Keményen fogalmazott az ellenzéki párt.

A DK szerint Müller Cecília lesz a felelős, ha valaki azért hal meg a koronavírustól, mert nem tesztelték

Új utasítást adott ki a koronavírustesztekről csütörtökön Müller Cecília tiszti főorvos, aki arra figyelmeztette a kórházakat, hogy csak az aktuális eljárásrend szerinti Covid-gyanús esetekben teszteljék a betegeiket, különben nekik kell kifizetniük a vizsgálatok költségét.

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált, az ellenzéki párt szerint

Müller Cecília lesz a személyi felelős, ha valaki azért hal majd meg, mert a kórházak nem tesztelték!

„A DK szerint csak a leggyávább és leggyengébb kormányok gondolkoznak úgy, hogy egy esetleges második hullámot nem megállítani, hanem eltitkolni kell, márpedig tesztek nélkül nem fogjuk tudni, hogy mikor üti fel újra a fejét a koronavírus. A DK szerint egyetlen elvégzett koronavírus-teszt sem felesleges, nem a magyarok egészségére kellene sajnálni a pénzt”

– olvasható a Varga Zoltán országgyűlési képviseli által jegyzett szövegben.

A párt emlékeztet arra, hogy a járvány eslő hullámában éppen amiatt halhattak meg emberek és alakulhattak ki járványgócok kórházakban és idősotthonokban, mert nem teszteltek időben. A DK ezért úgy véli, az Orbán-kormány semmit nem tanult a járvány első hullámából.

Forrás: 24.hu

Kép: kormany.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@RonaGyuri: A 300 milliárd nem volt drága a lélegeztetőgépekért, aminek a fele is bőven elég lett volna, de pár millió forint tesztekre sok!
Ilyenkor az ember nem tudja ki az idióta!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Rockxy: köne nekem egy jó tanácsadó,szerinted már álmos vagyok ?
ómió
Inkább a "Zorbánra" kéne hazudni, efftársak! Nem?
namihami
@Szeparepa2: Ahogy, gondolom nálatok is, nála is a befolyó pénz a családé. És a famíliakassza, szerinte, megéri a pofája égetését. És az összeg nagysága mellett még számold mellé a Pozíciót. Nagy P-vel. Ő már nem útszélen maradó. Nem hagyják az útszélén...
Nessy
@Pegero: Most mi a problémád? Mondtam valaha, hogy ne teszteljék elsősorban a veszélyes, gócpontnak számító helyeken élőket, dolgozókat? Reálisnak tartod, ha Orbán azt mondta 8500 lélegeztetőgépre lenne szükség, amiből kb. 2500 - 3000 rendelkezésre állt, ergo 5 - 6 ezer valóban megfelelő lélegeztetőgép kellett volna a hozzátartozó egyszer használatos szerelékekkel és az intézményekben megfelelő központi oxigén ellátás, akkor veszünk 16000 részben lélegeztető gépet, részben légzést segítő készüléket, mely ebben az esetben felesleges, teljesen más a funkciója.
Egyébként köszönöm, van saját cigarettám! És nem segélyből veszem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.