A Magyar Turisztikai Ügynökség az Airbnb-k helyzetét is rendbe tenné. 

A 444 cikke szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatója, Guller Zoltán csütörtökön egy podcastben beszélt arról, hogy mik is az MTÜ tervei a Bálnával, amely a IX. kerületben áll és a fővárosi önkormányzat tavaly adta át az államnak a hosszas építkezés után 2013-ban elkészült épületkomplexumot (amely legtöbbször kihasználatlan, illetve a Fidesz szervezte ide az választási eseményeit).

Turistahajó-központ lehet a Bálnából

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Civertan

Guller a podcastben arról beszélt ,hogy a Bálna egy turisztikai kikötőhely lesz, amely az országba érkező szállodahajókat fogja szolgálni kvázi reptérként, mert hogy a komplexumban lesz az érkezés és indulás is a turisták részére. A tervek szerint a Bálnában állandó kiállítás, konferenciaterem is lesz, de terveznek Magyarország ízeit bemutató gasztronómiai élménypontokat és egy éjjel-nappal nyitva levő információs pontot is.

Guller Zoltán arról is beszámolt, hogy a tervek már régóta körvonalazódnak, és lassan ki lehet írni a közbeszerzést is, amelyről már a fővárosi önkormányzattal is egyeztettek. Úgy vélekedett, hogy meg tudnak állapodni a Bálna teljeskörű megújulásán, amivel a komlexum turisztikai központtá válhat, és a dunai szállodahajók sorsát is rendezni lehet.

"Guller beszélt arról is, hogy a kormány újra akarja szabályozni az Airbnb néven ismert, rövidtávú lakáskiadási tevékenységet a magánszemélyek körében. Ezért a turisztikai ügynökség megkezdte a lehetőségek vizsgálatát, a piac felmérését, ennek részeként egyeztet az illetékes hatóságokkal is, egyeztetni kezdtek a Fővárosi Önkormányzattal is"

- áll a cikkben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Az ötlet alapvetően nem rossz, de "a Bálnában állandó kiállítás, konferenciaterem is lesz, de terveznek Magyarország ízeit bemutató gasztronómiai élménypontokat és egy éjjel-nappal nyitva levő információs pontot is". Talán kevesebb több lenne...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.