Egy 54 éves nő felgyújtotta mányi lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával. Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból.

Rágyújtotta a házat a mozgásképtelen élettársára, majd elmenekült a Balatonhoz a mányi nő

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. július 5-én 21 óra 19 perckor érkezett lakossági bejelentés arról, hogy Mányon kigyulladt egy családi ház – olvasható a rendőrség honlapján.

A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársaival együtt érkeztek az ingatlanhoz, amelynek a földszintje lángokban állt. Az oltási munkával egyidőben a helyszínen tartott adatgyűjtés során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy szándékos gyújtogatás történt, és azzal kapcsolatba hozható a ház tulajdonosa. A rendőrök haladéktalanul megkezdték a nő felkutatását.

A közelben lakók elmondták, hogy a rendőrség értesítését követően azonnal az égő ingatlanhoz mentek, és a garázsból kimenekítették az ott tartózkodó, mozgásképtelen idős férfit.

Másnap reggel az asszony Balatonvilágosról tárcsázta a segélyhívót, és elmondta, hogy szeretné feladni magát, mert előző este felgyújtotta mányi otthonát.

A rendőrök az 54 éves nőt Balatonvilágoson elfogták, majd a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárásban – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgattak ki.

A nő vallomásában elmondta, hogy élettársa gyermekével fennálló haragos viszonya miatt döntött úgy, hogy egy bicskei töltőállomáson benzint vásárol, amit a ház két szintjén szétlocsolt, majd meggyújtott.

Mikor látta a tüzet fellobbanni, az égő házból távozott, autójával Balatonvilágosra ment, majd másnap feladta magát a rendőrségen.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

luiz
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.