A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat három fiatalkorú férfi ellen, akik két évvel ezelőtt Ózd mellett megöltek egy csordást.

Tizenkét éves fiúk is részt vettek az ózdi csordás agyonverésében
Fotó: Pixabay

A vádhatóság keddi tájékoztatása szerint az eset 2018 augusztusában történt; a bűncselekmény időpontjában az egyik vádlott betöltötte a tizenhatodik életévét, míg a két társa tizenkét éves volt.

A vádlottak és a sértett együtt italoztak, majd vita támadt közöttük, és a fiatalok botokkal agyonverték a csordást. A legidősebb vádlott a még életben lévő, de vérző sértett zsebéből kivette a pénztárcáját és átadta a társának.

A csordás a bántalmazások következtében a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a tizenhatodik életévét betöltött vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés kiszabását, míg a tizenkettedik életévüket betöltött vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
12 éves. Ez el kéne, hogy gondolkoztasson komolyan szakemberek és felelős politikusokat, hogy ez kinek a hibája. Én zenei általonásba jártam. Az iskola minimum harmada cigány volt. Azért vagyok szerencsés, mert a zenész cigányok között mindenféle társadalmi és kultúrájú ember van. Aki mondjuk egy cigánytelep mellett élt az megint mást lát belőlük és aki a 8-ban az is. Sokat lehet erről beszélni, vitatkozni, de én mindig fel szoktam tenni egy kérdést, amire szinte mindenki ugyúgy válaszolt. Még az is, aki kb kiirtotta volna őket. Ez pedig így szól, "Ha kicserélnénk születésüknél cigány és nem cigyány gyerekeket, akkor kiből mi lenne.? Az egyik egy értelmiségi 2fehér keresztény":) család, a másik egy telepi cigány család." Nyilván soha nem tennék ilyet, de mégis őszintén ebben árki belegondol, akkor rájön, hogy ez nem bőrszín kérdése, hanem szocializációé... Szóval milyen világban élünk, ahol 12 éves gyerekek vesznek rész gyilkolásokban. Ezzel a problémával foglalkozni kéne és az egyetlen ember, aki ezzel valóban foglalkozott az ma lett öngyilkos...

Baszódjon meg minden kormány a rendszerváltás óta!
Baszódjál meg népedet eladó Farkas Flórián!

www.youtube.com/watch?v=s9lcwk5s3Iw
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
A kötél is kevés lenne ezeknek az elvetemült állatoknak. Lehet tippelni kik voltak.
tudode
Ide vezet a gátlástalan un, példaképek közbeszéde!

www.google.com/search?q=Gyilkos+fiatalkor%C3%BAak&oq=Gyilkos+fiatalkor%C3%BAak&aqs=chrome..69i57.16767j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
www.portfolio.hu/gazdasag/20200208/felkerult-magyarorszag-europa-leghalalosabb-orszagainak-listajara-415123
.
Nagyon keveseknél van a családi asztalnál kommunikáció a csemetékkel, mert a szülők szétmelózzák magukat őfélesége un. MUNKALAPÚ TÁRSADALMÁBAN!
,
A bűnöző gyermekek valójában áldozatok
Borsodi
@simmering73: Nehezen beilleszkedő szegény körülmények között élő elvetemült cigányok.Halálbüntetés nagyon kéne!
SystemError
12 éves. Ez el kéne, hogy gondolkoztasson komolyan szakemberek és felelős politikusokat, hogy ez kinek a hibája. Én zenei általonásba jártam. Az iskola minimum harmada cigány volt. Azért vagyok szerencsés, mert a zenész cigányok között mindenféle társadalmi és kultúrájú ember van. Aki mondjuk egy cigánytelep mellett élt az megint mást lát belőlük és aki a 8-ban az is. Sokat lehet erről beszélni, vitatkozni, de én mindig fel szoktam tenni egy kérdést, amire szinte mindenki ugyúgy válaszolt. Még az is, aki kb kiirtotta volna őket. Ez pedig így szól, "Ha kicserélnénk születésüknél cigány és nem cigyány gyerekeket, akkor kiből mi lenne.? Az egyik egy értelmiségi 2fehér keresztény":) család, a másik egy telepi cigány család." Nyilván soha nem tennék ilyet, de mégis őszintén ebben árki belegondol, akkor rájön, hogy ez nem bőrszín kérdése, hanem szocializációé... Szóval milyen világban élünk, ahol 12 éves gyerekek vesznek rész gyilkolásokban. Ezzel a problémával foglalkozni kéne és az egyetlen ember, aki ezzel valóban foglalkozott az ma lett öngyilkos...

Baszódjon meg minden kormány a rendszerváltás óta!
Baszódjál meg népedet eladó Farkas Flórián!

www.youtube.com/watch?v=s9lcwk5s3Iw
ómió
Nyilván a "liberális nevelés" csúcsa!
ómió
@Shikari: Igen, de, hát a "liberális nevelés" az kb. ugyanaz, mint, amit leírtál!
Gyütt Mönt
Nem baj fijjugg, felvállaltátok Farkas Flóriánt a szavazatok szállításáért cserébe és ezt kaptátok. Ízlelgessétek.
SystemError
Sajnos az ország legnagyobb sebe, hogy sok millió bunkó paraszt él az országban. Egy nagy különbség, hogy egyik felük szociális helyzetük és helyzetük miatt azok. A másik szeletnek viszont minden lehetősége adott, hogy fejlődjön és tovább lépjen. Tisztában a "normális" fogalmával, amit olyanoktól várnak el, akiknek nincs, de mégis egy paraszt vezető, agyatlan rendszerét választják, hiszen ők maguk is azok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.