Szerda éjféltől érvényesek az intézkedések.

BREAKING: Komoly szigorítás jön a határokon – ezeket a vészintézkedéseket hozta a kormány, több országba nehéz lesz nyaralni menni

A mai napon öt fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb halálos áldozatot pedig nem kövelet a vírus. Az elmúlt napokban azonban a szomszédos országokból aggasztó hírek érkeztek, illetve Orbán Viktor miniszterelnök is elmondta péntek reggel a Kossuth a rádióban, hogy a behurcolás veszélye fenyeget bennünket, emiatt újabb szigorításokra kell számítani.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy idén a Balatont kellene előnyben részesíteni nem pedig a Adriát, ma pedig Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a legfrissebb döntéseket.

Gulyás Gergely azzal indított, hogy a helyzet súlyosságát mutatja, hogy istentiszteleti időben teszik meg a bejelentéseiket.

"Magyarországon lényegesen kevesebb az aktív fertőzöttek száma"

- kezde Gulyás, majd arról beszélt, hogy közös erőfeszítéssel az első csatát megnyertük.

Azonban azt is elmondta, hogy a védekezés nem mindenhol ennyire sikeres, a járvány újra és újra több helyen fellángol. Elmondta, hogy meg kell akadályozzuk, hogy külföldről behurcolják a vírust, ugyanis továbbra is a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.

"Minél jobban tudjuk kontrollálni a határainkat, annál inkább tudjuk biztosítani az itthonaiak biztonságát."

Az operatív törzs javaslatára a következő kormányrendeletet fogadta el a kormány, mely a közlönyből is megismerhető:

- további hazai korlátozó szabályok bevezetése nem indokolt,

- viszont a határellenőrzés szigorítva lesz,

- 3 kategóriába sorolják az államokat: vörös, sárga, zöld, a fertőzöttség alapján.

- a listát a tiszti főorvos folyamatosan frissíteni fogja.

- Különbség lesz magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok közt is.

- Zöld esetén bárki beléphet.

- Sárga vagy piros országok esetén a határon ellenőrzés lesz a magyar állampolgárok számára, ha felmerül a fertőzésgyanú, akkor karanténba kell vonulni. Karanténba kell vonulni akkor is, ha nem tud produkálni legalább 2 negatív Covid-tesztet 5 napon belül. A karantén 14 nap.

- Sárga országoknál egy, vörös országoknál két negatív Covid-teszt kell a karanténból való szabaduláshoz.

- Sárga esetén nincs különbség külföldiek és magyarok közt, vörös esetén viszont nem léphetnek be külföldiek.

Az országok beosztása következők szerint alakul:

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány újra és újra felül fogja vizsgálni az országokat, a mostani listáról a tiszti főorvos föntött, a szerdai kormányülésen azonban mindig meg fogja a kormány vizsgálni a helyzetet.

- Sárga kategóriába az EU-tagállamok közül a következők tartoznak: Bulgária, Portugália, Románia, Svédország.

- Ebbe a körbe tartozik még az Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Kína, Szerbia, USA, Japán.

- Vörös: Albánia, Bosznia, Fehéroroszország, Koszovó, Macedónia, Moldova, Montenegró, Ukrajna.

- Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, Dél-Amerikában minden ország ide esik.

- Horvátország zöld kategóriában marad.

A kormány augusztus 1-ig vállalja a tesztelés költségeit, ezt követően mindenki, aki előbb szeretne a karanténból szabadulni, annak saját magának kell a tesztelés költségeit állnia. Ha valahol pedig drámai romlás történik, akkor a kormány azonnal reagál.

Tranzitforgalomra továbbra is lesz lehetőség, ebben az esetben a korábbi korlátozásokat állítják vissza, vagyis nem lehet elhagyni az autópályákat, illetve egészségügyi vizsgálat lesz majd kötelező.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Különbség lesz magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok közt

A vírus milyen állampolgár?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@namihami: kis segítség ami magyarázhatja:
Ukraine 52,843 fertőzött + 800 a napi
Croatia 3,672 fertőzött + 140 a napi
namihami
@Peller Anikó: Ez mit vagy miben segítség? Ha van fertőzés, akkor be is lehet hurcolni. Legyen bár horvát vagy ukrán.
Akkor ezen a két határon azonos szigorral kellene állni, nem?
Csak az adrián vannak fideszes tulajdonok (luxus), ukrán területen pedig nincs számottevő Fidesz-vezéri érdekeltség. És ez a besorolásban is megjelenik...
Peller Anikó
@namihami: Sajnos a zígó elképzelések, érdekeltségek sokat nyomnak a latban, nyomorúságos sikérországunkban és ezt kendőzetlenül ki is nyilvánítják, lásd operációs törzs nyilatkozata például: szakértőink tervet készítettek a szigorításokról és azt majd az ovis átrágja a hétvégén. És majd ő eldönti ki jöhet kinem. Így sikerült döntenie.

Mondjuk népességarányosan nem sokkal több az Ukrán beteg valóban, de ez még védhető lenne. A probléma az, hogy az egész Földet akár egyetlen ember fertőzte meg és egyetlen beteg is képes lehet erre. Én azt támogatnám, hogy senki ne repülgessen, autókázzon ész nélkül, mindenki maradjon otthon (a hazájában) a seggén, most nem a nyaralás ideje van. Talán ha pestisnek átkeresztelnénk a SARS vírust akkor hatékonyabban ijednének az emberek. De láthatod embertömegek vonulnak tüntetni az usában, ellenállhatatlan vágyat éreznek focimeccsen balhézni vagy mekkába tömegelni lenyalogatni a kábakövet.
namihami
@Peller Anikó: Ha (HA) követted a kommentjeimet (nem volt/van/lesz kötelező), akkor olvashattad, hogy a kezdetektől az a véleményem, hogy a legkisebb engedmény ennél a népnél (is) a :: ""Mutasd a kisujjad..."" szituációt eredményezi.
Nagyon jól tudják, úton-útfélen hallani-olvasni lehet, hogy a horvátoknál ismét dühöng a járvány. És a sok hülye magyar nem bír mégse megülni a valagán, nekik menni kell. És ugyanez áll a balatoni, Tisza tavi és egyéb helyekre is.
Vajon miért meglepő, hogy a vírus csak ül egyhelyben és röhög a hülye turistáskodó magyar és világpolgárokon? Ki se kell mozdulnia, a sok barom helybe megy a fertőzésért.
Peller Anikó
@RonaGyuri: "a különböző besorolású országok listája több szempontból furcsának tűnik, és mintha nem is a fertőzések száma és alakulása alapján állították volna össze."

Én igazán méltányalom a járványügyi intézkedéseket, de ez van amikor egyetlen ember szabja a törvényeket és a szakértők álláspontját az ő aljas, hatalomféltő, vélt vagy valós önző érdekeivel írja felül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. August 8., 12:50
Magyar lányt szeret Schumacher fia
Itthon - 2020. August 8., 12:39
Kezdődik a parlagfűszezon
Itthon - 2020. August 8., 12:25
Elbambult az M0-ás autópályán egy sofőr