A DK komolyan odaszólt a miniszternek.

Lemondásra szólították fle Kásler Miklóst – szerintük ő a felelős azért, hogy a járvány a kórházkban is terjedt

A Demokratikus Koalíció (DK) Kásler Miklóst teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért, ezért lemondásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét.

A DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, online sajtótájékoztatóján az Index korábbi cikkére hivatkozott, amelyik szerint Müller Cecília országos tisztifőorvos a Főpolgármesteri Hivatalnak küldött levelében azt írta, a koronavírus-járvány idején a regisztrált fertőzöttek mintegy negyede kórházi fertőzésként kapta el a fertőzést, és a haláleseteknek csaknem a fele is ilyen intézményi fertőzés nyomán következett be.

Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: megbosszulta magát, hogy a kormány tíz év alatt tönkretette és kivéreztette az egészségügyi intézményeket.

Magyarországon minden évben többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint balesetben, a kabinet mégsem biztosította az egészségügyi intézmények normális működéséhez szükséges költségvetési forrásokat, inkább stadionokat épített – jelentette ki a politikus. Ahol nincs elég egyszer használatos orvosi és védőeszköz, ahol nincs kapacitás arra, hogy naponta többször is fertőtlenítsék a kórtermeket és a vizsgálókat, ott a koronavírus kórházi fertőzésként terjed – fogalmazott Komáromi Zoltán.

Forrás: MTI

Kép: MTI/D.SZ.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ezt azért Athina "hatékonyabban" tudná ráhazudni, efftársak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Nessy: Utána már "csak" azt kéne bizonyítani, hogy "vírusdúsabb" kórházi környezetben (mert a vírusfertőzötteket mégis csak ott kezelték) tuti túlélte volna! Athina biztos "besegítene"!
Nessy
@ómió: Annyi esélye lett volna a túlélésre, mint az elmúlt években a kórházi fertőzések miatt! Néha olvass értelmes cikkeket is, és akkor még laikusként is jobban képbe leszel! Bár az elmúlt évek kórházi fertőzéseinek adatait Kásler miniszter mondta, neki talán hiszel!
ómió
@Nessy: Tegnap még, mintha azt híresztelte volna az efftársi sajtó, hogy "minden 4. vírusos kórházban fertőződött meg"! Akkor hogyan? Vagy már ez is hazugság?
Jozefina
Felelősök: kásler, orbán, cecília!!!???
kokopelli
@Nessy: Nem csak a sakkban van "parasztáldozat"..sőt ..."az összes parasztot a "király megmentéséért!"
(akár a parasztkirályért is)
ómió
@durbincs: Sajnos már megint pontos a diagnózisod!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.