Ismét a város költségvetéséről posztolt a főpolgármester.

Karácsony Gergely: Azt a pénzt osztogatja a kormány, amit a fővárostól vettek el

Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak,

írta keddi Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. A főpolgármester Gulyás Gergely bejelentésére reagált, amely szerint a kormány 5 milliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette azt is, hogy szerinte az új budapesti városvezetés politikai alapon osztja az útfelújításra szánt pénzeket.

Karácsony Gergely erre úgy reagált, Gulyás azt nem tette hozzá, hogy

az erre szánt 5 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzattól vennék el, ennek a forrása ugyanis a főváros által a központi költségbe befizetendő Budapest-adó további emeléséből származik. Ez a pénz nagyjából annyi, amennyit a főváros az elkövetkező években a fővárosi kezelésű utak felújítására akart fordítani.

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy „a főváros által előkészített útfelújítási terv szakmai alapon készült, és ellensúlyozta volna azt a durva igazságtalanságot, hogy Tarlós István idején bizonyos kerületekben egyetlen centiméter fővárosi út sem újult meg, míg egyes kormánypárti kerületek nagyon jól jártak – például a XVI. és a XVII. elvitette a teljes keret egyharmadát”.

Hogy ezek után a fővárosnak miből lesz pénze több ezer kilométeres úthálózat felújítására, amelynek sok százezer autó mellett a budapesti tömegközlekedést is kiszolgálja – az őket nyilván nem érdekli,

jelentette ki Karácsony.

Forrás: 24.hu

Kép: Karácsony Gergely/Facebook

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Orbán mindig is beteg volt, de mára egy söpredék lelkületű geci lett. Láthatóan nem a törvények és nem az erkölcs fogja megállítani és nem utolsó is az ellenzék. Nem szoktam ilyet kívánni senkinek, de remélem mihamarabb a sors viszi el a retkes kurva anyjába, ahol majd elszámol mindenkivel, aki miatta hunyt el vagy nyomorodott meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Miután "szolidarítási adónak" becézi O.V. az önkormányzati elvonásokat, majd "szolidaritás" címén megfejelve visszakapják a lojális önkormányzatok, élükön Debrecennel.
Nyírfa
Csak mondja meg Gergely, hogy mit tehetünk, és mozdulunk!
Hogy lehetne leválasztani a fővárost az államról?
Belegondolok,hogy az életünk egy kisstílű, rosszindulatú , beteg ember döntéseitől függ...
Nyírfa
Orbán meg akarja törni az ellenállásunkat, ezért a bedarálásunkkal próbálkozik. De nekünk ki kell állni a szabadságunkért!
Nyírfa
Gergely, tartsa benned a lelket, hogy Te vagy a jövő! Hogy veled vagyunk, és újra téged választanánk!
Hogy nincs szebb az emberségnél! Ezért álltunk melléd, hogy együtt menjünk a közös úton.
Szeretettel, Edit
division
@Nyírfa: Csak a magad nevében beszélj:-)
human
@division: Szól inkább Orbánnak, hogy a saját nevében beszéljen mikor mocskolja a demokratikus országokat és nyalja a seggét az ázsiai diktatúráknak.
creativehun
Az a fidesz beszél igazságtalan pénz elosztásról aki választások előtt nyíltan megzsarolta a városokat,hogy amennyiben nem rájuk szavaznak úgy esetleg fejlesztések maradhatnak el illetve fejlesztési pénzek nem kerülhetnek kifizetésekre. gyakorlatilag évek óta ezt csinálják.A saját kis pitiáner gazemberségeiket kérik másokon számon. Mocskos egy banda.
SystemError
Orbán mindig is beteg volt, de mára egy söpredék lelkületű geci lett. Láthatóan nem a törvények és nem az erkölcs fogja megállítani és nem utolsó is az ellenzék. Nem szoktam ilyet kívánni senkinek, de remélem mihamarabb a sors viszi el a retkes kurva anyjába, ahol majd elszámol mindenkivel, aki miatta hunyt el vagy nyomorodott meg.
division
@human: Nem tudom, ki nyalt itt kinek a fenti kommentben. Igazából nem Orbánt akartam mindenáron védeni, viszont Karácsonyt abszolút nem tartom vezető politikusnak.
division
@SystemError: Ezek a mondatok nem igazán arra az emberre vallanak, akit annak idején itt megismertem, na de változik a világ, változik az ember...
RonaGyuri
@RonaGyuri: A szokásos pofátlanság mellett még egy arroganciára is rámutat

Gulyás NER-társ fővárosi pénzeket osztogat pofára

„Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak,” illetve „Azt a pénzt osztogatja, amit a fővárostól vettek el”, etc. ilyen és ehhez hasonló észrevételeket emeli ki a média a főpolgi reagálásából. Arról van szó, hogy a fővárosnak járó –és egyre nagyobb mértékben megcsapolt – pénzek egy részét speciális módón címkézgeti, 5 milliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben, ráadásul ami felett Gulyás Gergely diszponál.
A dologban túl azon, hogy szerves része a főváros elleni hadjáratnak van külön pikantéria is: Ártunk és qurmányunk nemes egyszerűséggel hazaárulónak bélyegezte azokat az EP képviselőket és várospolitikusokat, akik támogatják azt az elképzelést, hogy az EU közvetlenül is támogassa a nagyvárosokat! =))
Clavigo
@Shikari: Ma nagyon korán kezdtél gyagyás.
Gyütt Mönt
@division: felhatalmazom Nyírfát, hogy az én nevem én is beszélhet. Lehet, hogy te maradsz egyedül?
Nyírfa
@Gyütt Mönt: Köszönöm szépen! :)
Nyírfa
@picike1: Segíts, kérlek, ezt az egyenlőségjelet most hogyan értsem!
Nyírfa
@division: Elvileg igazad van. De én nem a magyarok nevében nyilvánultam meg - ahogyan Orbán vonatkozásában human is utalt rá -, hanem azoknak a fővárosi polgároknak a kiállásában bízva , akik velem együtt Gergelyt választották főpolgármesternek.
De köszönöm az észrevételt.
picike1
@Nyírfa: nem leválasztani hanem megtartani kell !!!
verőce21
@division: Nem a magyarok nevében nyilatkozott a szőke Edit...! Na hallod már...?
Nyírfa
@picike1: Amíg ilyen kormánya van az országnak,addig szívem szerint autonóm városállammá kiáltanám ki a fővárost, Budapest Köztársaság néven.
Nyírfa
@verőce21: Kár, hogy ilyen unintelligens módon kommunikálsz. Olykor rólad és Erikssonról többet gondolnék, de, ez csupán a jóindulatom műve. Ha a személyes életetekben is úgy nyilvánultok meg, amiről itt tanúbizonyságot tesztek., úgy részvétem.
Csizmás Kond
A kormány nem csak a fővárostól vont meg pénzeket, szóval ezzel a dumával nyomulni nem főpolgihoz méltó.
SystemError
@division: Sajnálom, gyilkosnak tartom és semmi mást nem kívánok neki, mint amit átélt akár egy rokkant az elmúlt 10 évben miatta, hogy koronáról ne is beszéljek. Rohadjon meg a kurva anyjában jó hosszasan vergődve. Én 10 év is azt írtam, amit gondolok és most is.. Mit is gondolt a fidesz 10-20-30 éve, milyen ideológiákat vallott és ma..? Érdekes vakon követik ezeket emberek 360fokot fordulva...Velük mi lett, az ő elveiket miért nem kéri számon senki...Remélem gyorsan a gyomrára megy a sok gyógyszer, amit igazából beteg bűntudátara szed évtizedek óta...
csak úgy....
@Csizmás Kond: persze az a kormányhoz méltó,hogy a megvont pénzeket erre és hasonló szirre-szarra költse! rázd már össze a maradékot a buksidba!
propeller.hu/itthon/3551149-kormany-550-millioval-tamogatja-kurultaj-szervezoit?all#c2757790
division
@Gyütt Mönt: Gondolod érdekel? Karácsony egy semmi, Orbántól elvonatkoztatva is.
division
@SystemError: Korona terén semmi rosszat nem tettek, de mindegy.
SystemError
@division: Szerintem nem az én erkölcseim változtak itt 10 év alatt, hanem mások ingerküszöbei. Igaz ezen is rengeteget dolgozott a Habony média, aminek már a propi is része...:)
SystemError
@division: Amit én írtam Viktorról nyilván egy általános erkölcsi megállapítás volt,. amit csak szubjektív lehet kezelni. Én viszont rád nem ismerek objektivitás terén "Korona terén semmi rosszat nem tettek, de mindegy. "...és amit nem tettek az is számít? :) Ilyen esetben mit is nevezünk felelősségnek. Te is tudod, hogy ezer sebből vérzett ez az időszak. pl alapelletás hiányában senkinek semmi baja nem lett igaz? Az orvosok egyből kaptak védőfelszerelést és nem a kórházakban terjedft szét? Vagy mire gondolsz, hogy mindenben jól tették, amit... Te tudod a legjobban, hogy még a jók sem jók mindenben.. Ilyen kijelentés eleve nem objektív...:)
division
@SystemError: Időben cselekedtek, lépték meg a szükséges intézkedéseket, kijárási tilalom korlátozását, iskola bezárásokat, én ezekre gondoltam, és igen, lehetett volna pár dolgot másként is csinálni, de ezek vezettek többek között oda, hogy ilyen alacsony lett a megbetegedések és halálozások aránya. Nézd meg a svédeket, angolokat, vártak, mert minek bezárni intézményeket, aztán mi lett? Azt nem lehet tudni, mi lesz, ha lesz második hullám, de azt még senki nem tudja. Ami már most is látszik, hogy a lazítás nem jó irányt fog venni.
SystemError
@division: Ne haragudj de tételesen nem igaz. Az iskolákat az utolsó pillanatban zárta be Viktor erős ellenzéki nyomásra, de még ekkor is a legkiszolgáltatottabb rétegnek azt nyomatták nyugodtan járjanak templomba...:) z idősotthonokban elég lett volna védekezni előre és halottak fele nem lenne, ez akkor már tény volt...

"ilyen alacsony lett a megbetegedések és halálozások aránya." A kettő aránya nem hogy nem igaz, de az egyik legmagasabb megbetegedés/halálózási arányt produkáltuk ebben a viszonyban!!! A fidesz hetekig a médiában azt nyomatta, hogy rémhír, hogy sokat kell tesztelni...Ez konkrétan általánosan volt tudománytagadó és hazug propaganda, miért is tették ezt??? Szerinted bármilyen mérés mire alapszik, ha nem mintavételezésre? Az, hogy eddig megúsztuk amúgy regionálisan van így és nem egyedi és a fidesz érdeme..., mivel a szomszédainknál is hasonló lett a helyzet. Ennek amúgy valószínűleg a BCG-hez lesz köze és nem a félbalkáni országok fegyelmezettségéhez...:) . A sokkolásban amúgy jó volt a fidesz. Mármint az egyetlen erőssége, hogy a médiában jól nyomta a mindenki marajon otthon-t. ezt én is elismerem. Mondjuk ennyi médiával ez a minimum. A többi "szakmai" intézkedésben viszont több volt szerintem a politikai veszteségtől való félelem, mint a valós helyzet megoldására való hajlandóság. Szerencsére ez sok ponton ugyanazt jelentette, de azért nem mindegy az indíttatás...:) Végül pedig érezhetően széthazudták az egészet kezdve a melyik nap hány millió minden jött szö és minta eltüntetésekkel, stb.. Reméljük, hogy a BCG volt, mert, ha nem akkor a második hullámnál már az emberek fegyelme sem lesz meg és csak az EÜ állapotba fog számítani, amitől szerintem továbbra is lehet rettegni. A világ pénzét elköltöttük kínai feliratos légzéssegítőkre és ebből mennyi a valódi lélegeztető "apparátus"? :) Ilyen számot nem tudunk, tehát ebben is óriási a hazudozás, de volt vagy 300 milliárd ez is..
ómió
A krónikus szolidaritáshiányban szenvedő efftársak mind így érzik?
CsipkeRózsa
@division: 13:32

A statisztika is besegített a kormány teljesítményébe.
CsipkeRózsa
Akkor az utakat Karácsony Gergely újíttatja fel, hiszen a főváros pénzéből történik.
verőce21
@Nyírfa: Nem szeretem, ha valaki - akár pro és kontra -, "nem a magyarokért" nyilvánul meg itten...!
division
@SystemError: A BCG talán valóban szerepet játszhat ebben, ezt el kell ismerni, tesómék kutatják is Pécsen ennek az alapjait. Amennyiben igaznak bizonyul, akár szerencsénk is lehet, bár most egy újabb vírus ütötte fel a fejét ugyanott, ahonnan a korona is elindult, és ha télen az influenzával egyetemben mind a három támad majd, nos...
SystemError
@division: 1 éves Spanyol szennyvízmintában találtak most koronát... Na most innentől sok minden bukik, ami eddig evidencia volt, mint pl, hogy egy kínai piacról indult. Sajnos még mindig sok a tapogatózás. Én ebből elég valószínűnek látom, hogy a BCG ad valami védettséget, mert szinte 1:1-ben fedi egymást a lefolyás és a BCG oltás térkép:
pandemia.hu/koronavirus-es-bcg-oltas-orszagonkent/
Gyütt Mönt
@division: akkor te nyilván több vagy nála. Mivel gazdagítottad hazánkat? Miért nem lépsz a helyére? Egyelőre csak ennyi.
division
@Gyütt Mönt: Sosem lennék politikus. Mivel gazdagítottam? Mindennel, ami tőlem telt. Közel 200 embernek adok biztos megélhetést, megalkottam már ezt-azt eddigi életem során. Egyelőre csak ennyi? Na és te?
verőce21
@Nyírfa: (ad. 14:12) Ja, és azt elfelejtettem írni, szép neved van!
(Valahogy illik a kristálytiszta gondolatokhoz.)
@Nyírfa:
Nyírfa
@verőce21: Tetszik! Amit írtál. :) Köszönöm.
Ami pedig a magyarságot illeti, számomra nem a szülőföld vak imádata a mérvadó, hanem, hogy az a társadalom, amely a haza fogalmát tartalommal tölti ki, minőségi életet teremt-e magának. Azt nyilván tudod, hogy a Maslow-piramis csúcsa az önmegvalósítás. Hogy az odavezető út miként tehető meg, hogy a születés pillanatától mindenki számára adott-e a komplex fejlődés lehetősége, hogy kezet nyújtanak-e egymásnak a társadalom tagjai, ha elakad valaki, nos, ezek azok a szociális elemek, amelyek élhetővé teszik az életterünket.
verőce21
@Nyírfa: Nagy álmaid vannak! :)
Az emberiség 95%-a megelégedik azzal, hogy elismerik a képességeit, tevékenységét, teljesítményét, stb. Ezzel ki is merült a hiányalapú szükséglete.
Szerintem a nők 99,5%-a már egy szinttel lejjebb elégedett lenne..., megelégszik azzal, ha szeretik.

Talán ezért is voltak mindig a férfiak, akik a fejlődés, a növekedési szükséglet különböző fokaira eljutottak, de az önmegvalósítás fokozatára még közülük is kevesen...művészek, festők, zenészek, néhány politikus, vagy kalandor... jutottak el.

Persze a nők között is akadtak ilyenek akik megvalósították önmagukat..., pl. George Sand, aki a hóna alatt vitte magával mindenhová a kis Chopin-jét, hátha zongorázni kell valahol...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.