A Fejér Megyei Főügyészség indítványt tett annak a nőnek letartóztatására, aki egy korábbi agyvérzés miatt magatehetetlen párjára gyújtotta a házat.

Az ügyészek rács mögött akarják látni a magatehetlen éllettársára a házat rágyújtó mányi nőt

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított az élettársa fiával fennálló haragos viszonya miatt döntött úgy, hogy felgyújtja a mányi házat, ahol hárman éltek közösen – olvasható az ügyészség honlapján.

A nő benzint vett a közeli töltőállomáson, majd azt szétlocsolta a ház földszintjén és tetőterében, és azt meggyújtotta,

miközben tudta, hogy élettársa magatehetetlenül fekszik odabent.

A gyanúsított ezt követően távozott a helyszínről, a sértettet a tüzet észlelő szomszédok mentették ki, sérülést nem szenvedett.

A gyanúsított és a sértett családja között elmérgesedett viszony miatt a bűnismétlés, míg a cselekmény törvényi fenyegetettsége okán a terhelt szökésének, illetve elrejtőzésének veszélye is fennáll.

Mindezek okán az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványt tett a nő letartóztatására.

A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés végleges.

(ugyeszseg.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ezt az esetet gyilkosságként kellene kezelni - az, hogy nem lett belőle tényleges gyilkosság, csak a szomszédok segítségén múlt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.