46 éves korában elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A Hírklikk megbízható forrásra hivatkozva azt írja, az ország egyik legismertebb roma településvezetője önkezével vetett véget életének.

Öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere

Bogdán szegény sorsú roma családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. Miután anyagi okokból nem tanulhatott tovább, saját magát képezte, fejlesztette. 2002-ben független jelöltként lett Cserdi alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere.

Cserdiben a vezetésével mintafalu jött létre. Oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, és kertészeti közmunka-lehetőséget biztosítottak. A megtermelt feleslegből rászorulókat segítettek.

Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés.

2015 óta Magyarország tehetséggondozó nagykövete volt.

A Romnet további részleteket közölt Bogdán László haláláról: 

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
megnemértett ember volt...főleg a sok tornából felmentett, szódásüveg szemüvegű, életre alkalmatlan értelmiségi fanyalgott...

Nyugodjék békében. Sokat tett a cigányokárt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@human: Jó lenne, ha a Momentum most megmutatná, milyen társadalomépítő ereje van. Egyszer úgyis kormányozni akarnak.
Aztán a civil szervezetek, mindenki, aki eddig is kapcsolatban állt velük, maradjon meg támogatóként, kereskedelmi partnerként a falu életében. És úgy, ahogy Bogdán László mellett.
Clavigo
@Shikari: 18.12. Egy faszkalap vagy Bugsy. Meg bunkó is.
Cicamama55
Évekkel ezelőtt Kálmán Olga hívta őt meg először az ATV-be egy riportra. Szájtátva hallgattam Bogdán László higgadt, okos, sokat mondó nyilatkozatát, terveit. Nagyon szimpatikus, tettre kész embert ismerhettünk meg személyében. S bizonyított is,látványos eredményeket ért el, hatékony munkát végzett falujában az idő alatt, míg Farkas Flórián a Parlamentben ülve, felélte a cigányság felemelésére kapott pénzeket minden büntetés nélkül. Nagyon sajnálom őt. Nyugodjék békében! Őszinte részvétem a családjának, s a falu lakosságának...
Nyírfa
Most olvastam el:

index.hu/belfold/2020/07/14/bogdan_laszlo_halal_megemlekezes/

Némelyik búcsú olyan hiteles, mint maga Bogdán László.
advocat
@ElizabethEI81: Anyád? Ő is szolgáltat?
advocat
@PatriciaGX80: Anyád csak a gyertyát tartja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.