Megtartó erőnek nevezte a hit továbbadását a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben, a görögkatolikus turisztikai látogatóközpont átadásán.

Görögkatolikus látogatóközpontot adtak át Debrecenben, Brüsszelnek is üzentek
A görögkatolikus turisztikai látogatóközpont Debrecenben az átadás napján, 2020. július 5-én. A látogatóközpontot a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye és a debreceni önkormányzat közösen építette. MTI/Czeglédi Zsolt

Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta,

a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.

Az államtitkár felidézte II. János Pál pápa egykori máriapócsi látogatásán elhangzott szavait a szabadságról, majd hozzátette: az egyházak az elmúlt harminc évben jól éltek a szabadsággal, "megőrizték, továbbadták és erősítették a hitet".

A látogatóközpontra utalva kiemelte a kultúra és a történelem ismeretének és továbbadásának a fontosságát, a közösség megtartó erejét, a rendezettség nevelő szerepét, és mindenekelőtt

a hit továbbadásának parancsát, mert ahol ez utóbbi nem történik meg, "az a nemzet el fog pusztulni".

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerint a most elkészült, Hit és kultúra elnevezésű látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lesz.

A polgármester hangsúlyozta Debrecen spirituális központ szerepét, ahol három püspökség – református, római-, illetve görögkatolikus – működik, és a városban van az ország legnagyobb zsidó közössége.

Görögkatolikus látogatóközpontot adtak át Debrecenben, Brüsszelnek is üzentek
Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek metropolitája (b) felszenteli a turisztikai látogatóközpontot Debrecenben az átadása napján, 2020. július 5-én. A látogatóközpontot a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye és a debreceni önkormányzat közösen építette. MTI/Czeglédi Zsolt

Az Attila téri görögkatolikus templom 2015 óta a főegyházmegye főszékesegyháza, a szomszédságában kapott helyet a Hit és kultúra turisztikai látogatóközpont, amely segít megismerni a debreceni görögkatolikusok történetét, találkozóhelyül szolgál a közösségnek, és a térség ezzel a görögkatolikusok hitéleti központja lett – mondta Papp László.

A kormány támogatásával, a hajdúdorogi főegyházmegye és Debrecen önkormányzata által közösen épített turisztikai látogatóközpontot Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szentelte fel.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Soltész Miklós, őfélesége hűségeSS szolgája csak tudja, miután a megváltozott munkaképességűeket megrövidítette több milliárd forinttal
.
Íme a törvény
.
2011. évi CXCI. törvény
.
a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról *
.
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100191.tv
-------------------------------
.
Akik kényszerűltek végigjárni ezt a kanosszát, megtudták hol van az Úristen, esetlegesen láb nélkül, egyéb károsodássa, jó ha nem vonták meg jogos járandóságukatl!!!
------------------------------------
.
Kapásból a munkakerülőkről:
.
------- Rokkantak: nincs bocsánat
.
nepszava.hu/1011708_rokkantak-nincs-bocsanat
.
Lehet ájtatóskodni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Soltész Miklós, őfélesége hűségeSS szolgája csak tudja, miután a megváltozott munkaképességűeket megrövidítette több milliárd forinttal
.
Íme a törvény
.
2011. évi CXCI. törvény
.
a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról *
.
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100191.tv
-------------------------------
.
Akik kényszerűltek végigjárni ezt a kanosszát, megtudták hol van az Úristen, esetlegesen láb nélkül, egyéb károsodássa, jó ha nem vonták meg jogos járandóságukatl!!!
------------------------------------
.
Kapásból a munkakerülőkről:
.
------- Rokkantak: nincs bocsánat
.
nepszava.hu/1011708_rokkantak-nincs-bocsanat
.
Lehet ájtatóskodni!
RonaGyuri
hitből fakadnak a dolgok, de ezt IS a mi adónkból rittyentettétek! =))
Gauntlet
Akkor adják vissza a sok milliárdot amit kaptak! A Marshall segély kilencszerese !
justhpeter
Végre hogy ezt is megértük. Debrecenben már ez is van. Már csak egy keresztény nyilvánosház hiányzik Debrecenben és remélem Hernádi nemsokára felavatja azt. Nehogy oda többen járjanak majd mint a katolikus látogatóközpontba és a stadionba együtt véve.
Nyírfa
Rettenetesen hiányolom Jézus ostorát.
Ami pedig a spirituálisnak hirdetett központ vallásra kihegyezett turisztikai vonatkozását illeti, a szokásos féltudással bíró képmutatóknak üzenem, hogy a spiritualitás önmagában még véletlenül sem jelent vallásosságot, ellenkezőleg, azonossága van a szellem nyitottságával , kapcsolatteremtési képességével és készségével a transzcendens világ felé. Dogmáktól mentes, intuitív minőség, amely magába foglalja az éber meditációtól a próféciákig mindazt, amely által az emberi szellem képes eljutni önnön valóságáig, a Lélekig.
Az egyházak legfőbb bűne a hamis, kreált istenkép mögé bújó hatalmi szervezetek kiépítése, amellyel uralmuk alatt tarthatták a mindenkori világot. Ma is milyen erős befolyásuk van, meghatározzák a Közel-Kelet , Kelet-Európa népeinek a gondolkodását, s mint a polip, hálózzák be a kontinensek politikai intézményrendszereit.
Akkor már sokkal tisztességesebb az ateista világfelfogás, amely a tudomány és az erkölcs kettősségében szervezi meg magát, s amely, éppen a szellem szabadságát vallva közelebb áll a spirituális valóságunkhoz.
ómió
Pedig "haladóink" egy "Nihilizmus Házának" tuti jobban örültek volna!
Gyütt Mönt
@durbincs: olvastam, hogy te vagy a bedebeci, később meg mondták, hogy nem a bede. Akkor marad a geci?
ómió
@durbincs: Ahogy mondod! Csak ők nem veszik észre magukon még tükörbe nézve se!
ómió
@durbincs: Igen, mert a bolsevizmus hiánygazdaságában nem jutott nekik! Bolsi far meg akkor is volt bőven!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.