A járványhelyzetre hivatkozva június elején 34 vasútvonalon vágta vissza drasztikusan a menetrendet a MÁV, ami ellen még fideszes politikusok is felszólaltak. Most 10 vonalon visszaáll a korábbi menetrend. 

Június 6-án, szinte egyik napról a másikra 34, jellemzően mellékvonalon vágta vissza drasztikusan a menetrendi kínálatot a MÁV (illetve ehhez jóváhagyást kapott az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumtól), és a legtöbb helyen vagy pótlóbuszokat állítottak be, vagy pedig a párhuzamos Volán-járatokra terelték az utazókat. Volt olyan mellékvonal (a Villány-Mohács közti), ahol a vonat 25 perces menetideje helyett a pótlóbusz 62 perc alatt tette meg a 25 kilométeres távot. De akadt olyan mellékvonal is, ahol a vonal felénél pótlóbuszra kellett átszállni, ám a vonat üresen ugyanúgy befutott a végállomásra, egy-két perccel a pótlóbusz után.

10 vasútvonalon visszaállítja a MÁV a korábbi menetrendet

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO/glacika56

A változásokról alig pár nappal azok életbe lépése előtt adott ki tájékoztatást a MÁV, emiatt rengetegen tiltakoztak, köztük több fideszes politikus, polgármester, sőt, országgyűlési képviselő is hallatta a hangját. 

A MÁV július 14-én közölte a honlapján, hogy felülvizsgálták a járványügyi menetrendet, és emiatt augusztus elsejétől a következő vonalakon lép életbe újra a ritkítás előtti menetrend:

Zalaegerszeg–Bajánsenye–Őrihódos (25-ös számú),

Nagyatád–Somogyszob (38-as),

Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as),

Vác–Nagyoroszi–Balassagyarmat (75-ös),

Balassagyarmat–Ipolytarnóc (78-as),

Kál-Kápolna–Kisújszállás (102-es),

Karcag–Tiszafüred (103-as),

Debrecen–Tiszalök (109-es),

Mezőtúr–Szarvas–Mezőhegyes (125-ös),

Kecskemét–Lakitelek–Szolnok (145-ös számú vasútvonal).

A 60-as, Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc vonalon az alapmenetrendre történő visszaállással együtt megszűnik a zalaszentiváni átszállás a (Sopron–) Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Pécs között közlekedő járatok esetében.

Több regionális vonalon az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét augusztus 1-jétől, illetve a Villány–Mohács vonal melletti Nagynyárád esetében pedig július 18-tól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.