A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, sajtótájékoztatón, azzal kapcsolatban, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést.

Halász: akinek nem tetszett a költségvetés, az nem akar a járvány ellen védekezni

Halász János emlékeztetett: az Országgyűlés által pénteken elfogadott jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.

"A baloldal azonban most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra, nem szavazták meg a költségvetést", mindezzel nemet mondtak a járvány elleni és a gazdaságélénkítő alapra – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Szavai szerint "szégyen, ahogy a baloldal a járvány elleni védekezés során viselkedett, csak hátráltatták az egészségügyi és a gazdasági védekezést"; csak "valótlanságok terjesztésére és kamuvideókra futotta tőlük", és ezt a "gyalázatos viselkedést" folytatták a jövő évi költségvetéssel összefüggésben is, "nem érdekli őket a magyar emberek sorsa".

Az ellenzéki pártok mintegy 800 (nyolcszáz) módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetéshez, de ebből egyetlenegyet sem fogadtak el a kormánypárti képviselők.

Halász János hangsúlyozta: a 2021-es költségvetés azt biztosítja, hogy a világjárvány okozta károk után helyreállhasson a magyar gazdaság, a büdzsé garantálja, hogy "megvédjük a vírus által veszélybe sodort munkahelyeket, és azt, hogy újakat teremtsünk".

(MTI nyomán)

(Fotó: halaszjanos.hu)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Gyakorlatilag az összes fideszes elérte hogy a mondataira nem is kell már reagálni. Hosszú ideje egy értelmes mondat sem hagyja el a szájukat. Nincs már jelentősége egynek sem. Menthetetlenül elhülyültek. Nagyon tetszhet nekik hogy hülyék, mert minden nap túl akarják szárnyalni ez irányú tevékenységüket. Óriási verseny van közöttük a leghülyébb titulusért. Halász az egyik igéretes várományos.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
"Az ellenzéki pártok mintegy 800 (nyolcszáz) módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetéshez, de ebből egyetlenegyet sem fogadtak el a kormánypárti képviselők."

Te népnyomorító, erről miért nem beszélsz?
ómió
Hát, volt bizony pár tucat ilyen efftárs!
Eladott Ország
Ki az, aki elhiszi, hogy Orbán csak és kizárólag a közjó érdekében hozott olyan döntéseket, amelyek a NER környékére csatornázzák be azokat a pénzeket is, amelyek felett az önkormányzati választások óta ellenzéki vezetők rendelkeztek? Orbán célja egyértelműen az önkormányzati rendszer kiüresítése, hiszen lépnie kellett valamit akkor, amikor tavaly ősszel pofont kapott az elégedetlen hazai szavazóktól. Nyilván nem amellett döntött, hogy megpróbáljon inkább értelmes döntéseket hozni, olyanokat, amelyek a legtöbb állampolgárnak megfelelnek, dehogy. Inkább úgy döntött, hogy ellehetetleníti, és ezzel megbüneti mindazokat, akik nem a Fidesz mellett tették le voksukat. Ez a szaros orbanista rezsim békésen nem fog és nem is érhet véget ez a rendszerben magában van kódolva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.