Családtámogatásról beszélt az államtitkár.

Novák Katalin: több pénzt fognak keresni azok, akik gyereket vállalnak

A kormány azt szeretné, ha azok, akik Magyarországon gyermeket vállalnak, nem lennének hátrányban azokhoz képest, akik a gyermektelenség mellett döntenek, sőt előnyhöz is jutnának – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin kiemelte: Magyarországon jövő év július elsejétől, ha valaki a gyermekvállalás mellett dönt, az első hat hónapban többet fog keresni, mint az azt megelőző jövedelme volt.

Azzal, hogy a korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege, a gyermeket vállaló édesanyáknak nem kell lemondaniuk jövedelmük egy részéről, nem éri hátrány őket. Éppen ellenkezőleg, meg fog nőni a bevételük a rendkívül nehéz első fél évben – jelentette ki.

Az államtitkár példaként említette, ha valakinek ma 350 ezer forintos bruttó bére van, adókedvezmények nélkül nettó 232 750 forint fizetést kap, ha pedig gyermeket vállal, az első hat hónapban a jelenlegi szabályok szerint 208 ezer forint a csed mértéke. A módosításnak köszönhetően azonban ez az összeg a jövő év második felétől majdnem 300 ezer forintra emelkedik – mondta.

Hozzátette: a negyedik gyermek vállalása esetén a négygyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége miatt a szülést követő hónapokban is "egy az egyben" a bruttó fizetésüket vihetik haza.

Ez egy olyan változás, amellyel anyagi értelemben is, és erkölcsileg is elismeri a kormány azt, ha valaki, akár egy jól fizető állás mellett is, gyermeket vállal – hangsúlyozta Novák Katalin.

Arról is beszélt: nemzetközi környezetben is jó híre van a magyar családtámogatásoknak. Például ha amerikaiaknak elmondjuk azt, hogy Magyarországon egy családban egy édesanya diákhitelét részben vagy egészében elengedik gyermekvállaláskor, "csak kapkodják a fejüket" – fogalmazott. Hozzátette: hasonló a helyzet a négygyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentességénél, az otthonteremtési kedvezményeknél vagy a babaváró támogatásnál.

Novák Katalin a csed összegének emelését jelentős költségvetési kiadásnak nevezte. Mint mondta, több mint 14 milliárd forintot jelent fél évre, ami akár éves szinten 80 ezer családnál jelenhet meg bevételként. A bevezetés időpontja pedig a még gyermekvállalás előtt állók számára is ösztönző szempontot jelenthet – jegyezte meg.

A családpolitikai eszközöket ért ellenzéki támadásokról Novák Katalin azt mondta: senki nem szól bele a magánéleti döntésekbe. Az a kormány célja, hogy akkor és annyi gyermeket vállalhassanak a fiatalok, amikor és amennyit szeretnének. Egy huszonéves párnak ne azért kelljen elodázni a gyermekvállalásról szóló döntést, mert nincsenek meg a feltételek – fűzte hozzá.

Arról is beszélt: az elmúlt évtizedben trendforduló jelei látszanak: folyamatosan nő a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv, csaknem hetven éve nem volt olyan kevés válás, mint tavaly, miközben a házasságkötések száma is negyvenéves csúcson volt. Hangsúlyozta: mintegy kétezerrel több gyermek született az év első öt hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Ez alapján az államtitkár szerint van ok az óvatos bizakodásra. Mindenki érezheti Magyarországon, ha családban gondolkodik, gyermekeket szeretne, a kormány ehhez erejéhez képest a lehető legtöbb támogatást megadja – hangsúlyozta Novák Katalin.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Mónus Márton 

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az OECD becslése szerint nálunk hét generáció munkájával juthat csak el egy család a súlyos szegénységből (a társadalom legalsó 10 százalékától) az átlagos életszínvonalig. Az átlagosig. Szóval, már csak körülbelül 210 év, és a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Beteljesülhet Petőfi álma. Orbán pedig vagy válasszon magának másik szövegírót, vagy üljön bele a páncélozott autójába, és induljon el a Várkert Bazárból országjárásra. Nézze meg, hogy az ő népének mennyi a 8 százalék (bérminimum) meg a 637 százalék (képviselők) emelés. Közben ne felejtsen el pedagógusokkal, ápolókkal, mentősökkel, könyvtárosokkal, óvónőkkel, melósokkal találkozni! Legyen neki nagy élmény a kisnyugdíjasok élete is. Tudja meg végre, milyen a jó büdös élet! De leginkább húzzon el a barna kis cipőcskéjében. Utóirat: Ma a parlamentben a fidesz leszavazta a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatás emelését. No comment.
cdn.shortpixel.ai/client/to_webp,q_lossy,ret_img,w_685,h_697/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2020/02/szeg%C3%A9ny.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/101469687_1510127049192024_7521533332199309312_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zmbeIOYn-0gAX_6MKPC&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f2421bc9a6260ed8ec3a0a1aeabc1ad9&oe=5EFE6A00
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@csak úgy...: tegnap, 17:18 ♦ Csak az a baj, hogy közel 1 millió ember közben kivándorolt ebből a nagy sikertörténetből, ők nem rontják a statisztikáitokat, ellenben az a pénz, amit hazaküldenek, ugyanezeket az álstatisztikákat fényezik. Akárcsak a közmunka, vagy az eltörölt létminimum. Közben feléltétek a GDP 10%-át kitevő magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, és egy rohadt, nulla hozzáadott értékkel bíró, országnyi összeszerelőüzembe pumpáljátok a közpénzt. Európa rekord áfáját basztátok a nyakunkba, kinyírtátok a középosztályt, a munkanélküliséget a munkaerőhiány tapossa agyon, hagyjátok elpusztulni a kis- és középvállalkozásokat, a szociális ellátórendszerből kivonultatok és bevonultatok a stadionokba. A 2022-ig lehívandó EU-s milliárdok nagy részét már idén szétosztottátok, és verdesitek a melleteket, hogy hasítunk. Miközben az uniós támogatások a GDP 6%-át teszik ki, 3%-os növekedéssel nézitek hülyének Európát úgy, hogy nyolc éve sereghajtók vagyunk a termelékenységet illetően, és a régió összes országa lekörözött. Estig sorolhatnám a tényeket, hogy miért nem jutunk egyről a kettőre, hogy miért hazugság minden szavatok.
kereső
És találnak is Katalin? Mert "keresni" nem elég.
kokopelli
@csak úgy...: gondolod,hogy a külföldön élő és dolgozó szülők gyermekei felnőve visszatérnek a szüleik
hazájába? Túrót mama! Tucatnyi példám lenne arra,hogy a gyerekek milyen gyorsan gyorsan hozzászok-
nak a nyugati szinvonalhoz!...akár az én családomból is! (;-))...szerintem "fogyik is a magyar"! Odakint is!
CsipkeRózsa
Mindegyik gyereket vállaló többet fog keresni?
vitriol
duma, duma, duma... - fidesz stratégia. Azt képzelik, hogy igérgetéssel bármit el tudnak érni. EZ MÁR NEM ELÉG! - senkinek, a nyugdíjasoknak sem, a munka nélkülieknek sem, az önkormányzatoknak sem, az egészségügyieknek sem, a pedagógusoknak sem, stb, stb!
Qqberci
Nyuszómuszó, a főnököd azt mondta, hogy pénzt keresni csak munkával lehet... Bár lehet, hogy ezt ő se gondolta komolyan...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.