Első helyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll 62 iskolával, Csongrád megyéből azonban egyetlen igényt sem fixáltak eddig.

Eddig 491 iskolában jelezték az igényt iskolaőri jelenlétre, ezekben már biztos, hogy szeptemberben az új tanévet a diákokkal és pedagógusokkal együtt az iskolaőrök is megkezdik. A tanintézmények között öt gimnázium szerepel, az összes többi szakgimnázium, szakiskola, általános iskola, illetve gyógypedagógiai módszertani intézmény.

A lista még bővülhet, az már biztos, hogy ha nem szól közbe a koronavírus-járvány második hulláma, 491 tanintézményben nemcsak a diákok és a pedagógusok kezdik meg szeptemberben a tanévet, hanem az iskolaőrök is, akiket már toboroznak bruttó 220 ezer forintért.

A köznevelés intézmények közül 289 jelezte igényét a tankerületnek, hogy szeretnének az iskola falai közé iskolaőrt.

A köznevelési intézmények listáján a két véglet a következő: első helyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll 62 iskolával, Csongrád megyéből azonban egyetlen igényt sem fixáltak eddig.

A legtöbb iskolaőr Borsod-Abaúj-Zemplénben kezd

Pest és Somogy megye (29 -29 db), Nógrád megye (26 db), Heves megye (24 db), Baranya megye (23 db), Bács-Kiskun megye (22 db), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (13 db), Budapest (12 db), Zala megye (10 db), Hajdú-Bihar megye (8 db), Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megye (8-8 db), Békés és Fejér megye (7 db), Komárom-Esztergom megye (5 db), Győr-Moson-Sopron megye (4 db), Tolna megye (2 db), Vas megye (1 db).

Itt Budapest vezet 20 iskolával, míg Heves és Vas megyében csak 3-3 iskolában dolgozik majd iskolaőr a 2020-2021-es tanévben.

A többi megyében így alakulnak az igények a szakképzési intézményekben: Győr-Moson-Sopron megye (19 db), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (18 db), Hajdú-Bihar megye (16 db), Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye (15 db), Jász-Nagykun-Szolnok megye (12 db), Pest megye (11 db), Békés megye (10 db), Baranya (8 db), Csongrád, Nógrád és Komárom-Esztergom megye (7 db), Tolna és Veszprém megye (6 db), Zala és Fejér megye (5 db), Vas és Heves megye (3 db).

Összesítve a két listát, a legtöbb iskolaőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezd ősszel, 77 fővel.

(mfor.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.