Többszörös szabálysértés.

Nagyjából semmi sem volt rendben a sofőrrel, aki balesetet szenvedett a 8-as főúton

Közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök 2020. július 11-én délután a 8-as számú főút 14-es kilométerénél, Iszkaszentgyörgy külterületén. A helyszíni szemle adatai alapján egy 21 éves nádasdladányi férfi Opel típusú személygépkocsival Csór felől a 7-es számú főút irányába közlekedett, amikor egy balra ívelő kanyarban az útpadkára hajtott, majd az úttestről lesodródva a vízelvezető árokba csapódott. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr

- nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta,

- hogy az általa vezetett jármű műszaki érvényessége lejárt

- és a gépkocsira nem kötöttek érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Az egyenruhások a férfit elfogását követően a rendőrkapitányságra előállították és szabálysértési őrizetbe vették.

Forrás/Kép: Police

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Azt nem írják, lopott volt-e a kocsi...?
fideszes gyökér
azzal bukott le, hogy ilyen pikacsu rendszámot tett fel.
namihami
Egyszer hagyja el a faluját (ahol minden rendőrrel ismerik egymást) és máris itt a baj.
Tanulság:: maradj a faludban. A Vezénylő egyébként is most jelentette be, hogy világvárosokká alakítja a falvakat. Nem lesz érdemes kimozdulni és úton-útfélen okozni balesetet. A falun belül el lehet simítani...
jesz
azt fogja mondani, nem emlékszik semmire...ha ezt töretlenül mondogatja, kiengedik...oszt irány a kocsma, áldomás a haverokkal.
KisGenyo2
De mivel nincs a nevén semmi, a bejelentett lakhelye meg jó eséjjel egy üres gazos telek, 3 nap(!!!) hűvösön töltött idő után újra kint lesz és ugyanezt nyomja majd. Aztán meg majd csak-csak átsegít valaki(ke)t a túlvilágra.
"rendőrkapitányságra előállították és szabálysértési őrizetbe vették" Hú ha! Biztosan nagyon megbánt mindent... Röhej!
3 napig ehet rendes kaját! XD
Shikari
Ez az a típus, amelyiknek nem kell jogsi, mert a vérében van a vezetés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.