Egyre kirívóbban bántalmazta az utóbbi időben.

Brutális: késsel fenyegette, ütötte-verte a férfi a feleségét, saját gyerekeik szeme láttára

A Kaposvári Járási Ügyészség kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat azzal az 50 éves férfival szemben, aki több alkalommal kiskorú gyermeke előtt bántalmazta élettársát.

A vádlott 2003 óta élt élettársi kapcsolatban a sértettel, akitől 2004-ben kislánya született. A vádlott és a sértett kapcsolata a nő italozó életmódja miatt megromlott, és a férfi egyre kevésbé tudta elviselni az asszony lerészegedéseit, ezért 2018 végétől többször előfordult, hogy megpofozta.

2020 elején a vádlott egyre kirívóbb módon bántalmazta az asszonyt, előfordult, hogy néhány másodpercig a fejére állt, de volt, hogy egy kést tartott a nyakához, illetve egy üres borosüveggel is megütötte többször. A vádlott egyik alkalommal annyira indulatba jött a sértett ittas állapotán, hogy miután ő maga kis erővel oldalba rúgta az asszonyt, ráparancsolt a kiskorú sértettre, hogy ő is tegyen így.

Az ügyészség – az asszony korábbi bántalmazása miatt kiszabott börtönbüntetésre tekintettel visszaesőnek minősülő – férfival szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a szülői felügyeleti jogának megszüntetése iránt tett indítványt.

Forrás: Ügyészség

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Akkor sem csatlakozunk az isztambuli egyezményhez és PUNKTUM!
Jozefina
Es ehhez is ennyi idő kellett, hogy még csak most tárgyalják???!!! Szegény kisfiút sajnálom. Mehet az állam dicső gondoskodása alá!!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.