Míg az előző években a magyarok fele, jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfővel.

Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében; jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet az MTI-vel.

Írásos összegzésük szerint a miniszterelnöknél ez a mutató az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is szintet tudott lépni. Míg az előző években a magyarok fele, jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.

Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből

– fogalmazott az intézet.

Megnőtt Orbán Viktor népszerűsége a járványhelyzet alatt

A részletekről közölték: míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50, illetve 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék). A június 24. és 26. között végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg tízből hat ember a kormányfő mögött áll (62 százalék), a munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el az egyharmadot – jelezték.

Az intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány során

a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz képest pedig jóval sikeresebben működött.

Úgy folytatták, hogy az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet májusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns.

A Nézőpont prognózisa szerint 2022-ben az országgyűlési választás

sokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni.

Hozzátették:

az ellenzéknek így a győzelemhez két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania: elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba.

Úgy folytatták: másodsorban a majdani közös jelöltről el kell hitetnie az ellenzéknek, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő.

Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz az ellenzéknek

– összegzett az intézet.

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Hja??:-)))))) A Nézőpont?:-)))))))))))))))))))))) No comment!:-)))))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
Hja??:-)))))) A Nézőpont?:-)))))))))))))))))))))) No comment!:-)))))))))))))))
Gauntlet
Mondja a közpénzből fizetett mameluk-had !
Gyütt Mönt
Én úgy látom, hogy a körmérete nőtt meg.
Gyütt Mönt
Én úgy látom, hogy a körmérete nőtt meg.
Mrfingusz
Olyan népszerű mint az anyja picsája a sarkon
simmering73
Ez volt a hét vicce. Lesz még ma ilyen mókás hír?
simmering73
@Shikari: Dr Miniszterelnök Úr - te illiberális gyökér.
szaboria1
A kormány által pénzelt Nézőpont mi mást is mondhatna. Tegnap egy másik akit nem a kormány pénzel mást mondott. Igaz nem kormány párti tv-ben.
csak úgy....
@Shikari: akár számolhatják is ha tudnak számolni ... ,amiben lassan kételkedek.
csak úgy....
@Shikari: te most itt liberáliskodsz ? :) egyre libbsibb vagy tibi..
Aki Én
@Shikaritkahülye: Te ,,jó keresztény" létedre nem félsz Istentől, hogy egyszer megbüntet a ténykedésed miatt? Vagy bárki, aki egy pillanatra Istennek hiszi magát?
silber13
@Shikari: Győelem!???,, Bruhahaha! Húúú,de hülye ez a sikattyú!!!:-))) Szolgai módon lemásoljátok annak a bizonyos krapeknak a legendás futását Mekkából Medinába! De lehet, a hájtömeg főnököd indul a "Zalán futása emlékversenyen" is. Esetleg megtetszik neki Dariosz inalása Gaugamélánál! Legalább lead valamennyit a méretes sörhasából!!:-))))))))
namihami
Nem az a fontos, hogy mit mond a nép, hanem az, hogy ki számolja. A választási program is azokból lett áll...fideszesítve.
Nem a vételár, a tulajdonos személye volt fontos.
Málna
Orbán egyre népszerűbb, és viszi a vállán az egész Fideszt. Borítékolható a győzelmük két év múlva is.
csak úgy....
@Shikari: most hallom tibim,hogy venezuelában megüresedett egy követségi állás, mindjárt rád gondótam! kicsit kiruccannál és tudom biztosan,hogy te is szereted a gyerekeket..
Nyírfa
Aztán kiket kérdeztek meg, Propikám! ? :DDD

Segítek: Orbán-klán, Pintér biztonsági őrei, Felcsút és Mészáros, Halász-Hollik-Kocsis Máté , Rogán Tóni és minisztériuma sötöbö. Ja: és a türk barátainkat - má' ki ne hagyjuk őket a jóból!
justhpeter
Pontosítsunk:
Megnőtt Orbán Viktor népszerűsége - a Nézőpontnál és a hülyék között.
silber13
@Shikari: És?:-)))))))) "Kormányoz.." hát ez durva kifejezés, mert fingja nincs a kormányzásról, csak a lopás az abnormális hatalomvágy és az egyre súlyosabb elmebaj, ami ott tartja!!:-))))))
csak úgy....
@Shikari: figyusz sorosfóbiás! annyira nevetséges vagy mint a huzat! :)
almosd
Na,elmentek ti a picsába a népszerüséggel .
silber13
@Shikari: 11:50-re Jajj,a gondolkodást meg különösen te ne emlegesd, mert az a tevékenység nem jellemző rád, egyáltalán nem az erősséged, hogy finoman fogalmazzak!:-)))))))
silber13
@Shikari: 8:06-ra:Biztos vagy te abban hogy Simmering73-nak semmi köze a magyarokhoz? áés ezt pont te mondod, a velejéig hungarofób, antimagyar, notórius hazudozó ?
silber13
@Shikari: Nem írhatom az eszed dícséretét és nem írhatom elméd pallérozottságát modorod jóságát, mert híján vagy mindezen dolgoknak.
silber13
@Málna: -egy frászt viszi a vállán a fdeszt. Csak összeszedte a bólogató Jancsikat, a megalkuvó csinovnyikokat és tolvjokat! -na, ez a fidesz!
ómió
Efftársilag se sikerült lejjebb hazudni?
kereső
Tiszta szivből gratulálok a miniszterek és a fideSS elnökének. Kicsinykét azért csalódott vagyok, mert még dolgozhatna azon, hogy elérje rákosi elvtárs és kádár apánk népszerűségét. nem is értem, hogy miért CSAK!!!62%( megjegyzem ez még 2/3-ad sincs!)??, hiszen a "hadgyakorlat ollan sikeres volt, hogy néhány százan/ezren bele is haltak. Szeretném, ha végül is kitudódna ez a létszám, mert az akkor az egekbe röpitené a népszerűséget.
silber13
@Shikari "Nekem nincs mivel vitáznom veled..." -írod te nagy elánnal!:-))))))))Hihihi!! Nem kell bizonygatnod, mindenki tudja, mlyenorbitális primitív hülye vagy!
verőce21
Éljen Orbán Viktor és Kormánya! - Akik a vírusjárványt is jobban kezelték, mint a világ többsége...!
verőce21
@fideszes gyökér: Jobb helyed volt az OPNI-ban ugye...?
evacica
Mit is irhatana a Nézőpont? Elég pénzt kap Orbántól, amit meg kell hálálni! Én és barátaim nem ezen a véleményen vagyunk, és gondolom sokan mások sem!Nem tudom mit kezelt jól Orbán, hogy e volt maszk fertőtlenítő a patikában kiürítettek és hazaküldtek betegeket a kórházból akiknek kórházi ápolásra lett volna szükségük, hogy nem támogatta az állásukat elvesztetteket, a kisvállalkozókat, és sorolhatnám! Az Önkormányzatok kivéreztetését bosszúból, és tömi a haverok zsebét!Szóval mindezért népszerűnek kell lenni?Ilyet csak nem gondolkodó ember tud támogatni!
Béla333
A Nézőpont a Rogánék által adóforintokkal kitömött hazugsággyár egyik fiók telepe.
A maffia része. Hazudnak mint az állat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.