Korábban is gondok voltak vele.

Levágott lábat hagyott a folyosó közepén, több intézményben feketelistán volt – döbbenetes részletek derültek ki a pátyi boncmesterről

A pátyi segédboncmester több intézményben is feketelistára került, ugyanis folyamatosan gondok voltak vele. Egyszer egy amputált lábat hagyott a folyosó közepén, mert nem volt, aki átvegye.

Egy boncmester a kertjében tárolt több emberi testrészt is, amelyeket munkahelyéről hordott haza. A hatóságok a nyomozás során emberi testrészek mellett halott csecsemőket és embriókat is találtak a pátyi horrortanyán.

Kiderült, hogy a férfi boncsegédként dolgozott, vagyis egy boncmester asszisztense volt. Ez lehet az oka annak, hogy a rendőrség leginkább amputált testrészeket és abortumokat talált a pátyi kertben, ugyanis a boncsegédnek nem a testrészek eltávolítása a dolga, az a boncmester feladata. A férfi tehát a testrészeket szállította a patológiára, ahol tüzetesebben megvizsgálták őket, hogy kiderítsék a halál okát.

A férfi viszont nem végezhette makulátlanul a dolgát, mert több intézményben is feketelistára került. Egy volt kollégája az Indexnek azt mondta, egyszer, amikor Dénes a patológiára vitt fel egy emberi lábat, ám ott nem talált senkit, aki átvette volna tőle, egyszerűen csak úgy otthagyta a lábat a folyosón, egy nejlonban.

Forrás: Index/Blikk

Kép: Pixabay

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
végre van kire ráhúzni a vizeslepedőt úgy, hogy védekezni sem tud...ezt imádják a szarkeverők...már a földön fekszik, de még jónéhányat bele lehet rúgni büntetlenül...

A faszi most pihen egy pár hónapot a hűvösön...legfőbb gondja, mi lesz az ebéd?
liwidi
Szeretne érezni egy gyönyörű lányt? Látogassa meg ezt az oldalt -> http://3sex.club...
liwidi
Szeretne érezni egy gyönyörű lányt? Látogassa meg ezt az oldalt -> http://3sex.club...
vacsi
"Egy boncmester a kertjében tárolt több emberi testrészt is, "
Na, már megy a szerecsenmosdatás! A minap még 60 hordóról szólt a hír, le is volt fényképezve - márpedig az több tonna emberi testrész lehet! Ráadásul nem csak abortumok, hanem csecsemők maradványait is megtalálták... Ezeket egyesével ki kell deríteni, hogy honnan kerültek hozzá - jó esély van ugyanis arra, hogy a sok darab között teljes hullák is megbújtak, feldarabolva. Sok eltűntről olvasni, egész családokról is... Van még itt mit nyomozni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.