Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható az idén – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható
Fotó: Pixabay

Hozzátette, hogy nemcsak Magyarországon, de a környező országokban sem termett akácméz, ennek nyomán két hét alatt az akácméz világpiaci felvásárlási ára 50 százalékkal emelkedett. Magyarország akácállományának csaknem 80 százaléka elfagyott – mondta, megjegyezve, hogy a növény első rügye adja a nektárt, így a korai fagyok kifejezetten rosszat tettek a méztermésnek.

Magyarországon van az európai akácerdők kétharmada, az elfagyott részek mellett még maradt százezer hektár akácerdő, azonban a májusi esőzések ezeken a területeken is nehezítették a méztermelők dolgát – tette hozzá. Bross Péter kitért arra is, hogy az enyhe télnek köszönhetően ugyan a méhállomány kevés egyedet vesztett, azonban a tavaszi aszály miatt a repce is átlagon aluli méztermést adott.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

legott
Az 5G biztos sokat lendít ezen. Mert biztos nem zavarja össze a méhek - istenadta - navigációs rendszerét.
Ma már évről-évre egyre szarabb ez a világ.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.