Először jelentek meg konkrét számok arról, hogy mennyibe is kerülhet a Puskás stadion fenntartása.

A Puskás Arénát kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra két tendert is kiírt a napokban, és ezekből most először került nyilvánosságra az adat, hogy mennyibe is kerülhet majd a 190 milliárd forintból felépített aréna fenntartása – írja a G7

Az egyik pályázat a a Puskás Aréna pályakarbantartási feladatiról szól, amire 180 millió különítettek el. A kiírás alapján a nyertesnek kell gondoskodnia például a pálya karbantartásáról és ápolásáról, az öntözésről, a növényvédelemről, a meccsek előkészületeiről és a meccsek utáni helyreállításról.

A másik pályázatra nagyobb keretösszeget, évenként 540 milliót határoztak meg, a nyertes feladata pedig az lesz, hogy a Puskás Aréna sporteseményeihez illetve egyéb rendezvényeihez kapcsolódó hang-, fény-, színpad-, és vetítéstechnikai feladatokat ellássa, valamint a rendezvényekhez kapcsolódó technikai eszközöket biztosítsa és üzemeltesse.

Évi 180 millióba kerül a  Puskás Aréna gyepének ápolása

Ez a két tender tehát összesen évi 720 milliót vihet el, de nem ennyibe kerül a Puskás üzemeltetése, ugyanis márciusban már leszerződtek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF) szintén fenntartási feladatokra, hasonló összegben. Ezen felül már korábban kiderült, hogy az informatikai rendszer üzemeltetéséért 50 milliót, a belépőjegyek értékesítéséért 56 milliót, tanácsadásért 10 milliót fizet ki a fenntartó évente, valamint évi 5 milliót kell fizetniük a Puskás név használatáért.

Mint egybevéve tehát 1 milliárd fölött van az összeg, amit nyitás óta a Puskásra költöttek.

Cikk- és címlapkép: AFP

(g7.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
És a fagerendák ápolására csak fútja a TAO lóvéből:
.
Felcsút kapta a legtöbb TAO pénzt
.
.https://www.google.com/search?q=Felcs%C3%B3t+...
--------------------------------------------
.
Friss hír!!!
.
----- Európai tornára készülhet Felcsút futballcsapata
.
https://hu.euronews.com/2020/07/07/europai-to...
,
Azt nem lehet kihagyni, de a FŰ MEGTETTE A HATÁSÁT!
kulabombaafityiszre
@RonaGyuri: A viktátornak akkor biztosan.:))
RonaGyuri
@kulabombaafityiszre: nem lepődnék meg, ha ebből is sápot húzna! =))
ómió
Egy "haladó" libalegelőt meg lelegelnének a libák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.