Mint a csütörtöki kormányinfón kiderült, jövőre változnak a kata-adózás szabályai.

Sok kisvállalkozót megszívat a kormány – így látja a szakember a kata-módosítást
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Gulyás Gergely elmondta: módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint

ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója –, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

Kérdésre megerősítette: módosítások 2021. januárjában lépnek életbe. A havi fix tétel, ami most 50 ezer forint, nem változik.

Közölte, a céljuk, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

A kormány megfontolta az iparkamara és más gazdasági szereplők javaslatait, ezért kezdeményezi a módosítást, de idén nem változnak a kata szabályai. Olyan adórendszerre van szükség, amely nem ad okot visszaélésekre

- mondta.

Gulyás elmondása szerint iparkamara véleménye is az volt, hogy a kisvállalkozóknak adott adókedvezményekkel a nagyvállalkozások élnek vissza, ezt pedig meg kell szüntetni és eredeti rendeltetésének megfelelően kell alkalmazni a katát.

Megjegyezte, több száz vagy akár tízezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme is megszűnt.

A NAV szerint nem is voltak visszaélések

Ruzsin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) alelnöke a bejelentésre úgy reagált, "a magyar embereknek és a megbízóiknak komoly anyagi hátrányt okoz" ezzel a kormány.

Nagyon sajnáljuk, hogy a kormány lábon szeretné lőni magát a KATA szigorításával, miközben a NAV már bizonyította, hogy a volt munkavállalók akkor katáznak, ha egyébként is megfelelnek a feltételeknek. A NAV Ellenőrzési Főosztályán készült egy összefoglaló a 2019-es ellenőrzések tapasztalatairól, ami alátámasztotta, hogy nincs visszaélésszerű katázás a volt munkavállalók körében. Ha a törvénymódosítás elnagyolt lesz, akkor be fog indulni a teljesen törvényes körbeszámlázás, ahol közvetített szolgáltatásként fogják továbbadni a cégek egymás között a katás teljesítéseket. Nem gondolt a kormány az ügyvédekre, vagy az olyan szolgáltatásokra, ahol természetszerűleg nagy összegű az egy kuncsaft által fizetett megbízási díj. Összefoglalva: Egyesületünk véleménye szerint következménye lesz annak, hogy a kormány lényegében megvonja a nagyobb megrendelőkkel rendelkezőktől a kisadózást, a magyar embereknek és a megbízóiknak komoly anyagi hátrányt okozva. A változtatásra a 2021-ig tartó a felkészülési idő is túl kevés

- írta közösségi oldalán Ruzsin Zsolt.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Nem ügy!
.
Eggyel több adófajtával több, vagy kevesebb, olyan mindegy ennek a moslékot kajáló népnek:
.
---„Orbán Viktor egy becsületes magyar király"

www.youtube.com/watch?v=M0GRAhWAIM8
.
Szoptatás kérdése az egész!
egeszsegugy
Ez tényleg így van, vagy én értek félre valamit?

"...ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója –, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre..."

Nem úgy van, hogy "ha ugyanaz a számlák BEFOGADÓJA"?
ómió
Zsebbefizetés is kilőve? Na, ne má'!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.