Hidegfront érkezik.

Háromszoros figyelmeztetés extrém időjárásra – itt van, hol lesznek viharok, és hol lesz kánikula

Ma egy hidegfront hatására északnyugat felől egyre nagyobb területen fordul át a délies irányú szél északnyugati, északi irányba (a délkeleti országrészben csak az esti órákban), megerősödik, délutántól a Dunántúlon, estétől pedig északkeleten viharossá (70-90 km/h) is fokozódik. Kiemelten a Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak. Késő estére némileg veszít erejéből a szél, de erős lökések (40-60 km/h) még vasárnapra virradó éjszaka is lehetnek. Vasárnap főként a nap első felében lehet még Zemplén és Szabolcs térségében néhol viharos erejű a szél, estére viszont országszerte csillapodni fog.

Délutántól északnyugat felől elszórtan számíthatunk zivatarok kialakulására – estig nagyobb számban a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, illetve északkeleten, éjjel már inkább ettől keletebbre. Egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. Vasárnap reggel a front kelet felé távozik, ezt követően zivatarokra már nem kell készülni.

A zivatarokat elsősorban szélrohamok (60-80 km/h), jégeső, az Északi-középhegység térségében esetleg felhőszakadás (helyenként > 20-30 mm) is kísérheti.

A hidegfront előterében az Alföldön szombaton még marad a hőség, több helyen 25 fok feletti, délkeleten néhol 27 fok körüli napi középhőmérséklettel. Vasárnapra országszerte felfrissül a levegő.

Forrás: met.hu

Kép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.