Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki.

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés

– közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

A héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat.

Óriási területen irtják a héten a szúnyogokat

A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek – írta.

A szóvívő ismertette:

az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki. A Tiszán és mellékfolyóin levonult kisebb árhullám következtében további, a szúnyogok szaporodásához ideális élőhelyek keletkeztek. Továbbá a Tisza árterében a tavalyi sok víz miatt az árvízi szúnyogok áttelelni képes tojásainak milliói találhatók – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Pusztul az ország.
Ez a szúnyogírtás millió más bogár, rovar életét is kioltja. Sőt, a madarak is kapnak a mérgezett táplálékból.
Ráadásul a kémiai irtásnál csak a felnőtt szúnyog pusztul el (sok más, hasznos rovarral és bogárral együtt) a lerakott lárvákra nincs hatással. Tehát néhány nap, vagy hét után ugyanott vagyunk, mint kémiai irtás előtt.
Másutt már nem vegyszerrel irtanak, hanem biologiai gyérítéssel. Nálunk az ilyennel nem törődnek.
Pusztul az ország, mert pusztítják- óriási területen. :(

www.greenpeace.org/hungary/blog/5393/szunyogirtas-miert-hasznalunk-meg-mindig-egy-alkalmatlan-kornyezetkarosito-modszert/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.