A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.

Orbán a temetési beszédében is harcot emlegetett
Orbán Viktor miniszterelnök virágot helyez el Fekete György ravatalánál a Fiumei úti sírkertben 2020. június 23-án. Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia volt elnöke április 15-én hunyt el életének 88. évében. MTI/Máthé Zoltán

A kormányfő kiemelte: ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor "nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak".

Orbán Viktor kifejtette:

a nekünk rendelt cél felé futni sokféle módon lehet; vannak akik először hátranéznek, hogy aztán higgadtan, a biztos tudás birtokában előrenézhessenek, és Fekete György ilyen volt.

Felidézte: neki fiatalon elege volt az évtizedes helyben járásból, "menni akartunk, törni az utat előre".

De amikor a nagy rohanásban elbizonytalanodott a horizont, hátranézett, hogy lássa, honnan jönnek, merre érdemes előremenni. Ekkor találkozott a tekintete Fekete Györgyével. És ugyan nem lett belőle azonnal szövetség vagy barátság, de az idő nagy segítő lehet, ha vissza nem térő alkalomként látjuk a cselekvésre – fogalmazott.

Közölte: ők ketten "egy nagy mű megvalósulása felé vezető úton találkoztak".

Tudták, a magyar kultúra megbízhatóan működő, nagy formátumú, a magyar művésztársadalomnak biztos szellemi hajlékot adó intézmények nélkül nem tudja kibontakoztatni kivételes erejét, ezért az MMA-nak köztestületnek kellett lennie

- mondta. Hozzátette: mivel lett kétharmad, belefoglalták az alaptörvénybe is.

A miniszterelnök közölte: Fekete György nemzedékének több tagja gyilkos indulatokkal szövetkezett a múltat végképp eltörölni, de ő azok közé tartozott, akik fáradhatatlanul gyűjtötték és őrizték a magyar nemzeti kultúra évezredes értékeit, mert ez teremti meg a túlélés képességét, és ez a magyarokhoz méltó pozíció, amikor "más nemzetek kultúrájával találkozva a világhoz illeszkedünk".

Megjegyezte: végül azoknak jutott az új intézmények alapításának feladata, akik életük idejének nagyobb részét a szocializmuson belül élték úgy, hogy azon kívül maradtak.

Orbán Viktor úgy vélte,

"a magyarok kiérdemelték a Jóisten pártfogását", ezért születnek mindig közéjük nagy szellemek, lángelmék, akik formálják az őket körülvevő tereket és így gazdagítják a világot.

De a nagyok alkotásainak, energiájának is kellenek struktúrák, őket túlélő keretek, amelyekből szokás és életgyakorlat lesz – közölte. Hozzáfűzte: ezért alapítottak korábban is iskolákat, múzeumokat, akadémiát, intézményeket, folyóiratokat, egyesületeket, amelyek arra hivatottak, hogy az alkotók és alkotások folyamatosságát és folytonosságát képviseljék.

Elmondta: ebben a közös építkezésben találkozott Fekete Györggyel, lettek "egymás munka- és fegyvertársai".

A közélet katonáinak a kormányzás az eszköze, amellyel a szellemi, lelki energiáknak lehetőséget teremtenek a megtestesülésre, és ez volt a szövetségük fundamentuma – mutatott rá.

A kormányfő emlékeztetett: Fekete Györgynél a nemzeti kultúra és a nemzetállam pozícióinak védelme összetartozott, nem tévesztette meg a művészek és a politikusok eszközeinek különbözősége, mert tudta, hogy lényegét tekintve rokonszakmákról van szó, legalábbis Magyarországon.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

a kultúra harci terep, és "ma, amikor Nyugatra tekintünk, elborzadva látjuk ezt".

De itt Magyarországon, Fekete György számára ez a harc mást jelentett, olyan küzdelmet, amellyel nem mások ellen, hanem önmagunkért harcolunk, és "mi magyarok a nemzeti elkötelezettség és az önelvű művészi törekvések szövetségét akarjuk" – fogalmazott.

Úgy vélte, "a mi dolgunk, hogy méltó helyre emeljük a gondolatot, az akaratot, a művet", hogy méltó formában, rendben, intézményekben továbbvigyük, hogy a magyarok kulturális teljesítménye egyre csak épülhessen.

Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia volt elnöke április 15-én hunyt el, életének 88. évében.

(MTI)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Harcol a démonjaival, és néha kihallatszik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Nyugodjon békében!
.
Azt üzenve a "harcostársának", ne feledje AZ VOLTAM AMI VAGY, AZ LESZEL AMI VAGYOK!!!
.
Tiszteletére:
.
--- Demjén Ferenc - Honfoglalás dalszöveggel
.
www.youtube.com/watch?v=4tE-3DfhAiQ
.
Az élet csak ennyi, minden pillanatát szeretetben kellene megélni!
balos
@tudode: Olyan országban,ahol kiplakátolják,hogy a gyűlőlet egy egész nemzeth büne!Pedig én nem gyülőlőm őket(fideSS)hanem LESZAROM minden megnyílvánulásukat!
tudode
@balos: .
Ez már nem őfélesége sara, hanem azoké, akik hivatalban tartanak egy ilyen minőségű gyülekezetet 4+10 évig, és ki tudja még mennyit braHÍZNAK ki!
.
Utánuk újra kell kezdeni mindent, amit összekutyultak!
Nessy
@tudode: Szeretetben élni? Az nem fidesz program! Ellenség, bűnbak keresés, ha nem találnak, kreálnak. Jusson minden napra gyűlölet és gyűlölendő! Médiában, óriás plakáton, kormánypropagandában!
RonaGyuri
ahogy a klasszikus vicc mondja: az egész KB-t lehetett volna! =))
tudode
@Nessy: .
Előttem levizsgáztak úgy is, mint KÖZSZOLGA, úgy is mint ember azok után, miután a saját tejtársukat sem kímélték, úgy vágta ki a vályogház lakó pl. Simicskát, Lázárt, és a többieket, mint a felmosórongyot!
.
Ez a búcsúbeszéd is jellemző annak a mentalitására, aki még a saját apját is kiadta országnak, világnak!
.
Ezektől függetlenűl azért az egyes emberek élhetnek egymással szeretetben, kizárva ezt a HATALOM, és PÉNZÉHES Bt-t!
Aki Én
Harcol a démonjaival, és néha kihallatszik.
Clavigo
" A kultúra harci terep "... Vazzze,,,,,és ez az ökör az ország m- elnöke..Taps - ovésön a szavazóinak..!
Nessy
@Clavigo: Az ökölvívó ring meg a múzsák pihenője!
Ha már ennyire "kulturált", tudhatná, hogy a fegyverek zajában hallgatnak a múzsák! Néha észre is vesszük!
Qqberci
@Gyütt Mönt: Láttál te már gumiszoba-gépházat?...
Gauntlet
Ezt ő mondja aki nyugaton volt ösztöndíjas Soros pénzén !
Cicamama55
Ezek nyilván kiragadott részek, de ha a többi is hasonló volt, akkor ez a búcsúztató most nagyon nem jött össze.
Clavigo
Ennek a fekete györgynek jó lesz ez a bucsuztató is... Ritka undorító feje volt annak az embernek..
justhpeter
Mit várnak Orbántól ? Erre képes. És többre nem.
SystemError
Ebben a rossz köcsögben zéró kegyelet van. Remélem neked meg hajléktalanok fognak a sírodra szarni
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Borsodi: Ez a videó most H. Attilának gyengécskére sikerült.
legott
Ki faszom volt az a Fekete György? (ne segíts, nem akarom tudni - eddig sem tudtam és tök jól elvoltam)
Mi a mai magyar művészet?
És mi a mai magyar kultúra?
És ki mondja ezt - a buggyos gatyás kézzel-villával evő szotyihéjat köpködő hazug, tolvaj rabló, nemzetgyilkos kedves vezetője a barmoknak? (Mert, hogy nekem nem a vezetőm ez a ganyé, az hóóót biztos!)

Amúgy meg itt egy korrekt vélemény ezekről, erről a fajtáról, akiknek az uralkodása alatt mindig vesztett és szegényebb lett Magyarország:

"De nem lehet felületesnek lenni akkor, amikor egy országot, a mi országunkat, éppen, az ócska, felületes, tehetségtelen és értéktelen karrieristák rabolják el tőlünk, nem konzervatívok a liberálisoktól, nem jobboldaliak a baloldaliaktól, hanem ócska, aljas és korrupt senkiháziak mindenféle embertől, és az egyetlen,
!!! ami megmaradt számunkra a méltóságunk és az intellektusunk. És ezekre vigyáznunk kell. " !!!
legott
Leszarom, hogy mit írtam eddig - Orbán Viktor nem fog örökké élni.
Ennyit elég tudni Orbán Viktortól - a legnagyobb nemzetgyilkosról Magyarország történelmében.
legott
Ha már nem védi a TEK ezt a gecit, én simán agyon verem - egy cserepes virággal.
Aztán beperlem a hozzátartozóit, a cserepes virágom halála miatt.

Magyarország mészárosaihoz is lesz egy-két keresetlen szavam Orbán halála után.
El kéne számolni - már ha tudtok számolni, Mészárosok.
legott
@Pegero: Tökéletes? Szeretem!

Nem bírom a magyar népzenét, néptáncot, nép-shitet.
Ahogy összeborul a magyar újnáci a magyar kommunista önmagával.

Mesélj, te geci valamit - az elcseszett legenda csodaszarvason kívül...
Te még hiszel a csodákban?

Szánalmas vagy.
Jó lesz, amikor Jézus második eljövetelekor elpusztul a fajtátok - örökre !!!
Vágod ezt, te nagyon fehér nagyon álkeresztény nagyon latens buzi nagyon náci?
legott
Te faszkalap, én benne vagyok isten haderejében.
Kemény csávók vagyunk, keményen toljuk - szétbasszuk az egész általad ismert világot.
És semmi nem marad utána - az általad ismert világból.

Mindenki megy a levesbe. mert ennek csak így van értelme.
legott
Képaláírás: Orbán küzd a virággal

Orbánnak meg kell küzdenie mindenkivel és mindennel - így a virágokkal is.
Ahogy Orbán küzd a virággal, nem küzd úgy senki.

Orbán harca a virágokkal.
silber13
Egy megzavarodott elme összevisszaága ez a motyogás!
ómió
Még, ha napjában magunkért küzdünk is, csak a "harc"-ot ne! Az mára már nem efftársi!
Giovanni Alba
@Nessy: És mindennapi gyűlölködésünket add meg nekünk ma, és nézz kegyesen az előtted térdepelő birkákra. Csak a narancs! Csak a narancs!
Giovanni Alba
@Nessy: Inter arma silent musae. Ezt őfélesége (lopott holmi, elnézést a licenc tulajdonosától) úgy olvassa (úgy olvassák fel neki raccsolva) az almában hemzsegnek a kukacok
Nyírfa
Van valakinek kétsége Orbán mentális állapotát illetően?
Egy ideig bírtam szusszal a beszéd olvasását, de aztán feladtam. Az a legkevesebb, hogy tömény giccs, valódi érzések nélküli érzelgősködés. A nagyobbik baj az, hogy egy dúlt elme szüleménye. Ideje - lenne - kivonni őt a közéletből. Még nem járattuk le magunkat eléggé vele és a díszes kompániájával?
kokopelli
Nem hiszem,hogy ő írja,hiszen a nagy harca minden erejét lefoglalja!Az,hogy a sokak által írott megannyi baromság
nem illeszthető össze az schlepp hibája! Esetleg a koordinátoré? Mind1,mert ő a hunyó,ha előadja!
Az ilyen nagyotmondó politikusra mondják odaát: "a szegényemberek hordószónoka!"
evacica
Lassan Orbánnak az agyára megy ez az állandó harcolás! Nem normális dolog , hogy valaki folyton harcol. Miért is kell?Legfeljebb a démonjai ellen kellene.Egy gyászbeszéd se hangozhat el arc nélkül! Már csak Soros, Gyurcsány meg a migránsok hiányoztak a panelből!
kokopelli
@evacica: A beszédeit telenyomja elcsépelt sztereotipiákkal,amikhez hasonlókat anno kb. a nazik puffogtattak a
félművelt hallgatóságuknak! O.k ismétlés a tudás anyja,de jól eshetne már neki egy kicsit az "árvát" is eljátszania!
CsipkeRózsa
Félreolvastam a címet, úgy láttam, hogy a Orbán a teremtési beszédében is...
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Talán, mert ez lesz soron? :DDD
ómió
@Aki Én: Örvendek, hogy bemutatkoztál. Én ómió vagyok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.