A DK komolyan odaszólt a miniszternek.

Lemondásra szólították fle Kásler Miklóst – szerintük ő a felelős azért, hogy a járvány a kórházkban is terjedt

A Demokratikus Koalíció (DK) Kásler Miklóst teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért, ezért lemondásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét.

A DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, online sajtótájékoztatóján az Index korábbi cikkére hivatkozott, amelyik szerint Müller Cecília országos tisztifőorvos a Főpolgármesteri Hivatalnak küldött levelében azt írta, a koronavírus-járvány idején a regisztrált fertőzöttek mintegy negyede kórházi fertőzésként kapta el a fertőzést, és a haláleseteknek csaknem a fele is ilyen intézményi fertőzés nyomán következett be.

Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: megbosszulta magát, hogy a kormány tíz év alatt tönkretette és kivéreztette az egészségügyi intézményeket.

Magyarországon minden évben többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint balesetben, a kabinet mégsem biztosította az egészségügyi intézmények normális működéséhez szükséges költségvetési forrásokat, inkább stadionokat épített – jelentette ki a politikus. Ahol nincs elég egyszer használatos orvosi és védőeszköz, ahol nincs kapacitás arra, hogy naponta többször is fertőtlenítsék a kórtermeket és a vizsgálókat, ott a koronavírus kórházi fertőzésként terjed – fogalmazott Komáromi Zoltán.

Forrás: MTI

Kép: MTI/D.SZ.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ezt azért Athina "hatékonyabban" tudná ráhazudni, efftársak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
kásler mengele !!!te magyarok tömeggyilkosa takarodj a kurva anyádba!!!vén geci patkány!!!
ómió
Ezt azért Athina "hatékonyabban" tudná ráhazudni, efftársak!
tudode
A tamburmajor leváltása uán a prof. sipákolt, hogy
.
------ Miközben évente több tízezren halnak meg úgy, hogy az elkerülhető lett volna, Kásler bejelentésre készül
.
168ora.hu/itthon/mikozben-evente-tobb-tizezren-halnak-meg-ugy-hogy-az-elkerulheto-lett-volna-kasler-bejelentesre-keszul-152303
---------------------------------
.
Aztán be is jelentett valamit, egészen mást, ami felér egy népírtással
.
----- Kásler bevallotta: egy év alatt 24 ezren haltak meg csak amiatt, mert nem kezdték el jókor kezelni őket
.
444.hu/2019/02/28/kasler-bevallotta-egy-ev-alatt-24-ezren-haltak-meg-csak-amiatt-mert-nem-kezdtek-el-jokor-kezelni-oket
--------------------------------------------
.
Ehhez képest csak hab a tortán a Covid-19-ben is elhúnytak száma, mert aki pl. az elmúlt egy évben nem szorult kórházi ápolásra, és nem látta, hogy a külsős, un. higiéniai szakmunkások hogyan kenik össze az osztályokon fekvők klf, testnedveivel, és nem volt tanuja annak amikor egy ápolt nem tudva elvinni a nagy dolgát oda ahova illik, és addig bűzlött a csúnyaság, amíg nem találtak a kórház területén egy higiéniai szakmunkást!
.
Aki nem vitt haza a kórházból jó esetben egy kis hasmenést, húgyúti fertőzést, az a szerencse gyermeke!
görbetükör
Nem védem Káslert.
De nem ő véreztette ki az egészségügyet.
Aztán meg a kórház igazgatók, vezető orvosok pont úgy kiszolgálói a rendszernek, mint Kásler.
Fejtől kezdett el bűzleni a hal, de a törzs is romlott, ezért bűnhődik a nép.
RonaGyuri
minden érv igaz, de ő a cég reklámarca!!! =))
csipetke
Káslerben ha lenne egy kis lelkifurka,már rég le kellett volna mondania,mielőtt több kárt okoz az egészségügyben,vagy bárhol máshol.Ritka sz@r munkát végzett,és az amúgyis lepukkant egészségügyben óriási katyvaszt csinált.Neki már otthon kéne molyolniaaz unokáival.Bár,ha ilyen nagyapjuk lett volna a gyerekeimnek,2 percre se bíztam volna rá őket
görbetükör
@Horizont: szerintem nem hazudott. Sőt, végső soron a kórház igazgatók tették a gyakorlatban.
cikicakk55
@Szeparepa2: Teljesen igazad van. Ráadásul ez csak az egyik bűne a sok közül,amit mint Miniszter elkövetett. Már Balogh Atya is rendesen keresztbe tett az egészségügynek,de Ő soha nem volt orvos,így az a hibás aki kinevezett egy papot egészségügyi és ember miniszternek. Ám Kásler Onkológus orvos és Ő letette a Hipokratészi esküt,hogy nem öl embert. Ő ugyan azt csinálta és csinálja,mint a fekete angyal,aki idős betegeket juttatott túlvilágra,csak Őt börtönbe zárták érte. Ennek az embertelen miniszternek is már rég ott lenne a helye a börtönbe,mert nagyon sok ember élete szárad a lelkén a miniszteri rendeletei miatt.
görbetükör
@Horizont: Az egészségügy Kásler előtt is romokban volt.
Ha a kórház igazgatókat és vezető orvosokat felmented az ágykiürítés miatt, akkor Káslert is fel kell menteni, mert ő ugyanúgy félti hatalmát, állását.
Kásler csak egy gerinctelen a sok közül, ha félreállítják, tucat más lép a helyére.
cikicakk55
@görbetükör: ma 13:49
Abban igazad van,hogy fejétől bűzlik a hal,de egy normális egészségügyi miniszternek,aki ráadásul még orvosi diplomával is rendelkezik, egy ilyen parancsot meg kellett volna tagadnia.Persze,biztos,hogy az állásába került volna,épp úgy mint annak a két kórház vezetőnek akik ellentmondtak a rendeletnek,de Ő nem lett volna munkanélküli,mert vissza mehetett volna onkológusnak,bár szerintem inkább nyugfíjba kellett volna vonulnia. Most már késő,már túl sok van a rovásán. Remélem mielőbb bukik a Fidesz és Kásler is vonul a többi miniszterrel egyetemben a kóterba.
cikicakk55
@RonaGyuri: ma 13:52
Milyen cég reklám arca? Valamelyik temetkezési vállalaté?
görbetükör
@cikicakk55: Részint erre fentebb válaszoltam, Horizontnál- ha az orvosokat felmented gyávaság miatt, Káslert is fel kell menteni. Parancsot teljesítettek.
Részint azt is mondtam, hogy a törzs is romlott, ezért nem lesz itt változás, mert nem érdemlünk jobbat.
Aki Én
Ez a minimum, ha az idősotthonokért Karácsony a felelős.
@ómidióta a hazug bolsi: A svéd nő jobbat tudna. Te szánalmas beteg lúzer :(
cikicakk55
@görbetükör: Mert,hogy a kórház kiürítéseknél ott voltak az Operatív törzsek is. Annyian,hogy az a kórház létszámától függött. Amennyiben valamelyik kórház igazgató,vagy Főorvos,vagy nővér,vagy ápoló nem teljesítette volna a parancsot,akkor az Operatív törzs tagjai tolták volna ki a betegeket,egyenesen a betegszállító autókba. A parancs megtagadói természetesen azonnali hatállyal el lettek volna bocsájtva( tudjuk,hogy két kórház igazgatót is ezért bocsájtottak el és még a Fidesz van hatalmon nem lett volna olyan kórház amelyik alkalmazni merte volna Őket. A kitoloncolásra ítélt betegeken úgy sem tudtak segíteni,de a munkahelyük elvesztése a családjuk életét is befolyásolta volna. Egyedül Káslernek lett volna lehetősége nem meghozni ezt a döntést,de Ő oly mélyen van Orbán valagában,hogy nem érdekelte hány ember életet követel a döntése.
görbetükör
@cikicakk55: Most miért mondod el még egyszer?
Akkor még egyszer megkérdezem: ha felmented azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nem tagadták meg a parancsot, Káslert miért nem?
Vagy elhiszed, hogy ő adta ki a parancsot?
És ha a vezér nem helyesli, kiadhatta volna?
Nessy
Káslernek az egészségügy csak egy részfeladat! Ott van az oktatás is! A szociális ellátások.
Így legalább több területet tudott tönkretenni! Meg is érdemelne már érte minimum egy lovagkeresztet!
cikicakk55
@görbetükör: Már bocsi,de csak az orvosok és a Kórház vezetők tették parancsra amit tettek. A betegek életét semmi képp nem tudták volna megmenteni,hisz attól,hogy Ők elvesztik a munkájukat,még a haza zsuppolt betegek nagy része úgy is meghalt. Gondolom te is kétszer meggondolnád,hogy érdemes-e egy ilyen helyzetben szembe szállni a hatalommal. Akkor lett volna értelme,ha nincs ott az Operatív törzs bánatom tudja hány tagja és a betegek maradhattak volna a kórházban. Csak egyetlen embernek lett volna lehetősége ellent mondani minden következmény nélkül,az meg Kásler volt. Nem tudom,hogy konkrétan az Ő fejéből pattant-e ki ez az embertelen ötlet,vagy csak a nevét adta hozzá,de semmi szín alatt nem veszített volna annyit,mint az orvosok és a kórház igazgatók.
görbetükör
@cikicakk55: Még egyszer megkérdezem, lassabban, hogy megértsd: szerinted Kásler nem parancsra tette, amit tett?
cikicakk55
@görbetükör: ma 14:21
Neki,mint egészségügyi miniszternek joga lett volna nemet mondani amennyiben Ő is parancsra cselekedett. Ő ha megtagadta volna a parancsot és nem adja ki a kórházaknak ezt az embertelen parancsot,akkor az bekerült volna a médiába. Orbán nem akar ennyire nyíltan embertelennek mutatkozni,így ha Kásler nem teljesíti a parancsot( most az egyszer nem hinném,hogy Orbán parancsára lett ebből rendelet) akkor semmi gond nem lenne,mivel a vírus terjedése nem inikolta ezt a hatalmas ágy leépítést. Ő egy buzgó mócsing,aki annyira meg akart felelni az egy élő Istenének,hogy még egy ilyen kegyetlen rendeletet is képes volt kiadni. Az biztos,hogy nem az orvosok,nem a nővérek,ápolók hibájából,vagy gyávaságából történt minden. Úgy könnyű bírálni mások viselkedését,hogy nem a te munkahelyed,vagy a munkád elvesztése a tét. Ki adta ki a rendeletet? Kásler! Mivel Ő a miniszter,neki nem lehet ellent mondani,hisz láttuk mi történt azokkal akik ellent mertek mondani neki. Számomra csak is Ő a hibás és már rég a börtönbe kéne lennie.
görbetükör
@cikicakk55: - jaj, ne ragozd már. Egy kórház igazgatónak is joga van lemondani és egy minisztert is kirúghat a vezér.
Ne mentegesd a bűnösöket azzal, hogy csak egyet pécézel ki.
Romlott és gyáva az egész törzs!
fergeteg
Több halottat szerettek volna az ellenzéki elvtársak!
Húzzatok már nyugatra és ott pattogjatok ott van deszka a kecskeszarnak.,
fergeteg
Hülye bolsik. Olaszországban a helyetek,a kórházfolyosón.
Nessy
Ami engem bosszantott, az az, hogy Kásler nem is vállalta a felelősséget semmiért. Letagadta a saját, aláírt rendeletét, és az adott osztály orvosaiból csinált bűnbakot! Úgy mellékesen a kórházigazgatók zöme már jó pár éve pártállás alapján került kinevezésre! Aki meg nem volt szimpi, azt egy nap alatt lecserélték! Káslernek ebben komoly gyakorlata volt/ van!
ómió
@Horizont: Csak nem azért, mert a halál és a "kirakás" közt összefüggést még hazudni is nehéz? De, mintha ez a cikk nem pontosan erről szólna.
ómió
@Aki Én: Látom, az Internacionálét aközben énekled, miközben a tetves bolsiságodat, szarkupac efftárs, éppen rám hazudod! Ennyire "zagyva" csak attól lehetsz!
kokopelli
...azé legyünk már tárgyilagosak! Ez az öreg bácsi nem csinált semmmit !
Nessy
@ómió: Hazudni nehéz, de kiszámolni roppant egyszerű lenne!
Az április 1 és 15 között a hazaexpediált betegek TAJ számát ütköztetni kellene az április 1, és a május 31 között elhunyt betegek TAJ számával, aztán már nem lenne kihívás a havi jelentésekből a krónikus osztályok betegeit leválogatni, akár BNO kódra is! Pár nap alatt lehetne megerősíteni vagy cáfolni, hogy mi is történt valójában.
Cicamama55
@görbetükör: Bizony Balogh úr bőven tett azért, hogy az egészségügy és a szociális ágazat ennyire leamortizálódott. Őt senki nem vonta és vonja felelősségre! :((((
verőce21
Hááááá...Hááááááááá...Hááá...!
Méghogy monnyon le? És ki monnya...?
Nyírfa
Ha a hajó elsüllyed, azért a kapitányt vonják felelősségre - ha túléli. Kásler túlélte. Mégis a helyén van.
Az egészségügy tönkretételéért annyi embert kellene elszámoltatni, hogy ez külön büntetőpert igényelne. Baloghtól Káslerig, az orvosbáróktól Cecíliáig nagyon sokan állnának a bíróság előtt. Hogy mind Orbánra vallana, az biztos, és megalapozottan tennék, de ez nem mentené fel őket.
verőce21
@Nyírfa: Nagyon rövid és szelektív a gondolkodásod...!
Rockxy
valamilyen fertőzés és járvány mindig van, de a média nem tarja fókuszban.
csak most az összes idióta politikus rárepült a virusra.
mert ugye a gazda szabad, de a szolga nem.
Nyírfa
@verőce21: Látom, ebből már nem lesz Párizs! :)))
Giovanni Alba
@görbetükör: Akkor fejet lemetszeni (képletesen persze) és sorba mind, aki vétkes. Ha sok a bűnös, nagy aratás lesz. Kárenyhítés, egy kis elégtétel a szenvedőknek. Mert nem csak a betegek szenvednek, hanem a családtagok, hozzátartozók, munkatársak is.
Giovanni Alba
@csipetke: El van ő foglalva a magyarságkutatással, mit is törődne mással? Dohánytól sárgult fogával szélesen vigyorogva hirdeti a tízparancsolatot, bár gondban lenne, ha fel kellene sorolnia, abból hányat tartott be ezen a héten.
simmering73
Olyan ez, mint a piaci légy. El sem lehet zavarni.
görbetükör
@Giovanni Alba: Képletesen szólva, a fejet csak akkor lehet lemetszeni, ha a törzs nem romlott. Romlott törzs sosem fog romlott fejet lemetszeni. :(
Giovanni Alba
@görbetükör: Ó, félreértesz, én nem önmetszésre gondoltam, hanem külső segítségre. Beteg az egész beteg? Amputáljunk, kezdjük talán a fejnél s haladjunk, ameddig szükséges. Vannak azért a beteg testen kívül antitestek. Mondjuk ha azt híresztelnénk el, hogy kesler vitéz internetadót akar mindenáron bevezetni? (azért kesler, mert lusta vagyok megkeresni az umlautos a-t, és a kiejtési tanácsadó szerint egy a és e hang közötti valamit kellene intonálni)
görbetükör
@Giovanni Alba: Ha a többség gyáva, korrupt, nem lesz változás.
Kezdjük ott, hogy Sándor Mária mellett nem állt ki az orvostársadalom, az egészségügyi dolgozók többsége. Állásukat féltették, ezért hagyták Sándor Máriát ellehetetleníteni.
Az emberek zöme sem ismerte fel, hogy ez nem az egészségügy problémája, hanem a betegeké, a leendő betegeké.
Ezer és egy dologban kellett volna tiltakozni, minimum úgy, mint a netadónál. De az emberek zöme vagy közönyös, vagy megalkuvó, vagy gyáva, vagy lelépett az országból, hátrahagyva a bajokat.
Ezért nem lehet hathatós külföldi segítséget várni, mert nem érdemeljük meg.
Majd ha a közszemlélet változik, ha a gyávaság alábbhagy, ha a tisztesség ott lesz az emberek többségében, akkor lehet elérni bármi eredményt. Addig mindannyian szívunk.
Giovanni Alba
@görbetükör: Tegnap idéztem egy ismerősömnek Niemöller szavait : Amikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, nem voltam kommunista. Amikor elvitték ... a többi közismert. Igen, magára hagytunk mindenkit, akiben volt bátorság kiállni önmagáért. A közszemlélet önmagától nem fog megváltozni, a gyávaság normává lesz, a tisztesség nem virágzik ki mérgezett talajon. Khmmm ... bocs, kicsit elragadtattam magam, egy mentségem van, egy egész doboz tiramisu. Amit az előbb ettem meg :-)
Nyírfa
"Miért nem vettük észre, hogy ennyire bajban vagy? "

Így búcsúzott Gyurcsány Ferenc Bogdán Lászlótól.

Azért nem vették észre, és azért nem vesszük észre a bajt, mert nem akarjuk látni. Mert, ha meglátjuk, akkor változnunk kell. És az fáj. Egy ideig.
Giovanni Alba
@kokopelli: Éppen ezért kell lemondania, mert nem csinált semmit. Egyébként értem én a viccet, nem is Neked mondom/írom amit, csak azért, hogy agyilag vérszegény honfitársaink körében is tudatosuljon : Ha egy intézmény nem működik akkor a vezetőjének mennie kell. Ha nem csinált semmit, akkor azért. Ha csinált valamit, akkor az rossz volt és azért kell lemondania.
Clavigo
Asszem ,,ez a kretén fel sem fogja,,hogy miről van szó,,miről is kellene lemondania..
nezelodo
Szerintem azt azért már elrendelte a gyászkeretes körmű orvosbáró, hogy abból az ominózus Cili mama féle levélből hajtogassanak egy kis repcsit, ami hazarepteti a nyunyókás asszonyt a falujába. Azért nem volt haszontalan a ténykedése, a vezérnek a migráncsok és a Soros mellett egy harmadik nyunyókája is lett, a vírus.
human
Szerintem az ellenzék megneszelte, hogy már Orbánnak is kellemetlen Kásler teljesítménye és szabadulna tőle. Mondjuk pont azért nem tudja még érdemei elismerése mellett kirúgni, mert az ellenzék a lemondását követeli. Orbán nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy engedett az ellenzéknek. Így hát Kásler marad a helyén csak félre teszik és nem lesz beleszólása az érdemi döntésekbe. Aztán majd ha sikerül valami mással tematizálni a politikát, akkor csendben elbúcsúznak tőle valami kitüntetéssel persze.
Gazella
@Horizont: igazad van. Főleg amikor körlevélben és a kókler aláírásával ment az ágyak kiűrítése papíron... minisztériuni pecséttel...
RonaGyuri
@human: ebben tévedsz, kicsiny hazánkban tradíciója van a nagyot bukó potentátok érdemei elismerése melletti eltávolításának! =))
RonaGyuri
Valóban lenyűgöző logika, de jellemző

„Karácsonyék kiforgatják Müller Cecília szavait”

A párt központi napilapja a fenti címmel szállt bele a témába. „Újabb baloldali blöfftől hangos az internet; a témát Karácsony Gergely főpolgármester szolgáltatta, aki úgy értelmezte a Müller Cecília országos tiszti főorvostól kapott levelet, hogy minden negyedik beteg, azaz 1062 személy kórházban kapta el a koronavírus-betegséget”.
Nos ha már kiforgatás az tényleg van, de a portál és a NER-társak részéről. S nem csak azért, mert Káser kiürítési programja bizonyíthatóan nem csak sokak halálát okozta, de számos esetben fertőző gócokként beazonosítódtak: Több idősotthoni fertőzés vezethető vissza – legalább gyanú szintjén – korházból elbocsátott lakókra.
Aminek lényegében beismerése a védekezési indoklás: „a koronavírus hosszú lappangási ideje miatt ugyanis szinte lehetetlen kideríteni, hogy ki az, aki az egészségügyi intézményben kapta el a vírust, és ki az, aki már magában hordozta azt”! =))
ómió
@Nessy: Utána már "csak" azt kéne bizonyítani, hogy "vírusdúsabb" kórházi környezetben (mert a vírusfertőzötteket mégis csak ott kezelték) tuti túlélte volna! Athina biztos "besegítene"!
Nessy
@ómió: Annyi esélye lett volna a túlélésre, mint az elmúlt években a kórházi fertőzések miatt! Néha olvass értelmes cikkeket is, és akkor még laikusként is jobban képbe leszel! Bár az elmúlt évek kórházi fertőzéseinek adatait Kásler miniszter mondta, neki talán hiszel!
ómió
@Nessy: Tegnap még, mintha azt híresztelte volna az efftársi sajtó, hogy "minden 4. vírusos kórházban fertőződött meg"! Akkor hogyan? Vagy már ez is hazugság?
Jozefina
Felelősök: kásler, orbán, cecília!!!???
kokopelli
@Nessy: Nem csak a sakkban van "parasztáldozat"..sőt ..."az összes parasztot a "király megmentéséért!"
(akár a parasztkirályért is)
ómió
@durbincs: Sajnos már megint pontos a diagnózisod!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.