött a "szomorú adatok mögött" elsősorban a budapesti idősotthonokban történt fertőzések állnak, amelyek meg nem hozott vagy rossz döntések következményei.

Így lényeges, hogy a járvány egy esetleges második hullámára készülve kikérjék az emberek véleményét az idősotthonokra érvényes járványügyi intézkedések erősítéséről – mondta.

Jelezte, hogy a koronavírusban elhunytak több mint 80 százaléka 65 év feletti volt Magyarországon, és minden negyedik elhunyt idősotthon lakója volt.

Ezért is fontos, hogy fokozott legyen az idősotthonokban élők védelme – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Azt mondta, az 55 ezer idősotthoni férőhelyből 3800 fővárosi fenntartásban van, ugyanakkor az elhunytak háromnegyede a fővárosi fenntartásúakból került ki.

Emlékeztetett: a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, ahol végül a katonaság fertőtlenített, és a kormány biztosított 17 100 maszkot és 8400 pár védőkesztyűt.

Rétvári Bence kiemelte: a járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, így megvédhető az idősotthonokban és szociális intézményekben lakók egészsége is.

Az államtitkár szerint sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban a Fővárosi Önkormányzat "inkább a Facebookon folytatott politikai küzdelmet a védekezés helyett".

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@Horizont: "Így lényeges, hogy a járvány egy esetleges második hullámára készülve kikérjék az emberek véleményét az idősotthonokra érvényes járványügyi intézkedések erősítéséről – mondta."- ez nem orvos szakmai kérdés esetlegesen???Mit tud erről mondani Pipás Pista a sarki kocsmából hat féldeci után?Nevetséges-és szánalmas. Bezzeg a kinai hitelről nem konzultálnak az emberekkel, meg a kötvényekről, meg a tiborcz miatti 14 milliárdos büntetésről.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
El a kezekkel Karácsonytól rohadékok!
solidedge
Az hogy Budapesten volt a legtöbb vírus fertőzött az bizony így volt a legtöbb sűrűn lakott fővárosban. Így talán az sem rejtély hogy az isten háta mögötti falukban ahol hiányzik olyan kellék mint járókelő, nem is volt fertőzött. A kihalt utcán nehéz elkapni a fertőzést. Rétvári feltalálta a spanyolviaszt. Egyébként amikor Cecilia még nem javasolta a szájmaszkok viselését az ellenzék már osztogatta. Lózung lózung hátán. Csak hogy a baloldal gyűlölő Fidesz rajongó minden nap jól érezze magát. Hányadék.
Nessy
@solidedge:
Teszt probléma, fertőzöttek számának alakulása megoldva! Tiszti főorvos asszonyunk rátalált a megoldásra! Amelyik kórház "többet tesztel" ott vizsgálat következik és tb nem fizet! Persze, hogy mennyi a "több", azt nem közölte. Azt a csillagok aznapi konstellációja alapján fogják naponta meghatározni.
Régi vicc: Hány fertőzött van? 18! És hány tesztet végeztek? 18-at!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.