Kunhalmi Ágnes nyilatkozott az ügyben.

Az MSZP máris elkezdett készülni a 2022-es választásokra – így terveznek nyerni

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke elmondta a Blikknek, miért szeretne az MSZP már most nyáron 2022-ről egyeztetni.

Az MSZP mostanában kezdené meg az ellenzéki egyeztetést a 2022-es összefogásról. Hallani olyan feltételezéseket, miszerint azért szeretnének minél hamarabb megállapodni, mert tartanak attól, hogy tovább zsugorodik a párt, így gyengülnének a pozícióik a tárgyalóasztalnál.

– Ennek nincs igazságtartalma. Az MSZP támogatottsága lényegében megegyezik a legutóbbi országgyűlési választásokon elért eredményével, ezért a tárgyalások megkezdését a következő parlamenti választás egyre közelebbi időpontja motiválja. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az egyeztetéseket nem lehet az utolsó pillanatokra hagyni, hanem a köztársaságpárti minimumprogramról való tárgyalásokat minél hamarabb el kell kezdeni. Az MSZP az együttműködésnek a legstabilabb pontja, kötőszövete. Szerintünk egy listára, egy miniszterelnök-jelöltre, minden körzetben egy képviselőjelöltre van szükség, és az előbb említett közös minimumprogramra. Közös lista azért kell, mert a Fidesz jobboldali tábora annyira egységes, amely még nyugaton, egy sokkal demokratikusabb rendszerben is komoly előnyt jelentene, másfelől pedig ezt követeli meg a jelenlegi választási rendszer.

Kit javasolnak miniszterelnök-jelöltnek?

– Erről még nincs hivatalos döntés. Azt kell miniszterelnök-jelöltnek választani, aki a legnagyobb szavazóbázist tudja megmozgatni, mint Karácsony Gergely tavaly a főpolgármester-választáson. Ő volt az, akit a legtöbb köztársaságpárti szavazó el tudott fogadni.

Miért áll át az MSZP egy férfi-női társelnöki rendszerre?

– Az egyik oka, az, hogy az MSZP egy együttműködő társadalomban hisz. Másfelől pedig ez egy régi üzenete az MSZP-nek a magyar társadalom felé, hogy a nők ne csak jogilag legyenek egyenlőek, hanem társadalmilag, gazdaságilag, politikailag és a családokon belül is. Én Tóth Bertalannal indulok párban, más kihívóról eddig nem tudok.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt 

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Semmi esélyt nem látok arra, hogy az MSZP egyhamar labdába is rúghasson a politikai palettán. Egyik választástól a másikig egyebet sem csinálnak, csak készülnek a következő választásra, az életben maradásukért...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@Horizont: "De az öszödit a saját párttársai csempészték ki aztán a fidesz tette a "dolgát" " Ez már mellékes dolog! Bevolt b@szva akkor is és nem tudta türtőztetni magát!Ha csendben maradt volna akkor nem tette volna tönkre a pártot!Vagy ha már ennyire szófosása volt,akkor nem a zárt közönség előtt kellett volna beszélnie, hanem a választó polgárok elé kellett volna állnia és megmondani az igazat!Persze ugyanúgy elbukott volna a párt,de egy fokkal jobb lett volna.A Fidesz soha nem tesz ilyet, inkább hazudik a népnek és nem is csökkent a népszerűsége!
rokker33
@Nyírfa: Gyurcsány jól tud beszélni talán túl jól, de 2005 ban az öszödi beszéddel nagyon elkúrta!Kicsit többet ivott a kelleténél és elszólta magát a beépített emberek meg fel is használták ellene amit mondott!Előtte senki nem tett ilyet egyik pártban sem és az után sem volt hasonló eset,de meg is lett az eredménye!Hogy most kik vezetik az mszp-t azt nem tudom,de már nem számít !.2006 ban 43-44 % al nyerték meg a fidesznek volt talán 42-43% most hol vannak már talán a béka segge alatt vagy már ott sem!!
verőce21
A maszop hamarabb elkezd készülni a jövő évi választásokra, nehogy addigra megszűnjenek...?
Nyírfa
@rokker33: Igen, Gyurcsány jól tud beszélni. Azt is jól tud, És a hibái mellett még sok minden mást is jól tud. Unom az őszödi beszédre való hivatkozást. Nem csak azért, mert alaposan ki lett forgatva, hanem , mert még az úgynevezett baloldalon is ezt hánytorgatják fel - lám, Te is -, nem a mutyizós, hatalomátmentő , álbaloldali stratégiákat. Az MSZP megtagadta a gyökereit, és nem tudott új, szociáldemokrata irányt felvenni. Hogy is tudná, ha nincsenek meg hozzá a stabilan lerakott alapok. Szégyellik a szocialista múltat, azt, amire büszkék kellene, hogy legyenek, de közben demokráciáról, szociális érzékenységről papolnak a rendszerváltás óta.
Nos, ennek akart véget vetni Gyurcsány. Ne őt okoljuk azért, hogy az identitászavarban topogó szocikat nem tudta kimozgatni a saját tehetetlenségi erejüknek kitett állapotukból.
Én nem fogom sem isteníteni, sem túlbecsülni Gyurcsány Ferencet, de, abban biztos vagyok, hogy szellemiségében ma ő az egyik leghaladóbb politikus. Az is volt, és az is marad, akkor is, ha közben azon is jár az esze, hogyan tudna revansot venni Orbánon, és ezért ő is alkalmaz olyan módszereket, amelyek számomra sem szinpatikusak.
Mindazonáltal rendkívüli élvezném, ha valódi bizonyítékokkal tudna előállni Orbán hitványságaival kapcsolatban, pl. 2006-os puccskísérlet, ügynökmúlt, többrendbeli hazaárulás stb.
ómió
@csak úgy...: Nem tudod? Mert a bolsi tetüfajta mindenhol jelen van, vagy volt sokáig, sok helyen máig is, az állam vezetésétől az Alkotmánybíróságon, a bíróságokon át Brüsszelig, amiért a 90-es évek elején az első "fegyverténye" az elszámoltatási törvény megfúrása volt (Sólyom efftárs, Göncz efftárs), majd később már Brüsszel még a bíróságok efftárstalanítását is megakadályozta. Amúgy, te "csak" a gondolkodástól "terhelt"?
csak úgy....
@Shikari: kuss csürhe mert közéd lövetek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.