Távmeghallgatást tartottak az ügyben.

Horrorisztikus részletek a kajárpéci gyilkosságról: otthagyta kisbabáját a vérbe fagyott anya holttestén a gyilkos

Annyira felindult, hogy nem is emlékszik igazán a részletekre: hogyan és miért hagyta ott tíz hónapos babáját a halálra késelt anya testén, miközben áldozata vérben feküdt és a penge kiállt a nyakából. Első tárgyalást tartott a Győri Törvényszék, a nyilvánosságot a járványügyi feltételekre hivatkozva végül kizárták.

Távmeghallgatás keretében vallott az apa, vagyis a börtönből kapcsolták be a bírósági terembe, ahol dr. Judi István bíró elkezdte a kajárpéci horrorgyilkosság tárgyalását. Az előkészítő ülést – mint azt már megírtuk – korábban megtartották, így most az apa volt soron, aki – úgy tudjuk – megtörten vallott, s megbánásáról beszélt. Összefüggő, mintegy húsz perces vallomást tett.

Az előzményekről: rémálom fogadta tavaly február 25-én Kajárpécen a 27 éves virágkötő nevelőapját, amikor reggel benyitott U. Piroskáékhoz. A padló merő vér volt, a kisfiú édesanyja testén feküdt, a kés kiállt a halott nyakából, Volt élettársa féltékenységből végzett vele. A halál pár perc alatt bekövetkezett, miután először három ökölütéssel leterítette, aztán a szobába menekülő nőt fojtogatta és kilencszer beledöfte a pengét a vád szerint. Ezután a síró gyermekhez lépett, felvette, csitítgatta, de hiába. Letette ezért a földre és távozott, a holttest megtalálása után pár órán belül egy győri utcában fogták el.

Emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják, akár húsz évet kaphat, ő viszont védőjével az erős felindulásra hivatkozik, ami enyhébb megítélésűvé tenné a rémtettet. Azt is állítja: annyira feldúlt volt, hogy nem is emlékszik, miért és hogyan hagyta magára a kisgyereket. A gyilkosságot viszont elismeri.

Meghallgatta a törvényszék a pszichológus és a pszichiáter szakértőt is, perdöntő kérdés például, hogy az akkor tíz hónapos kisbabában maradandó nyomot hagyhatott-e a trauma? A védelem szerint nem – mert szerencsére még túl kicsi volt akkor. A szakértő azonban azt ismételte meg, amit a vádirat születése előtt állított: bár mindezt szigorúan féltételes módban kell érteni, de a kisfiúnak később akár alvászavarai lehetnek, biztonságérzete meginoghat.

A bíróság később orvosszakértőt hallgat meg, tanúkat is beidéz, s novemberben folytatja a tárgyalást.

Forrás: Blikk

Kép: Police

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
" perdöntő kérdés például, hogy az akkor tíz hónapos kisbabában maradandó nyomot hagyhatott-e a trauma? A védelem szerint nem"
Ez a féreg elvette a szerencsétlen kisbaba (a saját gyereke) édesanyját, ő meg nyilván nem fogja felnevelni, hisz a legcsekélyebb szeretetet sem érzi iránta. Nyilván a szülei is hasonló módon gondolkodnak, különben nem fizetnének egy olyan védőt, aki ilyen baromságot állít! A kicsinek tehát maradnak egyetlen esélyként az anyai nagyszülei - ha élnek, egészségesek...Akkor nyilatkozzon már az idióta védő, hogy miért nem hagy maradandó nyomot a kisbabában ez az elvetemült gyilkosság?!
Gyütt Mönt
@vacsi: nem érdemes a védőt hibáztatni, arra ott van a vádlott. Felháborító, hogy tavaly februári esemény volt és csak most foglalkozik vele a bíróság.
Jozefina
Börtönbe kell zárni és az ítéletet a több fogoj végre fogja hajtani!!!
namihami
@Szeparepa2: Bocs, én tudom, hogy az ismétlés a tudás anyja. De magyarázd már el nekem (és talán a többieknek is), higy mi volt célod a három pont 10 (tíz) alkalommal történő ismétlésével. Mi volt a célod ezzel, mit akarsz belénk vésni az ismételgetéssel? Bár lehet, hogy csak nekem nem jön át...
SharonOW97
Ide kеresek еgy idegеt!
Кészen áll a kíséгletекге!
--
www.k­­i­­­­ssia.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.