Bíróságról bíróságra járnak, de bíznak benne, hogy hamarosan véget ér a kálváriájuk.

Perek tömkelege sújtja Gáspár Győzőt és családját. Bár több mint négy év nyomozás után felmentette a bíróság a sikkasztással és költségvetési csalással gyanúsított showmant, a kedélyek nem csillapodnak.

Januárban a Nógrád Megyei Főúgyészség emelt vádat Gáspár Győző ellen, akinek vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell újfent bíróság elé állnia. A vádirat szerint a showman 2012 és 2016 között több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, ám az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg és összesen 19 millió forinttal károsította meg az államkasszát.

Közzétette: Gáspár Győző – 2016. február 11., csütörtök

Az eljárás alatt a kárt a férfi teljes egészében megtérítette. Az elmúlt napokban pedig újabb 36 millió forintot utalt el, hogy tisztázza magát.

Fél év után lezárult Gáspár Győző feleségének autóbalesetét vizsgáló nyomozás is, mely szerint az asszony is hibás volt a balesetben, így figyelmeztetést kapott és a szakértői vélemény felét is neki kell fizetnie.

Címlapkép: Facebook/Gáspár Győző

(www.borsonline.hu )

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
A vírus mindenkit érintett valamilyen formában. Egyiket jobban, másikat kevésbé. Sajnálom, hogy elvesztetted a munkádat. Ja, hogy nem is volt :)
KisGenyo2
Ebül szerzett jószág, ebül vész el...
jesz
ez a baromállat már megint címlapon? nem lehet ettől megszabadulni, ennyire nagy az igény rá?
volvós
Roma tolvaj, csaló büdös patkányok, kussoljatok !!!
kokopelli
@volvós: nem segít neki a főroma?..az út szélén haggyák itet a fütöstesók!?..nehogymáá! Nincsen egy ász sem
az ingujjában!?
Gyütt Mönt
A vírus mindenkit érintett valamilyen formában. Egyiket jobban, másikat kevésbé. Sajnálom, hogy elvesztetted a munkádat. Ja, hogy nem is volt :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.