Szerintük elégedettek az emberek a kormánypárttal.

Nagyon jól jött ki a Fidesz a koronavírusból – és ezt kormánypárti elemzők ismerték el

Jól jött ki a járványhelyzet kezeléséből a nagyobbik kormánypárt – erről Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor beszélt az InfoRádióban.

– A magyarok 79 százaléka volt inkább elégedett az egészségügyi intézkedésekkel, még az ellenzékre szavazók több mint fele is elismerte a kormány munkáját. Az ellenzékben némi mozgolódás van, az MSZP tovább kopik, de kissé erősödik a Momentum

– mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.

Závecz Tibor, a Závecz Research intézet vezetője szerint az adatok rímelnek arra, amiket ő ismer, több kutatás is alátámasztja, hogy – bár a Fidesz népszerűsége nem nőtt számottevően – a kormány munkájával sokan elégedettek.

– A Momentum–DK verseny a DK javára látszik eldőlni, de meg kell várni, lesz-e közös miniszterelnök-jelölt, mert az újabb átrendeződést hozhat. Kérdés, hogy a Jobbik meg tudja-e tartani pozícióit, vagy tovább morzsolódik

– említette Závecz Tibor.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Kevesebb tudatmódosítót kellene szedni a kormánypárti elemzőknek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
elismerték??? szokás szerint HAZUDJÁK!!! =))
simmering73
Kevesebb tudatmódosítót kellene szedni a kormánypárti elemzőknek.
relatív
Ezek minden alkalommal agyon dicsérik magukat, ettől már erősen bűzlik.

Minden józan magyar tudja, hogy az önkormányzatok viselték a vírus elleni feladatok javát, a kormány csak nagy noszogatásra lépte meg a csak általa végrehajtható intézkedéseket, és azt IS nagy hiányossággal.

A járvány okozta gazdasági hátrányok megelőzésére, illetve későbbi csökkentésére mai napig semmit sem tett, vagy csak látszatként !

Ezért ez az öntömjénezést nagyon visszás !
Clavigo
120 %- os elégedettséget tippeltem..Ez még fokozódni fog...úgy érzem..
tudode
Még mielőtt elbízná magát őfélesége még jobban!
.
Az éremnek két oldala van. Sőt több szem többet lát a nyalizásnál: Csak úgy kapásból
.
---- Több százmilliárdos játszótere lesz Orbánéknak az álcázott járványalapokkal
hvg.hu/360/20200603_Alcazott_alapok_megugro_allamadossag
---------------------------------

---- Jócskán megkopasztotta járvány sújtotta polgárait az Orbán-kormány
.
hvg.hu/360/202026__veszelyhelyzet_utan__adatok_agazdasagrol__frusztralo_felelem__vesztegnyar
-------------------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy --- többek között --- a militarizációval fűszerezett un. BETEGÁGY HADGYAKORLATOT a Jóisten sem mossa le róluk! A 250 éves ÁNTSZ szétbuzerálásáról nem is szólva!!!
.
Csak úgy, tárgyilagosan!!!
namihami
Így van---anyagilag!
A fölösleges és voksszerző vásárlások, majd a beszerzett cuccok határontúlra osztogatások közvetítői százalékai szép summát eredményeztek.
csipetke
Ez a gané banda persze hogy jól jött ki a járványból.Ahelyett,hogy segítette volna az önkormányzatokat,elszedte a bevételük nagyrészét,de még azt is elvárta,hogy az állam helyett védekezzenek a járvány miatt.Pl Ausztria 1 milliárd eurót osztott szét az önkormányzatok között,és nem aszerint,hogy melyik város vezetője milyen pártállású,hanem a lakosság számának arányában.Na,ez az igazi segítség.Amit orbán egyedülálló gazdasági tervnek nevezett,az tényleg egyedülálló:-egyedül a saját pereputtyán,haverjain segített szabadszemmel jól látható összeggel.
kereső
Csak 79 %?? Engem nem is kérdeztek. Én 1000%-ig elégedett vagya kormány munkájával.
ómió
Pedig az efftársak mindent megtettek a "haladó svéd model" hazai "diadaláért"!
Pálinkás Pál
@ómió: az a "haladó "svéd modell éppen fele annyi áldozattal járt mint a belga szigorú karantén,pedig mindkét országban ugyanannyian laknak!!! nálunk is annyian laknak,de ugye sejted hogy az orbáni statisztika mindig annyit mutat,amennyi jó a disznajának!!!
Aki Én
@ómidióta a buta bolsi: Efftársaid szeretnek feledtetni, de érthető, hiszen ti igen buták és feledékenyek vagytok szerencséjükre. Kicsit későn, kicsit az ellenzék javaslatait követve, de beindult a ,,védekezés".

scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/105493825_599962924255610_4797072713874004673_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=1480c5&_nc_ohc=ZZ-Pk1jTcCQAX-Uxio8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=4edbb39b25bc46e9fd5c1f90f18b9e12&oe=5F1BE1B7
ómió
@Aki Én: Az önmagát állandóan másra hazudni igyekvő bolsi szarkupacságod most éppen így hazudná? "Az ellenzék javaslatait követve"? Jó lehet a plafonod, tetüfi, hogy még nem szakadt rád! Csak azt "felejtetted el", hogy az "ellenzék" mindennek keresztbe tett, aminek csak lehetett! Minden hullámhosszon!
ómió
@Pálinkás Pál: A "haladó svéd model" nem túl sok, "csak" közel tízszer annyi halottal járt, mint a miénk, amit itt az efftársaknak egyelőre - pedig keresztbe tettek, ahol tudtak - nem sikerült "kivívniuk". De majd - ha lesz - a "második menetben még belehúzhattok" - "orbáni statisztika" ide, vagy oda!
Aki Én
@ómió: Csak egy példa: Péntek reggel hazaáruló volt az ellenzék, ezzel volt tele a propagandamédia, mert beakarta zárni az iskolákat. Majd AZNAP!!! este orbán bejelentette, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat.
Hülye ne legyél, fingod nincs mennyi áldozattal járt nálunk a vírus.
Egy elbutult kretén vagy, akinek csak pusztán szórakozásból írok, hogy nagy magányában kárt ne tegyél magadban.
Igazából hagyni kéne, hogy megfőj bolsi létedben. Jó úton haladsz az agyvérzés felé.
ómió
@Aki Én: Már megint a tetves bolsiságod idehazudása? Úgy maradtál? Szóval, akkor nem úgy történt az "iskolabezárás", hogy kivárták, amig szükséges lesz? Vagy de!? És nem az azonnali bezárás efftársi javaslatát fogadták el? Nahát! De azt is csak fizikailag "virtuálisan", mert valójában digitálisan tovább működtek az iskolák! Vagy nem? Esetleg belecsavarodtál már a bolsi "kavarásba"? Mert az más! Azt meg ugyan hazudd már meg, lécci - Athina biztos "segít" - hogy "tényleg" mennyi áldozattal is járt nálunk a vírus! De az efftársi hazugság és aljasságlexikonotok "frissítéseit", fajkreténje, figyelmen kívül ne hagyd! Ja, meg a mai Internacionálé kvótád eléneklését se feledd - még a hazudozásod rovására menne!
Aki Én
@ómió: ...reggel nem volt indokolt, estére az lett.
Balfasz vagy!!!
Clavigo
@ómió: Kibaszott hülye vagy ,ner-társ.
Aki Én
@ómió: ...meg az nem azonnali bezárás, mikor péntek este közli, hogy hétfőtől nincs iskola, mi?
ómió
@Clavigo:Ezt tükörbe nézve állapítottad meg? Valszeg nem tévedtél!
ómió
@Aki Én: Az az igazi bezárás, ami nem bezárás és onnantól, ahonnét már így célszerű, vagy indokolt. És nem a bolsi javaslat szerint, hogy bezárni oszt' "jóccakát"!
ómió
@Aki Én: Ne magadat jellemezd, csak próbáld végiggondolni!
Aki Én
@ómidióta: Te még propagandistának is utolsó vagy. Téged még a fidesz maga is szégyell. Nyugger vagy?
Pálinkás Pál
@ómió: látom nem tudsz szöveget értelmezni!!! érdekes ódon a kb 10 milliós országokban 5-10 ezer halott van ,nálunk...meg csak ennyi...ez biztos a kórházi ágyak kiürítése miatt lehet,meg a tündöklő egészségügyünk miatt...még véletlenül sem a fidesz statisztikáktól??!!!
ómió
@Pálinkás Pál: Úgy látom, értelmezésileg nálad vannak "gondok". El tudom képzelni, hogy a 10 milliós országokban 5-10000 halott az elfogadott, sőt, netán még el is várt efftársi kvóta, na, de, hogy, aki jól védekezik és ennek csak tizedét "produkálja", az már - magatokból kiindulva - "fidesz statisztika" lenne? Az meg abszolut nem zavarja az "efftársi éleslátást", hogy a természetes halandóság mértéke a járvány ellenére, pl. áprilisban alacsonyabb volt, mint az elmúlt évek átlaga? Netán a Fidesz "mindent meghamisít" és csak az "efftársi igazmondás" a mérvadó, lásd Korózs efftársatok!? Na, jobbulást neked!
ómió
@Aki Én: Csak nem ezt mondják rád az efftársaid, bolsiék fajkreténje, hogy kapcsiból rám hazudod?!
Pálinkás Pál
@ómió: milyen védekezés??? az ha nem közlöd a valós adatokat az nem az!!!
ómió
@Pálinkás Pál:Lingvisztikai problémáid is vannak? A védekezés - esetünkben - azoknak az intézkedéseknek és végrehajtásuknak az összessége, amelyek ezt az eredményt - nálunk konkrétan a 600 alatti elhunyt számot - produkálták, szemben pl. a svéd, vagy belga 10-20-szoros adatokkal! Ez a valós! De Athina - kérd fel rá - "majd megcáfolja"!
solidedge
Fránya sajtóhiba. Nem a magyarok 79 %-a, hanem 7,9 %-a ért egyet a kormány fertőzés alatti ámokfutásával. Ők is csak azért mert fogalmuk sem volt miről kellett véleményt mondani.
solidedge
Mivel a valóság legyőzte Orbánékat, most propagandával próbálják elhomályosítani a közvélemény emlékeit.
Pálinkás Pál
@ómió: Aztán te honnan tudod nálunk hány áldozat volt??? azért mert az operett törzs azt mondta??? na ne röhögtess...cilike azt olvasta fel naponta ,amit a csúti az orra alá dugott!!! főleg hogy a sintér kasler letiltotta a boncolásokat is!!!
ómió
@Pálinkás Pál: Megint a bolsi tetübanda "gyakorlatából" indulsz ki, amelyik, ha kérdez is, hazudik? Pedig - ahogy az egyszeri bohóc is mondta - "vaaan mááás(ik)" is! Vagy nálatok csak az mondható be, amit a pártfőtitkár efftárs az orrotok alá dug? Akkor érthető a "feltételezésed"!
simmering73
Volt olyan nap, mikor egy pestközeli kórház több halottat jelentett, mint amennyit aznapra az operett törzs az egész országra jelentett. Ennyit a kormány igazmondásáról.
Pálinkás Pál
@ómió: "ne azt nézzék amit mondok,hanem amit csinálok..." ,ismerős??? a puhos mangalica életfilozófiája!!
ómió
@Pálinkás Pál: Akkor csak nézzed nyugodtan! Se az "ekúrtuk" nincs benne, se a "hazudtunk reggel, éjjel meg este"! Vagy ez hiányzik?
Pálinkás Pál
@ómió: Hiányzik bizony...,mert gyurcsány legalább elismerte ,nem úgy mint a puhos...
ómió
@Pálinkás Pál: Szóval, a "Zorbánnak" is el kéne ismernie?? És csak azért, mert te meg a bolsevik tetübandád ezt hazudja rá?? Nem lesz ez egy picit kevés? Valami fajsúlyosabb hazugságotok nincs?
Aki Én
@ómió: Te Gyurcsányról sem tudtad, hogy hazudik, mert szellemi mélyszegény vagy. Azt is úgy súgták meg neked.
Hogy orbán elismerje, arra várhatsz. Pedig ez IQ 30 felett már tisztán látszik. Nem a te szellemi képességeid döntik ezt el, egysíkú fajankó.
Olyan van, hogy ha ennyit beszélsz, néha mondasz is valamit?
ómió
@Aki Én:Ó, persze! Olyanokat "csak te tudsz", bolsiék fajkreténje meg a hazudozó bolsitársaid, akik nem győzik szalonképessé hazudni! A bolsi "szellemi magaslatokról" - a latrina aljáról! Athinával karöltve! Odavalók vagytok!
kokopelli
@Aki Én: Őszintén!Érdemes az "alumegvilágított fideszesekkel" vitázni,amikor csak sértegetni tudnak? A vezérlő
szócsövük a Juditka is csak ismélteli önmagát,és mindenhol tiltakozik,holott leß@rják őt nyugaton!..ha egyáltalán
ismerik,mivel azoknak a polgároknak a szabijuk fontosabb,mint egy törpe-ország hőzöngő luvnyájára figyelni! Va-
laki azt találta mondani (kb) "Valljuk már be,hogy akkorák vagyunk,mint amekkorák!"
vitriol
A kormánypárti elemzők bármit elismernek, ha ez az elvárása orbánnak. Majd ha az ellenzék fogja elismerni a kormány "áldozatos" munkáját a járvány elleni védekezésben, akkor annak lenne értéke. Sajnos ez nem történt meg, mert a kormány hosszú ideig nem tett semmit, csak szerencsétlenkedett, végül az ellenzéki javaslatok egy részét felhasználva kezdett cselekedni, de ez is nagyon kevésnek bizonyult mert a civil segítők nélkül sehol nem lennénk. Ami pedig a gazdaság beindítását illeti, abban végképp kudarcot vallott. Más országok ontották a pénzt a munkahelyek megtartása érdekében, a mi kormányunk inkább megszorításokat eszközölt, a legszegényebbektől is pénzt vont el, és jövőbeni igéretekkel halmozta el a "magyar embereket". Ezek után mondhatjuk, hogy "nagyon jól jött ki a fidesz a koronavírusból!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.