Legalábbis az év elejét távoktatásban kellene intézni a legrosszabb forgatókönyv szerint.

Maruzsa: Fel kell készülni arra, hogy a következő tanévkezdéskor sem lehet visszamenni az iskolába

Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy ősszel remélhetőleg elkerülhető a rendszerszintű átállás a digitális munkarendre, és csak ott kell erről döntést hozni, ahol járványügyileg szükséges. A tanév kezdetéig még másfél hónap van, ez idő alatt az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha újra otthoni oktatás lesz – tudatta.

Hozzátette: a tanév legelejét arra is használják majd, hogy felkészüljenek a rendkívüli eseményekre.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az érettségire felkészülés sikeres volt. A jegyek átlaga idén 3,61 volt, ami nem tér el az elmúlt öt év átlageredményétől. Az elégtelen osztályzatok aránya azonban alacsonyabb, 0,89 százalék – mondta Maruzsa Zoltán.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Kovács Tamás

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Annyi csak, hogy ősztől "támad" a vírus, de az oktatási kormányzat nem ajánl fel semmit azok számára, akik rossz anyagi körülmények miatt nem rendelkeznek kütyükkel:
,
Nézzük csak, amely kezdeményezést őfélesége már az első trónfosztása alkalmával is jegelt, mint a IV-es metrót,és egyebeket:

.
---- 66 cég szállíthatja a Sulinet-számítógépeket
.
www.origo.hu/techbazis/2003041766ceg.html
.
[ORIGO]
Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
.
Májustól a Sulinet Expressz program keretei közt adókedvezménnyel vásárolhatnak számítógépet és informatikai eszközöket tanárok, diákok és szülők. A projektben részt vevő cégeket és üzleteket pályázati úton választotta ki az oktatási, informatikai és munkaügyi tárca.
.
A három minisztérium által közösen kidolgozott program lehetővé teszi, hogy számítógépek és informatikai eszközök vásárlása, lízingje vagy bérlete esetén az igénybe vevők ezek értékét maximum 60 ezer forintig adójukból leírhassák. Az adókedvezmény-programban pedagógusok, egyetemi és főiskolai oktatók és hallgatók, felnőttképzésben részt vevők és diákokat nevelő szülők vehetnek részt.
-------------------------------------
.
----- A Sulinet története: Digitális tudás
.
magyarnarancs.hu/tudomany/a_sulinet_tortenete_digitalis_tudas-53071
----------------------------
.
Kőkorszaki szakik a XXI. századot írjuk, de nem éljük, mert őfélesége 100 év elmaradásban volt/van
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n%C3%A9k+100+%C3%A9v+elmarad%C3%A1sban+vannak&oq=Orb%C3%A1n%C3%A9k+100+%C3%A9v+elmarad%C3%A1sban+vannak&aqs=chrome..69i57.9848j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-----------------------
.
Magyország jobban teljesít --- csak szlogen szintjén!
jesz
egy rosszindulatú elmélet: ezzel a bejelentéssel tesztelik az érintetteket, mit is szólnak hozzá...

Ha semmit, akkor természetesen jön a vírus, és digitális oktatás lesz ...ugyanis sokkal olcsóbb pár ezer laptopot adni a rászorulóknak, mint üzemeltetni az iskolákat. Jóval többet nyer az állam ezen a bulin, mit amennyi kiadással jár...
Ha tiltakoznak az emberek, akkor marad a régi iskolarend.

(vagy nem)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.