Buszmegállóban indult a fenyegetőzés.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy férfi 2020. július 9-én hajnalban értesítette a rendőrséget arról, hogy 2 és 3 óra között két férfi Berhidán elvette tőle a telefonját, majd amikor azt vissza akarta kérni, kést rántottak, azzal megfenyegették, és a telefont nem adták vissza.

Késsel raboltak mobiltelefont Berhidán – hamar elkapták a két tettest

Fotó: police.hu

A sértett az egyik berhidai buszmegállóban tartózkodott barátjával, amikor a 29 éves várpalotai illetékességű elkövető odament hozzá, felszólította telefonjának átadására, majd a nála lévő késsel megfélemlítette. A városban hozzájuk csatlakozott a 20 éves, szintén várpalotai illetékességű férfi, aki 29 éves társának segített a telefon megszerzésében.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket Várpalotán, a városközpontban fogtak el. A két férfit a járőrök előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A 29 éves elkövetőnél megtalálták a mobiltelefont, valamint azt a kést, melyről a sértett a rendőröknek a bejelentéskor említést tett.

A 20 és 29 éves férfiak ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.