Egyre durvább részletek derülnek ki a csorvási anyagyilkossággal kapcsolatban.

Mint ismert, egy 42 éves férfi csütörtök reggel egy késsel megölte 62 éves édesanyját, majd holttestét elásta. 

Ezt követően vért feltakarította, az ehhez használt eszközöket elmosta, illetve eltüntette, a kést feldarabolta és a szennyvízcsőbe dobta. Ezután megreggelizett, de közben arra az álláspontra jutott, hogy "ezt úgysem lehet megúszni", ezért – egy pénzintézeti ügyintézés és a családtagok felkeresése után – csütörtök délután feladta magát a rendőrségen.

A letartóztatását azért rendelték el, mert felmerült a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve mert a férfi a bizonyítási eszközöket megsemmisítette és elrejtette.

A szomszédok szerint anya és fia zárkózottak voltak, épp csak köszöntek a helybelieknek.

A gyilkos férfi egyik korábbi munkatársa a TV2 Tények című műsorának arról beszélt, hogy

anya és fia nemi életet éltek.

Azt mondta fiának az édesanyja, hogy nem kell neki nő, mert az csak viszi a pénzt, ő biztosítja neki a nemi életet, és akkor a vagyon, a pénz megmarad– nyilatkozta a férfi egykori kollégája.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"nem kell neki nő, mert az csak viszi a pénzt,"
Akkor anyuci nem ismerte a régi mondást: a feleség hozza a pénzt, a barátnő viszi!
Ha igaz, amit beszélnek, egyikük sem volt százas.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
DURBINOS
@vacsi: Ez a "korábbi munkatárs" nagyon megütheti a bokáját, amiket mondott... Jó ügyvéd kiperli a gatyájából is is??? Hehehehe???
advocat
@DonnaTO79: Anyád is benne van? Ő is "szolgáltat"?
advocat
@liwidi: Anyád is benne van? Ő is "szolgáltat"?
LauraEM99
Ide keгеsek egy idеget!
Készеn áll а kísérlеtекrе!
--
http://www.lovexx.club...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok