A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A nyomozó ügyészek a belső titkosszolgálat embereivel karöltve rohanták le a korrupcióval gyanúsított kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése végett tegnap összehangolt eljárási cselekményeket: motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre, amelyek eredményre vezettek – olvasható az ügyészi szervezet honlapján.

A 20 személlyel közölt megalapozott gyanú szerint 2020. januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben.

A korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők – a hivatalos ügyintézési díjon túl – a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért, ezzel naponta több tízezer, esetenként akár százezer forintos nagyságrendű gazdagodást elérve.

Az akció végrehajtásában közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai.

A nyomozó ügyészek a belső titkosszolgálat embereivel karöltve rohanták le a korrupcióval gyanúsított kormánytisztviselőket

A kutatások során jelentős mennyiségű készpénz lefoglalása és több ingatlan, gépkocsi, valamint bankszámla zár alá vétele történt meg, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben. Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését. A letartóztatások tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai és a holnapi napon dönt.

(ugyeszseg.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com, Központi Nyomozó Főügyészség

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Tanultak a főnöküktől!!! Ha ő is lop, akkor mi is alapon!!??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Tanultak a főnöküktől!!! Ha ő is lop, akkor mi is alapon!!??
Pálinkás Pál
Azért a dologhoz hozzátartozik...rengeteg olyan dolog van a műszaki vizsgáztatásban, aminek semmi köze a közlekedés biztonságához!!!
csak úgy....
telnek a túlzsúfolt börtönök a baromfitolvajokkal...,tán még kártérítés is adatik.
Gauntlet
Kiestek a Viktor kegyéből? Példát statuál? Rosszul szavaztak? Önállóan mertek gondolkodni ?
Pàr lehetőség!!
tudode
Ha a rendszerbe szervezett korrupciót néznék, inkább ott kutakodnának elsősorban, pedig nem minimálbéresek űzik az ipart, hanem túlfizetett akárkikről!
.
Mint pl.
.
www.google.com/search?q=ner+tagok+lop...
.
Csak a tárgyilagosság kedvéért/érdekében/miatt!
csak úgy....
@Shikari: az eröszakos kijózanodi a korrupt marad korruppt! !
Nyírfa
Mikor kerülnek sorra a fidesz nagyágyúi?
Nyírfa
@Eladott Ország: tegnap, 17.02

A nap képei! :DDD
Csak váljon is valóra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.