A Mi Hazánk Mozgalom a Dohány utcai zsinagógához hasonlóan, állandó rendőri védelmet kér a Szabadság téri Hazatérés templomának, illetve a templom előterében álló Horthy Miklóst ábrázoló szobornak – jelentette ki a párt elnöke kedden Budapesten.

Állandó rendőri védelmet kér a Horthy-szoborhoz a Mi Hazánk
Fotó: Facebook/Novák Előd

Toroczkai László, a templom előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a rendőri védelem azért szükséges, mert a templomot, illetve az egykori kormányzót ábrázoló szobrot már számos támadás érte.

Ebben a helyzetben a kérésüket levélben juttatták el Pintér Sándor belügyminiszterhez – tette hozzá.

Úgy vélekedett: nem történhet meg az Magyarországon, ami napjainkban Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban történik, hogy

nemzeti hősök, történelmi nagyjaink szobrai válnak támadás áldozatává.

A belügyminisztérium, illetve a rendőrség dolga, hogy megvédje ezeket a szobrokat – mondta a politikus.

Kérdésre válaszolva azt mondta: vérlázítónak tartják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem szólalt meg a Horthy-szobor megrongálásával kapcsolatban. Ez is azt mutatja, hogy Karácsony Gergely magyarellenes politikus – fűzte hozzá.

A Mi Hazánk felszólítja a főpolgármestert, hogy hozzájuk hasonlóan kérje a templom, illetve a szobor rendőri védelmét a belügyminisztertől

- közölte Toroczkai László.

A sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy július 3-án egy nő vörös festékkel öntötte le a Horthy-szobrot. A 45 éves budapesti nőt a rendőrség azonosította és rongálás miatt eljárást indítottak ellene.

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
@Shikari: őrizzétek felváltva torockaival és
a " kisdobos " novák előddel !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Shikari: Akkor fizessétek is,,,,,hogy rohadnátok meg már.. Vagy bízzatok meg,,(és fizessétek is ) egy őrző-védő céget...te büdös bozgor.
ómió
"Efftársi veszélyességi pótlék" járna a templomnak!
Shikari
Remélem a hazafiak őrt állnak és amelyik libsi megint próbálkozik, azt megdorgálják! :-)))))))))))))))))))))
Lehet este az Aurórába is el kéne nézni szórakozni egy kicsit! :-))))))))))))
csak úgy....
@Shikari: ki kéne mozdulnod otthonról tibim,nem csak itt pofázni! :)
az idödböl futná,hogy vigyázz a nemzetes tekintetesre!
legott
Így sokkal jobban néz ki (így úgy néz ki, mint egy társasjáték egyik bábúja - van a kék, a zöld, a sárga, ééééés a piros).
A tüzesvérű bátor magyar menyecske lerendezte a sorsát - a bronzba öntött kis magyar tragédiák egyik szimbólumának (mert a magyar történelem kis tragédiák nagyon hosszú sora).
Minden tiszteletem az övé!

https://www.youtube.com/watch?v=eEYlbDt-bQk...

Én itt bátorkodom (a fotelforradalmár), meg megy ezerrel a dumaszínház, erre fogja magát egy tüzesvérű bátor apró magyar menyecske és a tettek mezejére lép...
Én szégyellem magam - mindannyiunk helyett !!!

Ráadásul egy templom területén áll ez a szaralakról mintázott szar?
És ezek a ganyék azt hiszik, hogy keresztények és majd a mennyországba jutnak...
Teljes döbbenet eme szellemi sötétség láttán !!!
advocat
A szobor magánterületen áll. Van engedélye? Nincs. Mert magánszobor. A Mi hazánk meg méltó örököse vitéz Lóbányainak! Csak hülyébbek. És mi van a II. magyar hadsereggel, a munkaszolgálatosokkal, a 600000 zsidóval, és a rommálőtt Budapesttel, stb. Ez is az ő műve!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok