Az első kánikulai hétvégével a vendégek is megéreztek a Balatonra, ahol hosszú évek óta először nincs munkaerőhiány, de a szolgáltatók nagy része így is csak a túlélésre játszik.

Most végre van elég alkalmazott, viszont nincs vendég a Balatonnál

Eddig alkalmazott nem volt, most vendég nincs

– foglalta össze tömören a Balaton-part idei szezonjának eddigi tapasztalatait a balatonboglári Platán strand egyik éttermének tulajdonosa.

Négy éve ez az első nyár, hogy a nyitásra összeállt a csapat, nem kell még július közepén is emberekre vadásznom. Erre most meg a nyaralók hiányoztak.

Az előszezont lenullázó koronavírus-járvány után június végéig az időjárás is kibabrált a tóparti szálláskiadókkal, vendéglátósokkal és szolgáltatókkal, amióta kinyithattak, szinte minden hétvégén esett. Pedig a karantén után nagyon bíztak benne a Balatonnál, hogy a pünkösddel beindul a bolt, ám végül június utolsó hétvégéjéig kellett várni az első komolyabb vendégáradatra.

Ez bagó ahhoz képest, amennyiért Tirolban dolgoztam. Március közepén jöttem haza, s mivel nem akartam teljesen felélni a kint összespórolt pénzt, így beálltam nyárra a Balatonhoz

– mesélte a zalaszentgróti Móric egy lellei vendéglőben.

A tiroli szállóból egyébként négy kollégáról is tudok, akik itt vannak Lellén, s tervezzük, hogy vissza is megyünk. Állítólag októbertől már megint lehet kint dolgozni, addig kell kihúzni, itt pedig keresek azért annyit, hogy nem kelljen a tartalékhoz nyúlnom.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Mégis mire számítottak??? Olyan brutál árak vannak, persze 2 hónap alatt akarnak meggazdagodni, de ezt most el lehet felejteni! A középosztálynak lassan elfogynak a tartalékai, a pénzesebb emberek pedig nem a Balatonra mennek vírus ide-oda!
Akik jelenleg a Balcsin dolgoznak, azok is hamarosan visszamennek külföldre, ahonnan eljöttek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
@rokker33: Ezért elkezd az olajjal trükközni, meg kisebbeket sütni, meg heti 20 órába bejelenteni az amúgy 60-at ledolgozó alkalmazottat... Hogy mégis meggazdagodjon ;-)
ómió
@Eladott Ország: Bizony, bolsiék fajkreténje! Akkor még Böszme vezíred volt ott a főgórék egyike! Érthető a nosztalgiád! A legyilkoltjaitok meg, ugye, maga a bolsevik "vicc"? Mit műveltetek volna, ha még "mókáztok" is!
ómió
@Eladott Ország: Na! Már az "el lehet innét menni" böszmei "iránymutatását" is a "Zorbánra" hazudja a "haladó"? "Frissítettetek"? Külföldön meg sokmillió ember jobban él, mint itt - nem tudtad, tetüfi(?) - de "csak", amióta efftársi eleitek a maguk 45 év "regnálása" alatt "kivívtak" nekünk 50 év lemaradást a "rothadó kapitalizmus" mögött! Fajkretén létedre ezt már nem linkelted ide?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.