Hollik István nyilatkozta ezt, mert persze hogy ő.

Megsértődött a Fidesz, mert Dobrev Klára fel mert szólalni képviselőként az EP-ben – szerintük azért nincs joga ehhez, mert a nagyapja kommunista volt

Dobrev Klára személyében "egy véreskezű kommunista belügyminiszter unokája" szólalt fel kedden az Országgyűlésben – tartalmazza a Fidesz kommunikációs igazgatójának a videó-nyilatkozata, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez

Hollik István arra reagált, hogy a Dobrev Klára a DK európai parlamenti képviselője felszólalt a parlament keddi rendkívüli ülésén.

Az ellenzéki politikus a vitában jelezte, hogy a DK frakciója nem vesz részt az uniós helyreállítási csomagról szóló javaslat szavazásán.

A kommunikációs igazgatótó úgy fogalmazott: az az ember beszélt tisztességről, aki egy olyan villából érkezett, amit 1944-ben kártérítés nélkül egy zsidó családtól koboztak el, majd a kommunisták adományozták "Gyurcsányné" családjának.

Az az ember beszélt az uniós pénzek szakszerű felhasználásáról – folytatta – aki a Medgyessy-kormány kormánybiztosaként úgy készítette elő az EU-s programokat, hogy a pénzből több milliárd forintot kellett visszafizetni miatta. Az az ember beszélt jogállamiságról, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc "képviselőket veretett meg rendőrökkel" – tette hozzá.

Továbbá az az ember beszélt korrupcióról, akinek a férje kétszeresére emelte a magyar családok villamosenergia-számláit, saját gyárának viszont, a "Gyurcsány-műveknek" olcsóbban adta az áramot – mondta Hollik István.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Kovács Attila 

70 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Hollik : "Az az ember beszélt jogállamiságról, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc "képviselőket veretett meg rendőrökkel" – tette hozzá."
Mennyivel "magasabb rendű" az a ME, aki biztonsági őrökkel vereti a képviselőket az MTVA lépcsőházában, és utána fel is jelenteti őket, mert megfogták az őket rúgni készülő lábat a földön fekve!?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@Csizmás Kond: Csak annyi, hogy a MAGYARORSZÁGI érvényes népszavazás értelmében magyar igazolvánnyal felszerelt "szarházik" is EU polgárok lettek, és most érvényesíteni szeretnék a régi közmondást: "Adj a tótnak szállást, kitúr a házadból!"
Csizmás Kond
@bencemacska: Te most úgy beszélsz mint a tükör...nem Magyarország az aki gyökértelenségbe akarja taszítani a nemzeteket hanem a zunió...vagyis nem a magyar akar kitúrni senkit hanem épp a magyart akarják ellehetetleníteni...a zeu a tót...
bencemacska
@Csizmás Kond: 1. Államok szövetsége, vagy nemzetek szövetsége az EU? Ezt illene tisztázni. /Először saját magaddal!/
2. Tisztázni kellene, hogy ki képviseli a nemzetet!?
3. Nem gondoltam arra, hogy ha belépünk egy szervezetbe - önként és dalolva - akkor annak a szervezetnek kell idomulni hozzánk!
Nem emlékszel ki és mikor mondta ezt :
"Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót. Nem anyagilag kell megbüntetni, hanem mennie kell, mert ez a közösség a jogállamiságra épül."

Tovább is van..., de ez az időjárás nem kedvez nekem...!
Csizmás Kond
@bencemacska: Az eu egy kereskedelmi szövetségként indult, amibe lassan beszivárgott egy fatökű pénzéhes, nemtelen elv ami az amerikai mintára egyesült államokat próbál létrehozni. Ami a különbség az államok és európa között az a hogy európa épp azon nemzetek őshazája amiből máig is élt az amerikai nemzet. Ami meg ma kezdett látszani, hogy az elvek törnek élre és rombolnak, szobrokat, történelmet borogatnak az oda vezet mint az afrikai vadon, egymást fogjuk megenni a fennmaradásért, mert elvesz a tisztelet elvesz minden csak az erősebb fog élni. Mostanáig bármilyen gyenge vagy kicsi volt egy nép az ha akarta megmaradt de ezután nem fog csak ha megesz mást.
...ezt akarod ?
bencemacska
@Csizmás Kond: Részben adok igazat neked, mert az EU senkit nem kényszerített arra, hogy belépjen , sőt feltételeket szabott a belépni óhajtókkal szemben. De a több állam egyszeri beléptetése nem tett jót.
A technikai fejlődés és a globalizáció szintén nem csökkentette a feszültségeket, hanem növelte.

Nem válaszoltál viszont az idézetemre, amitől azóta is csuklom, mióta elolvastam!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...nem kényszerített...fegyverrel...de már mindenki tisztán látja, hogy épp az a kényszerítés hogy önkény muszáj különben úgy is eltipornak.A feltételek meg csak színjáték...és az nagyon is meglátszik. Az idézet nem tudom kitől van...miért kéne tudjam ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.