Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy besenyőtelki házaspár tagjai ellen, mert évekig nem járatták rendszeresen iskolába gyermeküket – tájékoztatta a Heves megyei főügyész helyettese szerdán az MTI-t.

Vádat emeltek a szülők ellen, mert nem járatták iskolába gyereküket

Kalmár Gyula közölte: a vádirat szerint a többgyerekes középkorú párnak 2008-ban született egy kislánya, akit 2016-ban írattak általános iskolába. A gyermek abban a tanévben 594 óráról hiányzott igazolatlanul, ezért osztályt kellett ismételnie. A következő tanévben 640, a 2018/2019-esben pedig 682 órát mulasztott, ezért kétszer megint osztályt kellett ismételnie.

Az iskola folyamatos jelzései, a családsegítő felhívásai nem értek célt a szülőknél, akik magatartásukkal súlyosan veszélyeztették a kislányt.

A gyermeket a gyámhatóság már 2014-ben védelembe vette, de ez sem volt elegendő a tankötelezettség teljesítésének biztosításához – tette hozzá a főügyész-helyettes.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a szülőket, és felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, emellett foglalkozástól, illetve meghatározott tevékenységektől történő eltiltást, valamint pártfogó felügyelet elrendelését indítványozza.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.