Nagyot ment Hollik István.

Hollik István lerántotta a leplet Sorosról és a koronavírusról, aztán a Debrecen kiesését is megmagyarázta

A koronavírus-járvány megmutatta a baloldal és a Soros-hálózat "gátlástalan hazugsághadjáratának" működését – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a magyarok képesek az összefogásra, a közös védekezésre és azt is, hogy az országnak remek orvosai, ápolói, kutatói, rendőrei, katonái és mentősei vannak.

Ugyanakkor a járvány megmutatta azt is, hogy a baloldal és a Soros-hálózat hogyan működteti gátlástalan hazugsághadjáratát, feltárultak azok a módszerek és az a hálózat, amellyel a Magyarország elleni támadásokat végrehajtják – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az okok nyilvánvalóak: azért támadják Magyarországot, mert nemzeti elkötelezettségű kormánya van, ami zavarja "a haladó liberálisok és a baloldal" érdekeit.

Úgy fogalmazott: "olyan baloldali bábkormányt akarnak ültetni hatalomba, amely kész kiszolgálni az idegen hatalmak pénzügyi és gazdasági érdekeit, és kész betelepíteni a migránsokat".

Hollik István felhívta a figyelmet arra, hogy ezekhez a támadásokhoz az elmúlt 10 évben is minden alkalmat megragadtak, hiszen hazugsághadjáratot indítottak az alaptörvény, a nemzeti érdekeket érvényesítő döntések, a magyar gazdaságot védő és a bevándorlásellenes intézkedések miatt.

Hozzátette: most a járványt is felhasználták a támadásokhoz, "telihazudták" a nemzetközi sajtót és az uniós testületeket a koronavírus-törvényről és a különleges jogrendről, azt állítva, hogy Magyarországon diktatúra van, valamint álhíreket gyártottak az egészségügyről, a rendőrségről, hogy megrendítsék a bizalmat a védekezésben részt vevő szervezetekben.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a "hazugsághadjárat csúcsa" egyértelműen az álmentőssel készített riport és baloldali kamuvideó volt. Ez megmutatta, hogyan működik a hálózat: az álmentős hazugságait először az álhírportálok, majd az egész baloldali média terjesztette a Klubrádiótól a Financial Timesig és az NBC Newsig forráskritika nélkül, majd beszálltak Soros-szervezetek és az egész balliberális globális média is Magyarország lejáratásába – hangsúlyozta.

Hozzátette: a Soros NGO-k eközben arra biztatták az embereket, pereljék be a kórházakat. Végül azonban lebukott a baloldal és a Soros-hálózat gátlástalan hazugsághadjárata, kiderült, hogy az egész álmentős sztori kamu – mondta.

Hollik István arra figyelmeztetett: "ne legyenek kétségeink, ők a hatalmat akarják, át akarják venni az irányítást Magyarország felett, ezért újabbnál újabb álhírekkel próbálják majd lejáratni a Fidesz-KDNP kormányt". Hozzátette: ezért résen kell lenni, át kell látni az egész hálózat működését, hogy "ne dőljünk be" a baloldal és a Soros-hálózat gátlástalan hazugsághadjáratának.

Hollik Istvánt arról kérdezték, hogy a szocialisták szerint a kormány cserbenhagyta a nyugdíjasokat, mert nagyobb lesz az infláció, így csökken a nyugdíjak vásárlóértéke. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy reagált: a szocialisták jobb, ha a nyugdíjasokkal kapcsolatban csendben maradnak, hiszen ők vettek el tőlük egyhavi nyugdíjat. Hangsúlyozta: 2010-ben a Fidesz-KDNP kormány azt az ígéretet tette, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét és ezt teljesíti is.

Újabb álhírgyártásnak nevezte a szocialisták állítását, hangsúlyozva, hogy ha az infláció magasabb lenne a tervezett mértéknél, a kormány mindig kifizeti a különbözetet nyugdíjasoknak.

Hozzátette: a járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének fedezete – 52 milliárd forint – szerepel a 2021-es költségvetésben és a nyugdíjasok nyugdíjprémiumra is számíthatnak a gazdasági növekedés függvényében.

Arra a kérdésre, hogy nem kell-e újragondolni a futballra költött pénzek elosztását azt követően, hogy az új stadiont és kiemelt támogatásokat kapó, akadémiát is működtető Debrecen kiesett az NB1-ből, Hollik István úgy reagált: "nem, és nem kell politikát látni, ahol nincs ". Hozzátette: a kiesés pusztán annyit jelent, hogy idén volt tíz olyan csapat, amely jobb volt a Debrecennél.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Bruzák Noémi 

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Kiszólt a lyuk a gödörből. A két lábon kihordott agyhalál iskolapéldája ez a gyökér.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Kiszólt a lyuk a gödörből. A két lábon kihordott agyhalál iskolapéldája ez a gyökér.
csak úgy....
ez a hollik mint a duracell nyuszi! nem köll fölhúzni ...
ebböl is rendelhetne párat tartalékba a fidesz, kínából a második hullámra.
Nessy
Uram, a szabvány kormányzati szövegünket ad meg nekünk ma! Most Hollik volt az ügyeletes szócséplő! Remekül tud tudatosan valótlant állítani! Pótolni kellett a pénteki igehirdetést a híveknek!
tudode
Na jó!
.
Olvasni talán már a negyedikes nebulók is tudnak, de arra nem tért ki a zizgató "úr", hogy ha mindenki bűnös, aki mozog és él, akkor hogy fordulhat elő az, hogy
.
--- 126 milliárdot osztott szét a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból
.
nepszava.hu/3079825_126-milliardot-osztott-szet-a-kormany-a-gazdasagvedelmi-alapbol
.
www.google.com/search?q=126+milli%C3%A1rdot+osztott+sz%C3%A9t+a+korm%C3%A1ny+a+Gazdas%C3%A1gv%C3%A9delmi+Alapb%C3%B3l&oq=126+milli%C3%A1rdot+osztott+sz%C3%A9t+a+korm%C3%A1ny+a+Gazdas%C3%A1gv%C3%A9delmi+Alapb%C3%B3l&aqs=chrome..69i57j69i60.2711j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
mfor.hu/cikkek/makro/rengeteg-penzt-osztott-szet-a-kormany-a-gazdasagvedelmi-alapbol-meg-urtevekenysegre-is-jutott.html
.
merce.hu/2020/05/29/a-kormany-126-milliardot-von-el-a-gazdasagvedelmi-alapbol-a-honvedseg-az-atcsoportositas-nagy-nyertese/
.
--- Ezután jön a feketeleves
nepszava.hu/3079919_ezutan-jon-a-feketeleves
.
Persze az osztogatásért is Soros a hibás, a zemberek összefogtak, mert el szerették volna kerülni az egészségügy gondoskodását, a VAN HOL, NINCS MIVEL, ÉS NINCS KIVEL körülményeket!
csak úgy....
@Nessy: de nem is zavarják össze sikarit, a málnánkról nem is beszélve..
Nessy
@csak úgy...: Vannak, akiket nehéz lenne összezavarni! Mindenre megvan a szabvány válasz! Nem úgy van 'a, efftársi hazugság, ellenzék, Soros, Brüsszel!
csak úgy....
@Nessy: mária országa...,hogy miért pont azé azt sokáig nem értettem! kezdem kapizsgálni..
Eladott Ország
Jut eszembe egy vicc:

A Párt ifjúsági delegációja ellátogat az iskolákba, hogy megnézzék, hogy milyen jól működik a nemzethy alaptanterv.
- Móricka - kérdi az egyik - mond, ki az az Orbán Viktor?
- Orbán Viktor az én apám.
- Jól feleltél, de akkor ki az anyád?
- Anyám a jobban teljesítő Magyarország.
- És mi akarsz lenni, ha nagy leszel?
- Árva.
balos
A fideSSes kommunkáció inkább konzumálásra hasonlatos,némi vallási maszlaggal nyakon öntve!Attól hihetőbbnek tűnhet,a sok agysérültnek!
volvós
@Eladott Ország: 15:59
Sikerült megkacagtatnod !!! Óriási poen !!!
Eladott Ország
@volvós: ma, 16:15 ♦ Az örök vándorviccek : 40 évvel ezelőtt két Ceaușescu volt apa és anya.
kokopelli
Mit csinálnának ezek a szerencsétlenek a Soros Gy. nélkül?Kifogyott a témájuk,és ß@r van a palacsintájukban,
hogy megint visszanyúlnak a "soros kampányhoz"!A fél világ röhög már rajtuk!Ugyanis mindenhol ismerik a "netánjau - birnbaum-finkelstein-fidesz" idióta láncot,amit a "fityisz" jobb híján majd minden témában priódusosan előrángat!
Boldogok a lelki (ill. a szellemi) szegények! (;-))
Aki Én
Hol lik, hol meg egy feneketlen, fekete gödör.
Az a szomorú, hogy az átlag fideszes az ő képességeivel vevő erre.
ómió
Pedig Athináék csak a "javunkat" akarták! Ez a Hollik még ennyit se ért?
Aki Én
@ómidióta a fidesznek is szégyene: A ,,svéd" kamunő, akit a köztévé mutogatott nektek, az meg rosszat. Te még ennyit sem értesz.
Yoda69
@Eladott Ország: En mar csak sirni tudok ezeken a gorenyeken.
Nessy
@Yoda69: Bolond (hol)likból, bolond szél fú!
advocat
Kellene egy kis változatosság. 10 év után azért már egy házasságban is kellene valami új!
advocat
És?
Ha a keresztény elkötelezettségű és török "ligás" kormány hallgat (kussol, mondhatnánk), miért nem tesztek fel legalább 2 kérdést, mert Kínában (750 milliárdért építünk nekik vasutat, amit mi és unokáink fizetnek meg):

1) Hova lesznek a templomokról leszerelt keresztek? Ez egy kicsit keresztényüldözés (ld.:Róma, akkor!).

2) Miért is nem állunk ki a testvér ujgur - ők is kipcsakok, vagy nem? - nép mellett?

és a +1:

amikor hatalomra kerültek, megígérték, hogy a "komcsik" által megszüntetett vasutakat visszaállítják. Most 34 (?)-et szüntetnek meg? Hogy is van ez?
Gyütt Mönt
@durbincs: te vagy a bedegeci? Ilyet olvastam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.